Női kosár Euroliga: makulátlan maradt a ragyogó DVTK mérlege

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 19:31
null
Kaila Charles 13 pontot dobott (Fotó: Árvai Károly) – a képre kattintva galéria nyílik<br />
A női kosárlabda Euroliga A-csoportjában Kányási Veronika hiányát is elbírta a DVTK Hun-Therm, Völgyi Péter együttesének nem okozott gondot a lengyel Lublin legyőzése (74–44), így négyből négy győzelemmel áll. A B-csoportban a SERCO UNI Győr 79–66-ra nyert.

 

DVTK Hun-Therm–Lublin (lengyel) 74–44

Minden várakozást felülmúlt eddig a DVTK Hun-Therm az Euroligában, háromból három sikerrel az A-csoport második helyén állt a negyedik játéknap előtt. Még Schióban is győzött, ami nem akármi – azóta viszont hetekre elveszítette csapatkapitányát, a bokasérüléssel bajlódó Kányási Veronikát, aki két mankóval bicegett be a pályára, és foglalt helyet a kispad végében. A miskolciak szerda este a lengyel Polski Cukier AZS UMCS Lublint látták vendégül, amelynek színeiben különösen kedves ismerős érkezett Borsodba: Bernáth Réka az előző évadban még a DVTK-t erősítette, s most nagy szeretettel fogadták őt a klub képviselői és a szurkolók, gyönyörű virágcsokrot is kapott a két fél bemutatása során.

A kötelező győzelmet sosem könnyű megszerezni, az első negyedben ez az állítás megerősítést nyert, hiszen döntetlennel mentek a kétperces pihenőre a csapatok – a későbbiekben, hála az égnek, nem kellett lerágnunk a körmünket. Kányási hiányában Tenyér Zsófia kapott lehetőséget, aki a második negyed elején éppen Bernáthtól csent labdát, majd adott remek passzt Kaila Charlesnak, ám az amerikai elrontotta a helyzetet. A DVTK első 26 pontjából egyébként ő, Lelik Réka és Milica Jovanovics egyaránt nyolccal vette ki a részét, aztán Monika Grigalauskyte is felvette a fonalat, 30–23-nál időt kért a Lublin. Sokat nem változott a helyzete, támadásban gyakran kényszerült erőltetett befejezésre, miközben a hazaiak játékából nem hiányoztak a kreatív megoldások, ennek köszönhetően tízpontos előnnyel várhatták a folytatást.

Ami rövid késéssel kezdődött, mert Aho Nina megkötötte a cipőfűzőjét. Talán nem ez vette el a DVTK szerencséjét, mindenesetre hat percen és 31 másodpercen keresztül nem láthattunk kosarat a piros-fehérektől (a lengyelek is csupán öt pontot szereztek ezalatt), a jeget éppen Aho Nina törte meg triplájával. Lelik is betalált kintről, előtte megcsillantotta tehetségét a pozíciós játékban, így megszilárdította tíz pontnál nagyobb előnyét a házigazda.

Charles sarokhármasával 54–37-re húztak el a mieink a záró felvonás első percében, aztán Ana Tadic hozzátett egy duplát, ennek köszönhetően nem kellett izgulnunk a hajrában. Még az addig sokat rontó ausztrál Darcee Garbin keze is elsült, hogy a kulcsemberek közül senki ne zárja esetleg rosszabb szájízzel az összecsapást. Völgyi Péter „leánysága” továbbra is makulátlan mérleggel áll az Euroligában, ráadásul a honi élvonalban is győztesen zárta mind a négy fellépését – a válogatottak selejtezőmérkőzései miatt esedékes hosszú pihenő előtt Sepsiszentgyörgyre utazik a DVTK a jövő héten.

SERCO UNI Győr–Landes (francia) 79–66

A Győr is lényegében simán nyert, habár az első negyedet még a franciák hozták három ponttal. A második tíz perctől kezdve azonban nem volt mese, a győriek fordítottak és végig megtartották a vezetést. A végén 13 pont volt a két csapat között.

A győriek legeredményesebb játékosa az amerikai Destiny Slocum volt 26 ponttal. (R. P.)

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT

DVTK Hun-Therm–Lublin (lengyel) 74–44 (19–19, 20–10, 12–8, 23–7)
Miskolc, 1500 néző. V: Yalman (török), Stan (román), Vavrova (cseh).
DVTK: Aho N. 5/3, CHARLES 13/3, LELIK 13/9, Jovanovic 11/9, Garbin 9/3. Csere: TADIC 14, Tenyér 2, Grigalauskyte 4, Toman 3/3, Aho T., Vég-Dudás, Oláh F. Edző: Völgyi Péter
LUBLIN: Heal 6, Zietara 7/3, Fiszer 8/6, GUSTAVSSON 9, Fluker 4. Csere: Bernáth 5/3, Kalenik 3, Ziemborska 2, Ullmann, Jeziorna. Edző: Krzysztof Szewczyk
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–6. 6. p.: 13–8. 7. p.: 17–9. 9. p.: 17–15. 10. p.: 19–19. 12. p.: 24–19. 13. p.: 28–21. 13. p.: 30–23. 18. p.: 30–25. 20. p.: 39–29. 25. p.: 39–31. 27. p.: 39–34. 29. p.: 49–34. 32. p.: 56–37. 35. p.: 66–39. 38. p.: 70–44
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Nem voltunk jó helyzetben a mérkőzés előtt, egyrészt azért, mert Kányási Veronika kiesett a rotációból, másrészt azért, mert a csapaton látszódott a fáradtság nyoma, a Pécs elleni bajnoki után. Ám a lányok fejben összeszedték magukat, mindkét félidő második negyedében átrohantunk ellenfelükön. A Lublin ugyan küzdött becsülettel, de megérdemelten nyertünk. Örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni, és annak is, hogy voltak részfeladatok, amiket jól oldott meg a csapat, például Gustavsson második félidei semlegesítését.
Krzysztof Szewczyk: – Először is: gratulálok a Diósgyőrnek, jó csapatuk van, és jól is játszottak. Mi a második negyedig tudtunk partiban lenni velük szemben, a meccs végére viszont fejben teljesen szétestünk. Az Euroliga szintjén a mostaninál sokkal jobb védekezésre van szükség, ahhoz, hogy végig meccsben tudjunk maradni.

AZ ÁLLÁS
1. Fenerbahce 4 4 366–258 8
2. DVTK 4 4 266–219 8
3. Valencia 4 3 1 268–259 7
4. Zaragoza 4 2 2 286–261 6
5. Schio 4 2 2 259–257 6
6. Lublin 4 1 3 215–273 5
7. Sepsi 4 4 237–299 4
8. Lyon 4 4 239–310 4

B-CSOPORT
SERCO UNI Győr–Landes (francia) 79–66 (14–17, 30–14, 17–11, 18–24)
Győr, 500 néző. V: Prpa (szerb), Ivanovics (szerb), Gajdosz (lengyel)
GYŐR: SLOCUM 26/15, Dombai 5/3, BACH 10, Goree 6, ANIGWE 9. Csere: Dubei 3/3, TÖRÖK Á. 10/3, Hegedűs, RUFF-NAGY 8/6, Gyöngyösi 2. Edző: Cziczás László
LANDES: Pardon 4, Salvadores 7/3, Fuehring 8/3, CHERY 10, Djaldi-Tabdi 7. Csere: GEISELSODER 7, BUSSIERE 13/9, Ewodo 10/3, Macquet, Heleno. Edző: Julie Barennes
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–11. 8. p.: 9–15. 12. p.: 23–17. 16. p.: 36–28. 25. p.: 50–31. 28. p.: 55–39. 33. p.: 67–52. 36. p.: 71–59. Kipontozódott: Anigwe (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Cziczás László:
– Becsülettel, de nagyon nehezen készültünk fel a mérkőzésre, amely nem is kezdődött jól számunkra. Destiny Slocum rángatta ki a csapatot a gödörből és aztán a későbbiekben már komplett magyar ötös is hozzátette a magáét.
Julie Barennes: – Destiny Slocum teljesítménye kiemelkedett, viszont nálunk hiányoltam játékosainkból a higgadtságot. Amikor a Győr elkapta a ritmust, már nem tudtunk alkalmazkodni a játékához.

AZ ÁLLÁS
1. USK Praha 4 3 1 300–255 7
2. Mersin 4 3 1 302–274 7
3. Bologna 4 3 1 316–296 7
4. Salamanca 4 2 2 289–285 6
5. Villeneuve 4 2 2 296–302 6
6. Polkowice 4 2 2 282–310 6
7. GYŐR 4 1 3 309–327 5
8. Landes 4 4 279–324 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik