Női kosárlabda NB I: közel volt a DVTK elleni bravúrhoz a Pécs

Vágólapra másolva!
2023.10.21. 20:31
null
Fotó: dvtk.eu
A DVTK hazai pályán egy ponttal legyőzte a Pécset a női kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. A címvédő Sopron szigetszentmiklósi mérkőzése a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt.

 

Az Euroliga-résztvevő miskolciak az első negyedben megszerzett nyolcpontos előnyükből őriztek meg egyet a lefújásig, igaz, a pécsiek a záró negyedben többször is vezettek, 82–79-nél még náluk volt az előny, s a találkozó végén is támadhattak a győzelemért.

Ekkor előbb Laczkó Sára a hárompontos vonalon kívülről, majd a támadólepattanóból Mérész Beatrix közelről hibázott, így nyert és négy meccs után is veretlen a Diósgyőr, melyben az amerikai Kaila Charles 19 pontja mellé kilenc lepattanót is begyűjtött.

A címvédő Sopron szigetszentmiklósi mérkőzése a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt. A soproniak honlapja szerint a csarnok parkettáját a kézilabda-mérkőzéseken használt vax eltávolításának érdekében egy olajos anyaggal felmosták, ami a pálya nagy részét csúszós, balesetveszélyes állapotúvá tette.

A két csapat, a mérkőzés ellenőre és a játékvezetők közösen úgy döntöttek, hogy nem teszik ki a játékosokat a sérülés veszélyének, és a bajnokit december 20., 18 órára halasztották.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
DVTK HUN-THERM–NKA UNIVERSITAS PÉCS 83–82 (23–15, 20–24, 20–22, 20–21)
Miskolc, 1100
néző. Vezette: Cziffra, Frányó, Varga-Záray
DVTK: Aho N. 2, CHARLES 19/6, TOMAN P. 11, Garbin 11/9, A. Tadic 8. Csere: Aho T. 3/3, Grigalauskyte 9, LELIK 15/3, Kányási 5/3. Edző: Völgyi Péter
PÉCS: M. Tadic 12/6, Laczkó 6/6, WALLACE 21/12, P. WILLIAMS 14, MÉRÉSZ 14. Csere: Kiss A. 5/3, Szmailbegovics 4/3, Rátkai 2, Olawuyi 4. Edző: Jovan Gorec
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–0. 3. p.: 4–5. 4. p.: 9–8. 8. p.: 13–13. 11. p.: 25–15. 15. p.: 25–23. 18. p.: 37–36. 22. p.: 51–39. 26. p.: 55–51. 28. p.: 60–60. 31. p.: 61–66. 32. p.: 67–66. 34. p.: 71–66. 35. p.: 71–71. 38. p.: 39–82
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– A mérkőzésen mindkét csapat nyerhetett volna, megérdemelten, örülünk, hogy a szurkolók támogatásával nekünk sikerült. Ellenfelünk sok támadólepattanót szedett le, ami rosszul is elsülhetett volna. Okosan játszott a Pécs, mi mentálisan kicsit lassúak és nehézkesek voltunk, viszont a gyengébb játékkal elért győzelem értékes.
Jovan Gorec: – A DVTK jó csapat, jól teljesített, látszik, hogy az Euroligában – amelyben megérdemelten vesz részt – edződik. Nehéz ellene játszani, sajnos nálunk előfordultak hibák, amelyeket ki kell javítanunk, illetve amelyek ilyen ellenféllel szemben nem férnek bele.

E.ON ELTE BEAC–VASAS AKADÉMIA 77–80 (20–17, 21–18, 9–24, 27–21)
Budapest,
Gabányi-sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Török D., Nagy V., Rózsavölgyi
BEAC: MORGAN 26/6, ANGYAL B. 20/6, Gábor L. 3, TÓTH F. 15, Pavic 9. Csere: Katona B. 2, Juhász A. 2, Orosz Zs., Ozola. Edző: Mészárosné Kovács Andrea
VASAS: M. TAYLOR 16/6, Gelei 9/9, Tóth O. 2, Jáhni, BUDÁCSIK 11. Csere: SZERENCSÉS 24/12, MADÁR E. 13, Salamon Zs. 5, Plentovics, Kádár O. Edző: Milos Pavlovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–3. 5. p.: 11–13. 9. p.: 16–17. 13. p.: 24–19. 18. p.: 34–35. 22. p.: 41–40. 26. p.: 43–52. 29. p.: 47–57. 33. p.: 56–66. 37. p.: 60–75. 38. p.: 70–77
Kipontozódott: Budácsik (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Mészárosné Kovács Andrea:
– A harmadik negyedben erősebb védekezést kaptunk, a Vasas szorosabban, agresszívabban jött ki a nagyszünet után, emiatt sok eladott labdánk volt. A labdavesztéseket követően összesen huszonegy pontot kaptunk. Az eladott labdák mellett a Vasas sok pontot hozott a kispadról, összesen negyvenkettőt, hatalmas különbség volt ebben a tekintetben a javára. Sokszor rossz döntéseket hoztunk a mérkőzés folyamán, ezeket a hibákat az edzéseken javítanunk kell.
Milos Pavlovics: – Nagyon fontos mérkőzés volt ez, hiszen három vereséget követően, rossz idénykezdés után léptünk pályára, ami plusz nyomást helyezett a lányokra. Az utolsó pillanatig kemény és kiélezett találkozó volt.

A BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós–Sopron Basket mérkőzést a pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották.

A NŐI KOSÁRLABDA NB I ÁLLÁSA
1. DVTK 4 4 317–230 8 1.000
2. Győr 3 3 275–190 6 1.000
3. Szekszárd 3 3 252–177 6 1.000
4. Sopron 3 2 1 223–195 5 0.833
5. TFSE 3 2 1 240–228 5 0.833
6. Pécs 4 2 2 314–287 6 0.750
7. Vasas 4 1 3 238–300 5 0.625
8. Szigetszentmiklós 3 3 199–241 3 0.500
9. BEAC 4 4 261–339 4 0.500
10. Cegléd 3 3 124–256 3 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik