Kosár: pazarul kezdett Szekszárdon az Atlético-játékos nővére

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2017.09.30. 08:40
null
Teja és Jan Oblak tartják egymással a kapcsolatot, figyelnek a másikra
Fantasztikus játékkal mutatkozott be nálunk Teja Oblak, akinek öccse, Jan Oblak az egyik legjobb futballkapus Európában.

 

Eltelt néhány nap, de a mosoly levakarhatatlan a szekszárdi arcokról. Az Atomerőmű KSC női csapata a klub fennállásának első nemzetközi mérkőzésén legyőzte a francia Lattes Montpellier-t, s egypontos előnnyel utazik a keddi visszavágóra. A történelmi sikerben nagy szerepet vállalt a sérült térddel is 19 pontot szóró szlovén hátvéd, Teja Oblak.

„Ilyen atmoszférában nagyon jó játszani – mondta a Nemzeti Sportnak Oblak, aki a szlovén válogatottal júniusban Európa-bajnokságon járt. – Sokat segítettek nekünk a szurkolók, remélem, kitart a minimális előnyünk. A Montpellier-nek több a tapasztalt játékosa, de maradt bennünk tartalék, tudunk még agresszívabban is védekezni. A sérülésem jelentett némi gondot a meccs előtt, de miután pályára léptem, elfelejtettem és nem is éreztem semmilyen fájdalmat. Lefújás után azért észleltem, hogy nem tökéletes még a térdem, de nincs nagy baj, rendben vagyok!”

Oblak válogatottbeli szobatársa Maja Erkic volt, a bedobó második szezonját futja már Szekszárdon, és természetesen sokat segít barátnőjének. Abban viszont nem kimondottan az ő keze van, hogy Magyarországra szerződött Oblak, a jó kezű „gólgyáros” elsősorban az Euroliga-szereplés csábító lehetősége miatt költözött Kassáról Tolnába. Februárban a Good Angels Kosice tagjaként játszott már magyar csapat ellen, az Ek-ban a Ceglédet búcsúztatta a szlovákiai együttes. Oblak szerint nehéz összehasonlítani a Szekszárddal, a Ceglédet kissé alattomos csapatnak ismerte meg, míg az Atomban kedvesek a lányok. A megyeszékhely nagyon tetszik a friss érkezőnek, de azt hozzátette, hogy kicsi város.

„Mi tagadás, túl sok lehetőségünk nincs a szabadidő hasznos eltöltésére – közölte mosolyogva Oblak. – Néha elmegyünk kávézni a többi csapattaggal. Volt viszont egy borfesztivál két hete, hitetlenkedve néztem, hogy tele van emberekkel a belváros. Elképzelni sem tudtam volna, hogy ennyien megfordulhatnak egyszerre Szekszárdon!”

Az Oblak család persze Teja miatt is híres, de a futballrajongóknak nem kell bemutatni a nála csaknem három évvel fiatalabb, 24 esztendős öccsét, Jant: az Atlético Madrid kapusát Európa egyik legjobbjaként tartják számon.

„Természetesen tartjuk a kapcsolatot Jannal – mondta testvéréről Teja Oblak. – A különböző elfoglaltságaink miatt nem tudunk mindennap beszélni, de figyelünk egymásra. Ez amolyan családi ügy, tudja!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik