Magyar a magyar ellen Kassán

P. I.P. I.
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 14:46
Kassán játszik egymással az Uniqa Euroleasing Sopron és a PEAC-Pécs. A két női kosárlabdacsapat nem hírverő mérkőzésre utazott szerdán Szlovákiába, hanem a Közép-európai Liga csütörtök-pénteki négyes döntőjére. A két magyar résztvevőn kívül a házigazda Good Angels Kosice és a horvát Novi Zagreb jutott el az alapszakaszból a végjátékba, és mivel a szlovák együttes lett az első a két kör eredményei alapján, így a negyedik helyezett horvátok próbálják útját állni.

A két magyar együttes pedig egymásnak feszül – újabb Pécs–Sopron párharc következik. Igaz, ez a Sopron–Pécs rivalizálás már nem ugyanaz, ami a kilencvenes és a kétezres években volt. Egyrészt a PEAC ugyan pécsi, mégsem ugyanaz a klub, amely előbb meghódította Európát, majd hozzá méltatlan körülmények között kimúlt. A Sopron is jelentős átalakuláson megy keresztül, és Igor Polenek, a nyáron érkezett szerb vezetőedző munkájának eredményeképp az Euroligában készülhet az egyenes kieséses szakaszra a Szpartak Moszkva ellen.

Szóval a rivalizálás nem mérhető a korábbiakhoz, ettől függetlenül remek összecsapásra van kilátás.

Zsovár Orsolya bokája rendbe jött, a
 Sopron a PEAC ellen nyerne (Fotó: Pozsonyi Zita)
Zsovár Orsolya bokája rendbe jött, a Sopron a PEAC ellen nyerne (Fotó: Pozsonyi Zita)

„Mindenképp szeretnénk legyőzni a Sopront – kezdte Raksányi Krisztina, a PEAC hátvédje, miközben úton Kassa felé a csapatával éppen megálltak ebédelni. – Már az elején nagyon kell figyelnünk, jól kell kezdenünk a mérkőzést. Kemény védekezéssel kell megállítani a gyors indításokat, és a saját játékunkat a saját ritmusunkban játszani. Nagyon jó csapat a Sopron, de mi is ott vagyunk a szintjén – ezt már bizonyítottuk."

A Közép-európai Liga alapszakaszában kétszer találkoztak egymással a felek, Sopronban október 12-én a Sopron nyert 66–52-re, míg december 15-én Pécsen visszavágott a PEAC (68–60).

A PEAC-nál két sérülés nehezítette a felkészülést: Fűrész Diánára és Szanja Ozorovicsra sem számíthat a vezetőedző. A magyar irányító a lábfejében fáradásos törést szenvedett, míg a szerb bedobónak eltört egy csont a kisujjában.

Talán az ő hiányuk miatt, talán nem, de a PEAC kedden 73–70-re kikapott Győrben, miközben bemutatkozott Abby Bishop, a WNBA-bajnok és olimpiai bronzérmes ausztrál center, akivel jelentősen erősödött Djokics alakulata.

„Még szerda délelőtt, a délutáni Kassára indulás előtt is edzettünk egyet – mondta Zsovár Orsolya, a Sopron kosárlabdázója. – A pécsiek talán fáradtabbak lesznek, mint mi, hiszen kedden is játszottak még, ráadásul kemény meccsen kaptak ki otthon, de előtte mi is kétnaponta vívtuk a mérkőzéseket. Alaposan felkészültünk belőlük, hogy még egyszer ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, amelyek miatt decemberben legyőztek minket. A zónájuk ellen nem ment akkor – nem tudtuk eléggé megbontani. Nálunk mindenki egészséges, csupán az én bokám fájdogált, de pihentettem egy-két napig, és már jól vagyok. Hosszabb a kispadunk jelenleg, úgyhogy ez is mellettünk szól."

Egy előnye biztosan van a magyar–magyar elődöntőnek: az, hogy bárhogyan is alakuljanak az események, egy csapatunk mindenképpen lesz a fináléban.

A PROGRAM
Csütörtök.
Elődöntő: Uniqa Euroleasing Sopron–PEAC-Pécs NKK, 15.15. Good Angels Kosice (szlovák)–Novi Zagreb (horvát), 18.
Péntek. A 3. helyért, 15.15. Döntő, 18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik