Kosárlabda: Rasheed Rita hazatér, Pécsen folytatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 18:08
A kosárlabdázó Rasheed Rita hazatér Lengyelországból, és az élvonalbeli PEAC-Pécs csapatában folytatja pályafutását.

A pécsi klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a 28 éves, korábbi válogatott bedobó felbontotta szerződését a lengyel Energia Torun együttesénél, és jövő szerdán csatlakozik a magyar csapathoz. Új megállapodása az idény végéig szól.

Kond Árpád ügyvezető kifejtette, a szűkössé vált játékoskeretük miatt olyan magyar kosárlabdázót kerestek, aki rutinjával, tudásával, képességeivel jelentős segítségére tud lenni a PEAC-Pécsnek.

Rasheed Rita elárulta, nyáron nagyon jó lehetőségnek érezte a lengyel klub ajánlatát, de hétről-hétre kezdett kirajzolódni számára a profizmus hiánya, ezért is döntött a hazatérés mellett.

A bedobó korábban a Vasas-Csata, a Zalaegerszeg, a Szeged, a Győr és a Diósgyőr csapatában szerepelt, illetve játszott Olaszországban és Franciaországban is. Magyar bajnoki döntőt három, Magyar Kupa-finálét pedig négy alkalommal játszott, és egy-egy trófeát ünnepelhetett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik