Női kosárlabda Eb: teljes a mezőny, március 8-án sorsolnak

Vágólapra másolva!
2023.02.12. 22:36
null
A magyar válogatott 2019 után lesz ott ismét az Európa-bajnokságon (Fotó: Kovács Péter)
Vasárnap este lejátszották a nyári, izraeli–szlovén közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatának utolsó mérkőzéseit is (egyetlen meglepő eredmény született: a már kijutott Montenegrót Dánia idegenben hosszabbításban legyőzte), így kialakult a torna teljes mezőnye. Amint arról beszámoltunk, a magyar válogatott Románia felülmúlásával kiharcolta a részvételt, így a mieink is várhatják a március 8-i sorsolást.

 

Az utolsó selejtező hozta a várható papírformát: a mieink csoportját hibátlan teljesítménnyel megnyerő Spanyolország Izlandon gond nélkül felülmúlta, több mint 50 pontos különbséggel (88–34). A játéknap meglepetését a dán válogatott szolgáltatta, amely már tét nélküli mérkőzésen a rendes játékidőben 71–71-re zárt a csoportot megnyerő Montenegró vendégeként, s a ráadásban a győzelmet is sikerült kicsikarnia. S ugyan ezzel az északiak a csoport második helyén végeztek, s jobb is lett a pontkülönbségük, mint a négy legjobb csoportmásodikként záró brit és német válogatottnak, a szabályok szerint a három csapatból álló csoportokból csak a csoportelső kerülhet tovább.

Ami a továbbiakat illeti: a női Magyar Kupa soproni négyes döntőjének kezdete előtt egy nappal, március 8-án már lesz miért izgulniuk a honi kosárlabdabarátoknak, aznap sorsolják ugyanis Ljubljanában a június 15–25. között rendezendő Európa-bajnokság csoportbeosztását. Két négyes küzdelmeinek az izraeli Tel-Aviv, kettőnek a szlovén főváros ad majd helyet, a negyeddöntős találkozókat is ebben a két városban rendezik meg, míg a torna végső fázisának Ljubljana, az Arena Stozice a helyszíne. Hogy a magyar válogatott melyik országban játssza a mérkőzéseit, az véletlenszerűen dől el, jelenleg úgy tűnik, a mieink a harmadik kalapból várják a sorsolást, ami azt jelentené, hogy egy papíron gyengébb együttes biztosan összekerülne velünk.

NŐI KOSÁRLABDA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK
6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A-CSOPORT

Észak-Macedónia–Belgium 43–102
Bosznia-Hercegovina–Németország 61–92
A csoport végeredménye:
1. Belgium 11 pont, 2. Németország 10, 3. Bosznia-Hercegovina 8, 4. Észak-Macedónia 7

B-CSOPORT
Finnország–Franciaország 46–82
Ukrajna–Litvánia 71–65
A csoport végeredménye: 1. Franciaország 11 pont, 2. Ukrajna 10, 3. Litvánia 9, 4. Finnország 6

C-CSOPORT
Magyarország–Románia 74–58
Izland–Spanyolország 34–88
A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 12 pont, 2. Magyarország 10, 3. Románia 7, 4. Izland 6

D-CSOPORT
Albánia–Törökország 48–98
Szlovénia–Lengyelország 58–65
A csoport végeredménye: 1. Törökország 11 pont, 2. Lengyelország 10, 3. Szlovénia 9, 4. Albánia 6

E-CSOPORT
Bulgária–Szerbia 76–102
A csoport végeredménye: 1. Szerbia 8 pont, 2. Horvátország 6, 3. Bulgária 4

F-CSOPORT
Montenegró–Dánia 81–84 – hosszabbítás után
A csoport végeredménye: 1. Montenegró 7 pont, 2. Dánia 6, 3. Ausztria 5 – Oroszországot kizárták

G-CSOPORT
Észtország–Görögország 65–67
Nagy-Britannia–Portugália 78–48
A csoport végeredménye:
1. Görögország 11 pont, 2. Nagy-Britannia 9, 3. Portugália 9, 4. Észország 7

H-CSOPORT
Svájc–Olaszország 63–79
Szlovákia–Luxemburg 114–59
A csoport végeredménye: 1. Olaszország 12 pont, 2. Szlovákia 10, 3. Luxemburg 7, 4. Svájc 7

I-CSOPORT
Csehország–Hollandia 69–49
A csoport végeredménye: 1. Csehország 8 pont, 2. Hollandia 6, 3. Írország 4 – Fehéroroszországot kizárták

J-CSOPORT
Svédország–Lettország 65–71
A csoport végeredménye: 1. Lettország 8 pont, 2. Izrael 6, 3. Svédország 4

AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG 16-OS MEZŐNYE
Rendezők: Izrael, Szlovénia
Csoportelsők: Szerbia (címvédő), Lettország, Spanyolország, Olaszország, Belgium, Franciaország, Montenegró, Törökország, Görögország, Csehország
A négy legjobb csoportmásodik:
Magyarország, Szlovákia, Németország, Nagy-Britannia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik