Női kosár NB I: Csirke Ferenc lett a PEAC-Pécs vezetőedzője

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 13:05
null
Csirke Ferenc a Pécs női csapatánál lesz vezetőedző (Fotó: Laufer László/Új Dunántúli Napló)
A férfi kosárlabda NB I-ben 2019-ben a PVSK-val bajnoki bronzérmes, a 3x3-as férfiválogatottat irányító Csirke Ferenc lett a női élvonalban szereplő PEAC-Pécs vezetőedzője.

Bár a női vonal teljesen ismeretlen terep számára, mégis nagy örömmel mondott igent az új feladatra Csirke Ferenc – derül ki a klub közleményéből.

„Női vonalon nem dolgoztam még – idézi a PEAC közleménye 44 éves szakembert. – Nagyon sokat nyomott a latban, hogy ez a munka ismét Pécsről, a pécsiségről szól majd, a keret magyar tagjai egytől egyig vagy pécsiek, vagy tizenéves koruk óta itt nevelkedtek. Nekem tényleg fontos a szülővárosom, sosem hagytam el magamtól sem játékosként, sem edzőként. Ameddig lehet, itt szeretnék dolgozni: örülök, hogy továbbra is segíthetem a pécsi kosárlabdát! Nem mellesleg annak is nagyon örülök, hogy ennek a feladatnak köszönhetően együtt maradhatok a családommal.”

Csirke Ferenc nagy szakmai kihívásnak tartja a feladatot, de nagy lehetőséget lát a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát működtető Rátgéber Akadémiával és a Pécsi Tudományegyetemmel létrejövő szoros kapcsolatban.

A csapat elvárható eredményeiről csak annyit mondott, két év múlva top4-es gárdát szeretne. Három játékosnál kitűzte az egyéni célokat: Wentzel Nórából felnőtt válogatott játékost, Szűcs Rékából stabil kezdő irányítót, míg Habling Larából stabil felnőttjátékost szeretne nevelni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik