A Bostonnak most Antetokounmpo állta az útját

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.10.19. 09:08
null
A görög ezúttal is megállíthatatlanul kezdte a szezont (Fotó: Miwaukee Bucks Twitter)
Hajnalban tizenegy mérkőzéssel lendült bele igazán az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakasza, melyben második vereségét is elszenvedte a Boston: Kyrie Irvingék most a 37 pontig jutó Jannisz  Antetokounmpo által húzott Milwaukee ellen maradtak alul. Szoros végjátékban nyert a Houston, vereséggel kezdett a Philadelphia, a Denver és a Minnesota, a Portland pedig 48 ponttal múlta felül a Sunst – nézzük a részleteket!

 

Washington Wizards–Philadelphia 76ers 120115

A Wizards volt pontosabb a végén. Hullámzó mérkőzést játszottak a felek, főleg a Washington járt előrébb, de többször is át tudta venni a vezetést a Philly – a negyedik negyedben is nyolcpontos hátrányból jött vissza egálra a vendégcsapat. A végsőkig szoros volt az állás, de az utolsó percben egymás után két labdát is eladott a Sixers, majd bár ezt nem igazán tudták megbüntetni a fővárosiak, tizenöt másodperccel a vége előtt kimaradt JJ Redick hármasa is, ezt pedig már győzelemre váltotta a Wizards – Gortat és Beal is bedobott két-két büntetőt, így győzelemmel kezdett Scott Brooks csapata. Egyénileg elég sokat vállalt Wall (28 pont, 10/28 mezőnyből, 8 gólpassz) és Beal (25 pont, 6/17 mezőnyből, 12/16 büntető) is, a kinti dobások egyáltalán nem ültek (6/22, a kezdő 1/11), a negyedik negyedben viszont támadásban is előlépett Marcin Gortat, aki egymaga tíz pontot szórt ekkor 17 lepattanója és 3 blokkja mellé – azt is elbírták most, hogy a Markieff Morrist helyettesítő Jason Smith hét perc játék után megsérült.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Elöl jól nézett ki a Sixers. Markelle Fultz csak a kispadról érkezett és Jerryd Bayless kezdett egyesben, de egész jól nézett ki a gárda játéka támadásban: Embiid (16 pont, 13 lepattanó, 3 gólpassz) és az élesben kiválóan debütáló Simmons (18 pont, 7/15 mezőnyből, 10 lepattanó, 5 gólpassz) körül nagyon jól dobtak a triplavetők, Covington 7/11, Redick 4/8, Bayless 3/7 hármast küldött a gyűrűbe. A kispad viszont most valamiért nem nagyon tudott hozzátenni, sem Fultz, sem Saric nem játszott jól, ráadásul Embiid csak 27 percet kapott, nem akarták túlerőltetni, így viszont elég nagy volt a hullámzás, védekezésben pedig végig „könnyűek” voltak – elsőre ez egy szoros vereségre lett elég, de úgy fest, hogy a kitalált játék működőképes lehet.

A Wizards legjobb dobói: Wall 28, Beal 25/3, Gortat 16
A 76ers legjobb dobói: Covington 29/21, Embiid 18, Simmons 18

Detroit PistonsCharlotte Hornets 10290

Elöl vérszegény volt a Hornets. Támadásban egyáltalán nem találták a ritmust a vendégek, ezt pedig nem lehet csak Nic Batum hiányára fogni. Amellett, hogy egyedül Kemba Walker volt igazán veszélyes a gyűrűre (24 pont, 6/13 mezőnyből, 4 gólpassz), a passzjáték sem működött, a 16 gólpasszra jutott 17 eladott labda, ezekből ráadásul kaptak is 26 pontot, míg ők csak hatot tudtak szerezni labdaszerzésből – ezt a különbséget nem lehetett áthidalni, főleg úgy, hogy 40% alatt tüzeltek mezőnyből. Érdekesség, hogy a Walker, Lamb, Bacon, Williams, Howard ötössel kezdték a meccset, de Steve Clifford vezetőedző azt mondta később, hogy nem ez lesz az alapfelállás – pedig a nagy reményekkel várt újonc, Malik Monk 1/9-es mezőnymutatóval és három ponttal debütált, ő nem most vívta ki magának a helyet a kezdőben...

Örömünnep. Átköltözött új arénájába a Pistons és itt kezdhette meg a szezont, erre az eseményre pedig több híresség is „benézett” – köztük például Grant Hill, vagy éppen Eminem is. Az ünnepi hangulatot Tobias Harris érezte át leginkább, aki 17 pontos első negyedet produkált, de mellé azért többen is fel tudtak lépni: végül összesen öten zártak tíz pont felett, Harris dupla-duplázott (27 pont, 10 lepattanó) és még Reggie Jackson is jól játszott, volt minek örülni a csapatnál. Stanley Johnson 0/13-as mezőnymutatója azért nem túl szép, de most ez is belefért, az ötödik perctől kezdve végig vezettek, a második félidő nagy részében tíz pont feletti előnnyel, így magabiztos győzelemmel tudták nyitni az idényt.

A Pistons legjobb dobói: Harris 27/12, Galloway 16/9, Bradley 15
A Hornets legjobb dobói: Walker 24/3, Lamb 15, Howard 10

Indiana PacersBrooklyn Nets 140131

Megvan a látvány. A Pacersnél két éve még azt nehezményezte a vezetőség, hogy túlságosan a védekezésre koncentrál és nincs könnyed, gördülékeny támadójáték, erre a teljesen felforgatott, legnagyobb sztárját elveszítő gárda 140 pontot rámolt be – közel hét éve, 2010 novembere óta nem történt ez meg az Indianával. Darren Collison (21 pont, 11 gólpassz), Myles Turner (21 pont, 14 lepattanó, 4 blokk) és Victor Oladipo (22 pont, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés) adta meg a játék alapját, de elöl a többiek is hozzátették a magukét, bár a nagy kérdés igazából a védekezés lehet: az teljesen értékelhetetlen volt mindkét oldalon és Nate McMillan is elmondta, hogy ez komolyabb csapatok ellen semmire sem lesz elég. Emiatt hiába a nagyon extra támadójáték, képtelenek voltak kontrollálni a mérkőzést, borzasztó hektikus és csapongó volt a játék és kicsit úgy tűnt a végén, hogy „jó, lepörgött 48 perc, nézzük meg az állást és hirdessünk győztest” – ebből most a hazaiak jöttek ki jobban, akik sorozatban negyedszer verték meg a Brooklynt.

Russell remek bemutatkozása. A Lakerstől érkező fiatal hátvéd vezérré lépett elő támadásban és kereken harminc ponttal debütált Nets-mezben (12/22 mezőnyből, 4/8 tripla, 5 gólpassz), ennek mindenképpen örülhetnek a klubnál, hiszen ezúttal is látszott, hogy Jeremy Linnel jól megértik egymást, nagyon veszélyes párost alkotnak – erre építhetik a játékot, bár a rotációval és főleg a védekezéssel lesz még munka. Timofej Mozgov csak 14 percet játszott kezdő centerként, inkább Booker és Acy kapott több időt, de a hátvédsorba Crabbe és LeVert is jól szállt be, itt lehetnek variációs lehetőségek és háromhátvédes felállások is – Carroll és Hollis-Jefferson most veszélytelen volt a gyűrűre, igaz, védekezésben viszont csak bennük volt némi tartás.

A Pacers legjobb dobói: Oladipo 22/6, Collison 21/3, Turner 21/3
A Nets legjobb dobói: Russell 30/12, Booker 20, Lin 18/3

Orlando MagicMiami Heat 116109

Fournier döntött a végén. A kiváló támadójátékot bemutató Orlando a második negyedben megfordította a meccset, a harmadikban meglépett tíz ponttal, szűk tíz perccel a mérkőzés vége előtt pedig 17 ponttal is vezetett már. Úgy tűnt, hogy simán hozza a győzelmet a hazai alakulat, de nem így történt, a Heat futott egy 11–0-t, átvette az irányítást és visszajött egy labdán belülre. Ám az előző szezonnal ellentétben most nem tört össze a Magic, előlépett Evan Fournier (23 pont, 3/5 tripla) és az utolsó bő két percben három clutch kosarat süllyesztett el – ez a hét pont végül győzelmet ért az Orlandónak, ráadásul még egy gólpasszt is kiosztott Vucsevicsnek. A jó rajt tehát megvan a csapatnál, érdekesség, hogy az újonc Jonathan Isaac saját bevallása szerint annyira ideges volt a bemutatkozása miatt, hogy a bemelegítéshez elfelejtette felvenni a mezét, csak öt perccel a meccs előtt jutott eszébe...

Hiába Whiteside brutális estéje. Főleg a második félidőben volt korlátlan úr a Heat centere, aki végül 26 ponttal (11/18 mezőnyből) és 22 lepattanóval produkált hatalmas dupla-duplát, sőt, bedobta NBA-pályafutása első hárompontosát is. Ez is kevésnek bizonyult azonban, a hátvédsor most nem dobott igazán jól (Dragic 6/19-et, Waiters 7/17-et hajított), ráadásul védekezésben is akadtak problémáik, nem volt meg az a stabilitás, mint az előző szezon végén. Így is kiharcolták maguknak az esélyt a hajrában, de jó öt perc (plusz a jó első negyed) most nem ért győzelmet, a meccs nagy részében a Magic akarata érvényesült, a szoros végjátékban pedig nem tudtak felülkerekedni.

A Magic legjobb dobói: Fournier 23/9, Vucsevics 19, Ross 15/9
A Heat legjobb dobói: Whiteside 26/3, Dragic 17/3, Waiters 15/3

Boston CelticsMilwaukee Bucks 100108

Antetokounmpo tarthatatlan volt. A Bucks vezére átrobogott a bostoni védekezésen és nem lehetett megállítani ezen az estén, végül 37 ponttal (13/22 mezőnyből), 13 lepattanóval, 3 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel zárt, ráadásul kulcsszerepet játszott abban is, hogy a negyedik negyedben fordítani tudott csapata. A Milwaukee összességében nem játszott igazán jól, de Antetokounmpo a záró etapban egymaga beszórt 16 pontot, majd az utolsó percben, 99–97-nél összerántotta a védelmet és kilőtte a labdát Matthew Dellavedovának, aki könyörtelenül bedobta a kulcsfontosságú hármast - ez volt az utolsó szó, Irving még hibázott egyet, a Bucks pedig nagy idegenbeli győzelemmel indította a szezont. A görög mellett emeljük még ki az említett Dellavedovát, a 19 pontig jutó Malcolm Brogdont, illetve a mezőnyben is nagyon hasznos (15 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) Khris Middletont is, ők voltak most a klasszisteljesítményt hozó Antetokounmpo „zenekara”.

Elfogyott a Boston. A meccs előtt levetítettek egy videót a csarnokban, amelyben a súlyos sérülést szenvedő Gordon Hayward üzent csapatának a kórházból, de vagy az ő hiánya, vagy a back-to-back miatt, most kissé tompának tűnt a Celtics. Ennek ellenére a harmadik negyedben fordított a gárda és előnnyel mehetett az utolsó tizenkét percre, de a hajrában már nem nagyon volt megbízható playmaker – Kyrie Irving borzalmasan (7/25) dobott és Marcus Smart (4/13) sem nagyon találta a gyűrűt, Terry Rozier (15 pont, 7 pattanó, 6 gólpassz) és Jaylen Brown pedig most kevés volt ahhoz, hogy meg tudjon fordítani egy ilyen végjátékot, főleg hogy utóbbi ki is pontozódott. Nem ilyen szezonkezdetben reménykedtek a Boston-drukkerek, a 0–2 sosem jó, de legalább úgy fest, hogy a fiatalok közül Brown és Rozier is komoly faktor lehet idén, sőt, az újonc Jayson Tatum (8 pont, 9 lepattanó, 2 gólpassz) is mutatott szép dolgokat.

A Celtics legjobb dobói: Brown 18/6, Irving 17/6, Rozier 15/9
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 37, Brogdon 19/9, Middleton 15/3, Dellavedova 15/6

Memphis GrizzliesNew Orleans Pelicans 10391

Két fecske sem csinál nyarat. Hihetetlen, hogy megint mennyire keveset tudott hozzátenni bárki a New Orleansnál, akit nem Anthony Davisnek vagy DeMarcus Cousinsnak hívnak – Jrue Holiday például megállt négy pontnál (2/11 mezőnyből), a teljes kispad összesen nyolc pontot szerzett, így pedig lehetetlen mérkőzést nyerni. A két magas parádézott, Davis (33 pont, 18 lepatanó) és Cousins (28 pont, 10 lepattanó, 7 blokk) is egészen brutális számokat produkált, de ez csak a mérkőzés elején volt elég valamire, a második félidőben már a Memphis akarata érvényesült annak ellenére is, hogy Marc Gasol faultgondokkal küzdött, majd a végén ki is pontozódott. Az első negyedet leszámítva szenvedés és erőlködés jellemezte a támadójátékot, ez pedig semmit nem változott az előző szezon óta bőven van még munka a csapatnál, mire igazán komolyan lehet őket venni.

Brooks játékra jelentkezett. Az újonc Dillon Brooks nagyszerű játékkal debütált az NBA-ben, gyakorlatilag a Grizzlies egyik, ha nem a legjobb teljesítményét hozta élete első meccsén a ligában: a padról beszállva 19 pontot (7/13 mezőnyből), 5 lepattanót és 2 gólpasszt tett hozzá, védekezésben pedig négy labdaszerzéssel és két blokkal hívta fel magára a figyelmet. Az ő extrája éppen elég volt a 27 pontos Mike Conley és az ismét sokoldalú Marc Gasol mellé ahhoz, hogy jó csapatvédekezéssel, a Pelicans steril játékát kihasználva győzelemmel kezdhesse a szezont a társaság, a harmadik negyed közepétől már egyértelműen kontrollálta a meccset a Memphis.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 27/12, Brooks 19, Gasol 14/6
A Pelicans legjobb dobói: Davis 33/3, Cousins 28/9, Moore 11

Dallas MavericksAtlanta Hawks 111117

A végjátékban kerekedett felül a Hawks. A harmadik negyedben eltüntette az első félidőben beszedett hátrányát a Dallas, a záró játékrész pedig az adok-kapokról szólt, végig fej fej mellett haladtak a felek. Az utolsó egy percnek is egálról feszülhettek neki a csapatok, de Dewayne Dedmon visszatett egy kulcsfontosságú támadópattanót, a Mavs ellentámadásánál lejárt a támadóidő, a Hawks szedett még egy lecsorgót a hazai palánk alatt, majd kilenc másodperccel a vége előtt Taurean Prince blokkolta Wesley Matthews tripláját, így több clutch játékot bemutatva idegenben is nyerni tudott az Atlanta. A motor természetesen Dennis Schröder (28 pont, 13/26 mezőnyből, 7 gólpassz) volt, de a hajrában az említett Dedmon és Prince játszott igazán nagyot – kiemelendő még a padról húsz ponttal (4/6 tripla) és nagyon aktív játékkal jelentkező Marco Belinelli is, sőt, összességében az egész atlantai cseresor dicsérhető.

Dennis Smith jól mozgott, Nowitzki nem. A Mavs újonc irányítója, Dennis Smith Jr. egy alley-oop zsákolással kezdte és jó játékkal folytatta élete első NBA-meccsét, végül 16 ponttal és 10 gólpasszal dupla-duplázott, remekül mutatkozott be. Nem játszott viszont ilyen jól Dirk Nowitzki és Harrison Barnes, a két vezér együtt 7/27-et dobott mezőnyből, előbbi pedig végül nem is játszott sokat, a szoros végjátékot is kiülte – inkább Nerlens Noel (16 pont rontott dobás nélkül, 11 lepattanó, 3 blokk) volt az ötös, igaz, végül ő sem tudott segíteni. Összességében voltak biztató dolgok a Dallasnál, de a hajrában nem sikerült nyerni, ott hiányzott némi rutin és egy megbízható vezér, ilyenjük ezúttal nem akadt.

A Mavericks legjobb dobói: Smith 16/3, Noel 16, Matthews 15/15
A Hawks legjobb dobói: Schröder 28/3, Belinelli 20/12, Collins 14

Utah JazzDenver Nuggets 10696

A negyedik negyedben robbantott Burks és a Jazz. Az első játékrészt még kilenc ponttal nyerte a Denver és bár a fölény eltűnt a későbbiekben, három negyedet követően is Jokicsék jártak még előrébb. A hajrára azonban átvette az uralmat a hazai alakulat, a még a harmadik játékrész végén indított 25–4-es rohamból egymaga 12 ponttal vette ki a részét Alec Burks, védekezésben is nagy munkát végzett és az utolsó percekre már teljesen megsemmisítette ellenfelét a Utah. Érdekes, hogy a felzárkózást és fordítást produkáló ötösben nem volt ott Rudy Gobert és Ricky Rubio sem, Burks mellett az újonc (és a kezdőbe is bekerülő) Donovan Mitchell, Joe Johnson, Thabo Sefolosha és Ekpe Udoh szedte szét a Denvert – elsősorban védekezésben, de ahogy megvolt a momentum és Burks extrája, már támadásban is. Összességében kiválóan kezdte a szezont a Jazz, az látszik, hogy a védekezés Hill és Hayward nélkül is rendben lesz, támadásban pedig elsőre szintén megvoltak a fegyverek Rubio irányításával.

Nem tudott reagálni a Nuggets. Jól kezdtek a vendégek, ugyan Jokics dobásait elvette Gobert, de a szerb óriás leszedett 12 lepattanót és kiosztott nyolc gólpasszt, megtalálta, hogyan tud hasznos lenni – dobásban közelről Millsap, kintről pedig Harris és Barton lépett elő. Bő három negyeden keresztül rendben is volt a csapat, ám a Jazz agresszív ötösére nem tudtak válaszolni, Michael Malone nem talált megoldást, hiába próbált variálni, cserélni, semmi sem működött. Egyes poszton próbált egyensúlyt találni Murray és Mudiay között, de egyikük sem játszott jól, egy megbízható, rutinos irányító pedig most nagyon hiányzott, a 22 eladott labda és az abból kapott 31 pont finoman szólva sem segített.

A Jazz legjobb dobói: Gobert 18, Burks 16/6, Favors 14
A Nuggets legjobb dobói: Barton 23/9, Millsap 19/3, Harris 14/9

San Antonio SpursMinnesota Timberwolves 10799

A Spurs meg a rutin. Kawhi Leonard és Tony Parker még egy darabig nem lesz harcra kész, de a San Antonio megint bizonyította, hogy borzasztó mély a keretük. A nemrég hosszabbító LaMarcus Aldridge 25 pontos, 10 pattanós dupla-duplával kezdte a szezont, elöl-hátul vezér volt (4 gólpassz, 2 blokk), és valami hasonlót hozott Danny Green is (17 pont, 2-2 szerzett labda és blokk). Melléjük jöttek kisebb extrák, mint Pau Gasol 3 blokkja, a fiatal Murray, Anderson páros 28 egysége, Ginobili villanásai vagy a padról beszálló Rudy Gay (14 pont, 5 pattanó). A Spurs majdnem végig kézben tartotta a meccset, a negyedik negyedben volt egy kisebb megingásuk – a végjátékban viszont elöl-hátul megrázták magukat és pillanatok alatt megroppantották a Wolvest.

A veteránok rendben voltak, Wiggins kevésbé. Négy idősebb játékost szerzett a Wolves a nyáron, Butler, Teague, Gibson és Crawford ment is előre becsülettel, az viszont nem kérdés, hogy ennek a gárdának Towns és Wiggins a vezére. A pontgyártásukkal most sem volt gond, Towns próbálta csipkedni magát hátul is, de Wiggins eléggé pihenősre vette a figurát. A negyedik negyedben a Jones, Crawford, Muhammad, Bjelica, Towns ötös dolgozta le a 10 pont körüli hátrányt – amikor kezdtek visszajönni az első sorok, a Spurs gond nélkül futott egy 9–0-t és megnyerte a meccset. Az látszott, hogy van potenciál ebben a keretben, de csiszolni kell őket, mert Nyugaton csak tökéleteshez közeli játékkal érhetnek oda, ahová szeretnének.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 25/3, Green 17/9, Murray 16.
A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 26/12, Towns 18, Butler 12/6.

Phoenix SunsPortland Trail Blazers 76124

Tankolás az első perctől? Nem túl nagy reményekkel vág neki a szezonnak a Suns, de ennél azért többre számítottak a hazai drukkerek. Még az első negyedben valamennyire tartotta magát a Phoenix, utána viszont a franchise történetének legnagyobb zakóját szabta rájuk a Portland. Annak örülhetnek, hogy az újonc Josh Jackson szép megmozdulásokkal mutatkozott be, illetve a csereirányító Mike James kifejezetten jól játszott – de hogy Booker, Bledsoe, vagy éppen Tyson Chandler hogy számol el ezzel a meccsel...

A Blazers visszaadta a kölcsönt. A két gárda az előszezonban kicsit összekapott a pályán, ennek hozományaként kapott egymeccses eltiltást CJ McCollum – nélküle és kicsit érte is játszott a vendégcsapat, akik az NBA-ben kissé szokatlan módon nem nagyon álltak le akkor sem, amikor már KO-zták a Phoenixet. Lillard vezér volt (27 pont, 5-5 pattanó és gólpassz, 3 blokk 30 perc alatt), Nurkic dupla-duplázott (11 pont, 11 pattanó), és a kispadról érkezők sem lazsáltak, Connaughton vezetésével 61 pontot raktak fel a táblára. A vendégeknél jegyezzük fel, hogy a magasember Caleb Swanigan jó meccsel debütált.

A Suns legjobb dobói: Bledsoe 15/3, M. James 12/6, Booker 12.
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 27/12, Connaughton 24/12, Turner 12/3.

Sacramento KingsHouston Rockets 100105

A Rockets visszatért a tavalyi játékhoz. A térdét pihentető Chris Paul nélkül James Harden vette kézbe a dolgokat – bár a triplái sokáig nem nagyon ültek, így is berámolt 27 pontot, adott 9 gólpasszt és szerzett 2 labdát. A kezdőbe kerülő Eric Gordon próbált segíteni a pálya széthúzásában, mert Ryan Anderson és különösen Trevor Ariza borzalmas napot fogott ki – nem úgy Clint Capela, aki 22 pontját 10/12-es mezőnnyel hozta össze, mellette pedig védekezésben óriási munkát végzett (17 pattanó, 3 szerzett labda). A végig egál körüli meccsen Harden klasszisa döntött, a negyedik negyedben három demoralizáló triplát szórt be, a végjátékban pedig fáradtnak tűnt ugyan a back-to-back játszó gárda, de végig ellenfele előtt tudott maradni.

Nem lesz rossz a Kings. Bár Zach Randolph egy szájsebészeti műtét miatt hiányzott, nélküle is masszív volt a Sacramento – Cauley-Stein például felvette a versenyt Capelával (21 pont, 10 pattanó, 3 blokk), a George Hill, Buddy Hield duó remekül működött támadásban (50 százalék mezőnyből), és De'Aaron Fox is jól kezdte NBA-karrierjét (14 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó). Fiatal, rutintalan csapat még a Kings, emiatt nem tudták megnyerni a mérkőzést, de ami korábban papíron jól nézett ki, az a pályán is rendben volt.

A Kings legjobb dobói: Cauley-Stein 21, Hield 19/9, Hill 16/3.
A Rockets legjobb dobói: Harden 27/12, Gordon 25/12, Capela 22.

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Charlotte Hornets 102–90
Indiana Pacers–Brooklyn Nets 140–131
Orlando Magic–Miami Heat 116–109
Washington Wizards–Philadelphia 76ers 120–115
Boston Celtics Milwaukee Bucks 100–108
Memphis Grizzlies–New Orleans Pelicans 103–91
Dallas Maverick–Atlanta Hawks 111–117
Utah Jazz–Denver Nuggets 106–96
San Antonio Spurs–Minnesota Timberwolves 107–99
Phoenix Suns–Portland Trail Blazers 76–124
Sacramento Kings–Houston Rockets 100–105

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik