Női kosár Eb: tét az elődöntő – ezek dönthetnek a csehek ellen

GYŐRI FERENC (Ljubljana)GYŐRI FERENC (Ljubljana)
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 07:19
null
A szerdai edzésen azt lehetett érezni, hogy a magyar válogatott egyben van a csehek elleni negyeddöntő előtt (Fotó: Koncz Márton)
A visszaszámlálás és a relatíve hosszú szünet befejeződött: az elődöntőért lép pályára nemzeti együttesünk a szlovén főváros impozáns arénájában.

 

Ahogy nő a tét, nő a szigor is az Európa-bajnokságon. Továbbá fogy el a szappan a mosdóból, a tej a kávégépből, a reprezentációs hátizsák az akkreditációval rendelkezőknek, de mindez nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Szerda délelőtt kérdezték meg először a magyar válogatott edzésén, ki is vagyok. Az akkreditációm láttán gyorsan kiderült, hogy nem a csapathoz tartozom, szerencsére nem kellett sokat bizonygatnom, hogy igen, megengedték, hogy a gyakorlás teljes időtartamát az Arena Stozice centerpályája mellett töltsem. A napokban volt ez máshogy is: a legnagyobb jóhiszeműséggel a mieink tréningjére előbb érkezve bepillantottam a németekére, tíz percig angyali nyugalomban üthettem a billentyűzetet ügyet sem vetve arra, mi történik a parketten, amikor egy német fotós udvariasan megkérdezte: mi dolgom nekem itt? Igazából még semmi sem volt, úgyhogy húsz percre visszavonultam a médiacenterbe. Meg kell hagyni, most már nagyobb az érdeklődés, a cseh sajtósok is feltűntek a színen azzal párhuzamosan, hogy övéik kedden 13 óra körül megérkeztek a központi (nem a városbeli elhelyezkedésre gondolunk) szállodába a belgákkal, a montenegróiakkal és a spanyolokkal egyetemben. Ekkorra a törökök már régen összecsomagoltak és hazamentek, a szlovénoknak nem kellett messzire menniük, ők otthon voltak.

Egy szó, mint száz: teljesen más a körítés, mint a kontinensviadal korábbi szakaszában, például világítóberendezéseket szereltek fel gyaníthatóan azért, hogy a csapatok bemutatása igazán profi legyen. Ment tehát a pakolászás, miközben legjobbjaink készültek a csehek elleni, csütörtökön 12.15-kor kezdődő negyeddöntőjükre. Horváth Szabolcs erőnléti edző ismét megdolgoztatta aranykezű lányainkat, már Aho Nina és Goree Cyesha is teljes értékű munkát végzett, Határ Bernadett pedig lelkesen tekerte a kerékpárt a sarokban.

Öt az öt elleni játék következett hamarosan, most is láthattunk precíz Horváth Bernadett-triplát, mint a szerbek elleni csoportmérkőzésen, és miközben felváltva támadtak a fehérek és a pirosak, a másik fél rendre zónavédekezésre állt fel.

„Jó elzárás volt, Debóra” – dicsérte Székely Norbert szövetségi kapitány Dubeit, a „csékát”, aztán a keret egyik fele büntetőt dobott, a másik frissített. Utána pörgött tovább a figurák gyakorlása, a nagy mozgolódásban Ruff-Nagy Dóra egyszer tökéletes passzt adott Ahónak, apró szépséghiba, hogy nem ugyanazt a csapatot erősítették. Ez persze csak kiragadott példa, egyébként rengeteg      „Szép volt, bravó, így tovább!”      hangzott el, és az edzésen azt is lehetett érezni, hogy válogatottunk egyben van, rendben van. A délelőtti program végén a dobások kerültek terítékre, Kiss Virág azzal is igazolta fantasztikus formáját, hogy rögtön az első félpályás kísérlete csont nélkül hullott a gyűrűbe. Utána nem sokkal Ruff-Nagy is jól célzott, és mehetett ebédelni a kollektíva, majd délután meglátogattak egy szabadulószobát is a csapat tagjai, hogy ne feszüljenek rá az előttük álló kemény és fontos feladatra. Mielőtt elkezdték volna a kulcskeresést, hogy idejében kijussanak a szobából, váltottunk néhány szót Aho Ninával.

„Olyan állapotban vagyok, hogy ki tudjam hozni magamból a maximumot, bármit is jelentsen ez – felelte mosolyogva a DVTK-ban szereplő irányító. – Olyan játékosnak tartom magam, aki ha törik, ha szakad, igyekszik segíteni, ez most is így van, minden meccs­re próbálom magam annyira összeszedni, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak. Vannak kellemetlenségek, nem egyszerű, de megoldjuk! Fontos, a csapat hogy mozog együtt, és milyenek az energiák, de már a felkészülés során is látszott, egyben vagyunk, az Eb-n is kijött, hogy együtt veszítünk, együtt nyerünk, nagyon remélem, hogy ezt a szintet tudjuk tartani, vagy esetleg emelni is rajta.”

Aho szerint az dönt a negyeddöntőben, melyik együttes akarja jobban a győzelmet. A cseh csapat is nyilván harcolni fog, de magukat is küzdősnek tartja, úgyhogy az nyer, aki tovább bírja, több szabad labdát szerez meg, és keményebben üt oda. A 27. életévébe szombaton belépő játékos nagyon reméli, hogy sok magyar szurkoló jön el Ljubljanába a kulcsfontosságú összecsapásra, eddig is elég sokan voltak, és hozzátette, nekik is sokat segít, ha hallják a szurkolást egész mérkőzésen.
„Mindig optimistán várom a meccseket, és magabiztosan állítom, ha úgy játszunk és úgy küzdünk, ahogyan tudunk, a csehek elleni meccs is meglesz” – fogadkozott Aho Nina.

Aho Nina szerint ha úgy játszunk és úgy küzdünk, ahogy tudunk, a csehek elleni meccs is meglesz (Fotó: Koncz Márton)
Aho Nina szerint ha úgy játszunk és úgy küzdünk, ahogy tudunk, a csehek elleni meccs is meglesz (Fotó: Koncz Márton)

A fogadóirodák egyértelműen a magyar válogatott győzelmét valószínűsítik, nem kellene csalódást okoznunk nekik. A mieink mérkőzése után igazi csemege következik, Belgium és Szerbia méri össze tudását, s bár a belgák eddig hibátlanul menetelnek, a címvédő ellen nagyon nehéz feladatuk lesz. Bízunk benne, hogy azt a találkozót már nyugodtan, páholyból nézhetjük, és koncentrálhatunk a 20.45-kor kezdődő Spanyolország–Németország mérkőzésre, merthogy onnan kapjuk majd a következő riválisunkat.

NŐI KOSÁRLABDA
EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ, Ljubljana
JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK
12.15:
Magyarország–Csehország – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik