Női kosár Eb: hasonló a csehek stílusa, de mi szervezettebbek vagyunk

GYŐRI FERENC (Ljubljana)GYŐRI FERENC (Ljubljana)
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 10:13
Közeleg a negyeddöntő, Iványi Dalma segédedző úgy gondolja, csütörtökön súlya lesz az eladott labdának, a rossz védekezésnek, és nem szabad ki nem kényszerített hibákból nehéz helyzetbe hoznia magát a csapatunknak.
A tréning során Török Ágnes (balra) és Horváth Bernadett (23) meccsszituációkat modellező gyakorlatokat is elvégzett (Fotó: Koncz Márton)
A GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK!
A tréning során Török Ágnes (balra) és Horváth Bernadett (23) meccsszituációkat modellező gyakorlatokat is elvégzett (Fotó: Koncz Márton) A GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK!

 

Először hétfő délután próbálták ki a mieink az Arena Stozice edzőcsarnokát, ami gyakorlatilag a föld alatt van, ehhez mérten hűvös is. Akkor még csak nyolcan voltak, hiszen az a foglalkozás fakultatív volt, kedden kora délután viszont már a magyar válogatott teljes kerete ott volt a gyakorláson. Pókász Endre sajtófőnök megszámolta, 500 néző fér el a pályát övező lelátókon, most persze nem jöhetett be illetéktelen személy, hogy kémkedjen. Kezdésként az Európa-bajnokság csütörtöki negyeddöntőjében esedékes ellenfél, a csehek figurái elleni védekezést gyakorolták, sétálták le a játékosok.

Határ Bernadett fájdalomcsillapító injekciót kapott, emiatt kihagyta az edzést, ahogyan Aho Nina is pihent a továbbra is problémát jelentő korábbi húzódása miatt, viszont Goree Cyesha edzésbe állt, futott is, amit nagy örömmel konstatáltunk, de azért még nem végezte pontosan ugyanazokat a feladatokat, mint a többiek. Aggodalomra semmi ok, jelen állás szerint mindhárman bevethetők csütörtökön. Az edzés kezdete után negyedórával Székely Norbert szövetségi kapitány 25-30 intenzív percet hirdetett, majd Horváth Szabolcs erőnléti edző felállította a játékosokat, akik három hármas csoportban tapostak, futottak, oldalaztak, ugráltak, mindent csináltak, ami szem-szájnak ingere. A következőkben a zóna elleni passzok kerültek terítékre, az intenzitás továbbra is nagyon magas volt, néhány pillanatra azt hittük, éles mérkőzésen vagyunk. Varga Alíz nemigen hibázott, pompás dobásokkal fejezte be a támadásokat, szerencsére róla pontosan tudjuk, hogy ugyanezzel a precizitással és higgadtsággal hajtja végre a kísérleteit élesben is.

 

Mielőtt a konditerem felé vette volna az irányt mindenki, sorban tíz büntetőt kellett értékesíteniük a csapattagoknak (ki ne emlékezne, a szerbek ellen 15 rontásunk volt...), ezt a kihívást hosszabb-rövidebb idő alatt teljesítették is. Miközben a játékosok dolgoztak a gépeken, emelgették a súlyokat vagy éppen dobálták a medicinlabdát (amiben Lelik Réka igen ügyesnek bizonyult), Mészárosné Kovács Andrea a cseh válogatott görögök elleni hétfői összecsapását elemezte a laptopján, és vágta ki a tanulságos jeleneteket a felvételből. Csehország kitűnő csapat, és bár egyértelmű, a mieink a favoritjai a csütörtökön 12.15-kor kezdődő találkozónak, résen kell lennie együttesünknek, hogy elérje a várakozást felülmúló négy közé jutást.

Fontos szerepe volt a szerbek elleni győzelemben Iványi Dalma másodedző észrevételeinek (Fotó: Koncz Márton)
Fontos szerepe volt a szerbek elleni győzelemben Iványi Dalma másodedző észrevételeinek (Fotó: Koncz Márton)

 

„Megyünk lépésről lépésre, és hogy itt vagyunk, többéves munka eredménye – szögezte le Iványi Dalma segédedző, aki játékosként részese volt Európa-bajnoki elődöntőbe jutásnak, és világbajnokságon is szerepelt címeres mezben. – Nagyon motiváltak a lányok, szeretnének a legtöbbet kiadni magukból és elérni egy nagyon szép sikert. Jók vagyunk abban, hogy mindig az adott pillanatot éljük meg, az aktuális feladatra koncentrálunk. A törökök elleni meccs után tudtunk tanulni a hibáinkból, mindenki megnézte, miben képes fejlődni, és a szerbek elleni mérkőzésen látszott is, hogy száz százalékot adtunk és küzdöttünk egymásért. A csehek hozzánk hasonló stílusban kosárlabdáznak, ők is tíz-tizenegy játékost rotálnak. Anélkül, hogy lebecsülném őket, azt mondanám, nincs kimagasló játékosuk, aki húszpontos átlagot hozna, viszont bármelyik meccsen előléphet főszereplővé szinte bárki közülük.”

 

Abban is hasonlít ránk a cseh válogatott, hogy gyors kosárlabdát játszik, emellett támadásban sokat épít az egy az egy elleni játékra és a külső dobásokra. Ahogy Iványi Dalma fogalmazott, „live or die” mentalitású a következő rivális, tehát vagy hősiesen győzedelmeskedik a sok triplának köszönhetően, vagy éppen ebbe hal bele... Nagyon fontos lesz odafigyelni az apró részletekre, jellemző a csehekre, hogy húszpontos hátrányból is bármikor felzárkóznak, ugyanakkor képesek belealudni a mérkőzésbe. Súlya lesz az eladott labdának, a rossz védekezésnek, nem szabad ki nem kényszerített hibákból nehéz helyzetbe hoznia magát a csapatunknak, amely belső posztokon erősebbnek tűnik és szervezettebb játékra képes ellenfelénél Iványi szerint. Kérdés, vajon előny lehet-e nekünk, hogy harmadszor játszunk déli kezdéssel?

„Erre készültünk, a rajt előtti utolsó két hétben végig délben edzettünk, és beleértve a két Eb-meccset is, mostanra biztosan alkalmazkodtunk hozzá – taglalta Iványi Dalma. – Ettől függetlenül ennek nem kell hatalmas jelentőséget tulajdonítani, bármikor játszunk, az a fontos, hogy mentálisan és a koncentráció terén a topon legyünk, hogy a negyven percet a lehető legjobb tartalommal töltsük ki, és a legtöbbet adjuk ki magunkból.”

Kedden az Arena Stozice föld alatti edzőcsarnokának a konditermében is volt tennivalója a magyar válogatott játékosainak (Fotó: Koncz Márton)
Kedden az Arena Stozice föld alatti edzőcsarnokának a konditermében is volt tennivalója a magyar válogatott játékosainak (Fotó: Koncz Márton)

 

Székely Norbert a szerbek legyőzése után említette, a nagyszünetben Iványi Dalma ötlete tette még nehezebbé a meccset az ellenfélnek. Ezzel kapcsolatban beszélgetőpartnerünk elmondta, igyekeztek jobban védeni a szigorított területet, mivel a szerbek centerei nem dobtak kintről, ezért még inkább ügyeltek a betörésekre, a kettő a kettő elleni játékoknál az Yvonne Andersonnal szembeni védekezésnél még többször ott maradhattak a magasembereink besegíteni, és inkább felkínálták a lehetőségét annak, hogy a centerek próbálkozzanak kintről befejezni az akciót, hiszen ez kevesebb veszélyt rejtett magában. Iványi hangsúlyozta, ezért fontos, hogy nagyobb stábbal dolgoznak a válogatottnál, több szem többet lát, ráadásul a játékosok is érzik belülről, milyen irányba tart a mérkőzés, így kialakulhat az építő kommunikáció a stáb és a csapat között.

Szerdán csak a délelőtti, a centerpályán esedékes edzést tartja meg a szakmai stáb, a kisterembe kiírt délutáni mozgás elmarad. Hosszú a három nap szünet, de hamarosan a végére érünk, és következik a torna talán legnagyobb jelentőségű csatája, amelyen eldől, hogy érmekért vagy „csak” az olimpiai selejtezős részvételért küzdhetnek majd Székely Norbert tanítványai.

Fotó: Imago Images
Fotó: Imago Images
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik