– Az előző két meccsén, amelyeket meg is nyert csapata, egyaránt húsz pontot szerzett. Mit csinált másképpen, mint az előző négy találkozón?
– Remek kérdés, nehéz rá röviden és okosan felelni – mondta Vojvoda Dávid, az olasz Reggio Emiliához nyáron szerződő magyar válogatott hátvéd, akinek együttese vasárnap a Pesaro otthonában nyert 90–65-re, míg előtte a Pistoiát verte meg hazai pályán 84–72-re. – Elsősorban az a kulcs, hogy többet játszom: a legutóbbi két bajnokin 27.5 percet voltam a pályán átlagban, az előtte lévő négyen 19-et…

Feltételezzük, még nem fejezte be a magyarázatot.
– Nem bizony! Nyilván több esélyem van jobban teljesíteni, ha több időt vagyok a parketten, főleg ha azt tekintjük alaphelyzetnek, hogy új vagyok a csapatban. Emellett az is fontos, hogy élesben tudjam bizonyítani, milyen játékos vagyok. Ez a legutóbbi két meccsen sikerült.

Vojvoda Dávid (Fotó: AFP)

Kanyarodjunk vissza a rajthoz! Mindössze tizenhárom percet kapott Maurizio Buscaglia edzőtől
a Brescia ellen. Hogy viselte?

– Bevallom, nehezen, mert az edzőmeccsek során több lehetőséget kaptam. Ráadásul ez a tizenhárom perc is négy kis szakaszból állt, nem tudtam elkapni a ritmust, három dobásom volt… Kicsit elkeseredtem, nem tett jót az önbizalmamnak. Nem arról van szó, hogy a saját képességeimben kételkedtem, inkább arról, hogy fogalmam sem volt, mit csináltam rosszul.

Hasonló helyzetben Szolnokon látványosan megsértődött vagy duzzogott – igaz, az Olajbányászban hat év alatt vezérré vált, más volt a szerepe.
– Amikor elfogadtam a Reggio Emilia ajánlatát, megfogadtam, nem lesz hiszti és sértődés, ez már új, más helyzet. Tisztában voltam vele, hogy a magyarnál erősebb bajnokságban kell bizonyítanom, s hogy itt nem sztárként tekintenek rám. Hamar meg is tanultam, hogy már az edzésen is meg kell szakadni, s azt is, hogy az edző ritkán változtat a játékról alkotott elképzelésén.

Mit ért ez alatt?
– A bajnoki rajtra megtalálta a kezdő ötösét – amelynek én nem vagyok a tagja –, és azon nem változtat. Ezzel gyorsan megbékéltem, mert nem az a lényeg, hogy a feldobásnál a pályán vagyok-e. Emellett nincsenek megkülönböztetések, abszolút csapatcentrikus a gondolkodása, a haditerve. A rotációnak a részese vagyok, játszani fogok, s elmondta, új energiát vár tőlem, amikor beállok.

Ezt a legutóbbi két meccsen hozta, ráadásul ponterős játékkal.
– Szerencsére egyre jobban megismernek és bíznak bennem. Nekem itt újra bizonyítanom kell, hiába éltem meg nagy csatákat a Szolnokkal és a válogatottal, itt újra le kell tennem az alapokat. Talán már itt is tudják, mire vagyok képes. A csapattársak keresnek a passzokkal, nem csak egyéni akciókból van dobóhelyzetem. Nemrég az edző megdicsérte a védekezésem is, ami nagy szó, és nagyon örültem, mert nem erről voltam híres. Szóval, most minden szuper!

Hat forduló után meg lehet jósolni, mire lehet jó a Reggio Emilia, amellyel a két vereség után négyszer nyertek, és jelenleg harmadikak?
– Óriási körbeverések lesznek, mert nagyjából azonos erősségű a csapatok zöme. Biztos, hogy a nyolcba szeretnénk kerülni, noha ez nincsen konkrét célként megfogalmazva.

S milyen az élet a kosárlabdán túl?
– Klassz, bár épp injekciózásra megyek, a téli vírusok és influenza ellen kapunk oltást. Jókat eszünk-iszunk a családdal, a szüleim és az anyósomék is gyakran meglátogatnak.

A trónörökös, a tizennégy hónapos Áron is szereti a kinti életet?
– Nagyon. A városban és a csarnokban egyértelműen ő a sztár, mindenki megállít minket, ha velünk van, ő pedig roppant barátságos – akárcsak az itteniek, akik kedvesek és segítőkészek.