Igazság a négyzeten – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2017.09.05. 23:20

Ezen a banánhéjon nem lehetett elcsúszni. Ezúttal nem a történelmi sérelmek kerültek középpontba, a mérkőzés az elmúlt öt év viszonylag egyenletes felívelésének tetőpontjaként vésődhet be a magyar kosárlabda-szeretők emlékezetébe.

Románia–Magyarország Kolozsváron. Feszültség persze volt bőven, magyar zászlót is égettek, de a futballstadion és a labdajátékcsarnok övezte területen békésen sétálgattak egymás mellett a különböző nációjú szurkolók, miközben gyerekek pattogtatták a labdát a mobil szabadtéri pályán. A presztízsrangadó nehezen indult, ám Hanga Ádám, a csapatkapitány, nem mellesleg Európa-klasszis játékos – van még egy ilyen a keretben, Vojvoda Dávidnak hívják – a sereg élére állt. Betöréseivel magukhoz ragadták a vezetést a mieink, és nem hagyták, hogy a szívós házigazda kiénekelje a sajtot a szájukból.

Ivkovics Sztojan kapitány és legénysége négyzetre emelte az egyébként maximálisan igaz sportközhelyet: nem a felkészülési találkozókon kell villogni. Tavaly gyászos teljesítmény (2 győzelem, 9 vereség) előzte meg az Eb-selejtezőt, hogy aztán augusztus végén a britek ellen már látszódjon, ennek semmi jelentősége. Veretlenül kvalifikált nemzeti csapatunk az Eb-re, és tovább is építette nimbuszát. Idén pedig 4–8-as mérleg a felkészülési időszakban, közte 34 pontos vereség Csehországtól Mariborban. Eltelt egy hónap és láss csodát: 46 pontos javulás győzelemmel – immár tétmeccsen, ráadásul a kontinenstornán! Történjék bármi, az Eb-n 48 év után megszerzett győzelmeket már semmi sem annullálja.

A megsüvegelendő siker mögött rengeteg munka, a játékosok képességeinek szinte tökéletes felmérése, némi blöff és ami a legfontosabb: csapategység és hit áll. Az a gyanúnk, Ivkovics kapitány akkor is azt tervezgette, hogy Kovács Péter lehetőségeihez mérten eltüntesse a pályáról a csehek NBA-játékosát, Tomás Satoranskyt, amikor a rendkívül szerény és csendes, de igazi harcosként küzdő volt falcós hátvéd a kispadon ücsörgött sérüléséből épp felgyógyulva és limitált játéklehetőséggel a magyar bajnoki döntőben.

Mindez persze oktalan fecsegésnek tűnik, amikor az ember több ezer magyar fanatikus között a Himnuszt hallgatja, s azon tűnődik, hogy válogatottunk utazhat Isztambulba, mert Európa legjobb 16 együttese közé jutott. Hogy ezt éppen Kolozsváron, a csodálatos atmoszférájú Sala Polivalentában alapozta meg, még édesebbé teszi a sikert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik