Női kosár: hosszabbított az edző és a magyar mag Sopronban

Vágólapra másolva!
2014.02.21. 15:55
null
Fegyvernekyn kívül a magyar mag is marad Sopronban
Meghosszabbította szerződését a bajnoki címvédő Uniqa Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapatánál Igor Polenek vezetőedző és a magyar mag.

A klub pénteki tájékoztatása szerint a szerb szakember és Fegyverneky Zsófia mellett Zsovár Orsolya, Licskai Zsófia, Simon Zsófia és Iva Ciglar is marad a 2015–2016-os szezon végéig. A horvát légiós a nap folyamán letette az állampolgársági esküt, így a jövőben ő is a zöld-sárgák hazai állományát erősíti.

„Rendkívül fontos volt, hogy a csapat magyar magját együtt tartsuk, sőt, ahogy az a mai napon megtörtént, a jövőben tovább is erősítsük” – nyilatkozta Török Zoltán ügyvezető, hozzátéve: az együttes mostantól a vasárnapi, Győr elleni bajnokira, a Rivas Ecopolis elleni Euroliga-alapszakaszzáró mérkőzésre, a Közép-európai Liga kassai négyes döntőjére és az Euroliga rájátszására koncentrál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik