Férfi kosár Euroliga: a Real és a Siena továbbra is hibátlan

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.01.26. 00:17
A Real Madrid és a Montepaschi Siena megőrizte veretlenségét a férfi kosárlabda Euroliga középdöntőjében, a Málagával szemben otthon alulmaradó CSZKA Moszkva viszont már nem hibátlan.

A kontinens legjobb klubcsapatait tömörítő Euroligában ma este négy találkozóval befejeződött a Top 16-os csoportkör ötödik fordulója, s bizony most sutba lehetett dobni a papírformát és az előzetesen várható forgatókönyveket, szinte minden máshogy történt, mint ahogy azt sejteni lehetett volna. Egyetlen eget rengető meglepetés született, ez pedig a 28 pontot szóró Marcus Williams vezette Unicaja Málaga győzelme volt, amit Moszkvában, a CSZKA vendégeként aratott a spanyol együttes. Isztambulban hihetetlen végjáték után ért célba a házigazda Efes a megint a hajrában, nagyon szoros meccsen vesztő Zalgiris Kaunas ellen, míg az E-csoport harmadik találkozóján a Real Madrid szinte végig hátrányban játszott, ám a negyedik etapban állva hagyta a Panathinaikoszt. Az F-csoport egyetlen mai összecsapásán a Bobby Brown fémjelezte Siena a vártnál sokkal nehezebben gyűrte le a nyeretlen Besiktast és a madridiak mellett az olasz bajnok a teljes mezőny másik még Top 16-os veretlenje. Nézzük a részleteket!

A E jelű nyolcasban csak rangadókat rendeztek ma, s ezek közül az élre kívánkozik a Panathinaikosz és a Real Madrid harca, mely idén már a harmadik ilyen párosítás volt a lebonyolítás szeszélye okán. 34 percen keresztül uralta a játékot a 3 dobott ponttal is 18-as teljesítményindexet összehozó, sérüléséből éppen csak visszatérő Dimitrisz Diamantidisz irányította Pana, de ekkor jött a Real, mely a maradék hat percben nem kapott kosarat sem, Dontaye Draper pedig bevert két hatalmas középtávolit, amivel lélekben meg is törte a spanyol gárda a görögöket, így a 13 egységig jutó Felipe Reyes húzta Laso-legénység megőrizte 100 százalékos mérlegét és vezeti a csoportot. A helléneknél rengetegen betliztek, főleg az utolsó etapban, de még így is pozitív tartományban maradt a Pana.

A csoport legnagyobb meglepetése Moszkvában született meg, ahol az Euroliga-története során hazai környezetben a legtöbb pontját (94) most kapó CSZKA-t már a feldobás után állva hagyta az akkor kétszámjegyű előnyhöz jutó Malaga, majd hiába dolgozta le ezt a hátrányt a 17 pontos, 8 gólpasszos Teodoszics húzta orosz alakulat, Marcus Williams végül 28 egységig jutva bevitte a célba az andalúzokat, akik így hirtelen ki is javították legutóbbi hazai bakijukat. A negyedik etapban volt, hogy már 18-cal is ment az Unicaja, onnan már nem is volt visszaút a 23-at dobó Kriszticsnek és társainak. Kilenc Euroliga-győzelem után kapott ki először a CSZKA, mely a Barcelona után másodjára vesztett hazai környezetben, most is jelentős különbséggel.

A nap legkaotikusabb meccsét Isztambulban rendezték, ahol az Efes sokáig uralta a játékot, aztán Joan Plaza együttese érvényesítette védekezésbeli fölényét és átvette a vezetést, majd az a Dusko Szavanovics értékesített két triplát a hajrában, aki addig 8-ból csak 1 távoli kísérletét váltotta pontokra ezen a játéknapon... Utána Josh Shipp is bepörkölt egy hármast, aminek következtében máris nyeregben érezhette magát a vendéglátó, ám Marko Popovic egy kamikáze-triplával még visszahozta a reményt. Az utolsó pillanatokban Oliver Lafayette közvetlen közelről menthette volna hosszabbításra a derbit, de hibázott és a lepattanót sem tudta visszatenni a litván gárda, mely harmadszor vesztett egylabdás mérkőzést itt a Top 16-ban, s jelenleg 1-4-es mutatójával nagyon nehéz helyzetben van. Ezzel egy időben a 12 pontos, egyelőre még az Efesnél maradó Sasha Vujacic vezette törökök 4-1-gyel kiválóan rajtoltak ebben a szakaszban.

Az F-csoport egyetlen mára maradó találkozóján a nyeretlen Besiktas kis híján meg tudta tréfálni a makulátlan mérlegű Sienát, hiszen három negyednyi játék után még idegenben is vezetni tudott az EuroChallenge sorozatot tavaly Debrecenben megnyerő együttes, ám a hajrában Bobby Brown (13 pont, 4 gólpassz, 5 eladott labda) klasszisa döntött, ráadásul Viktor Sanikidze (14 pont, 5 lepattanó) is a legutolsó pillanatokra tartogatta a legfontosabb kosarait. A rutinos Ress-t hetekre elvesztő olasz bajnok tehát megúszta a mai kalandot, pedig idei legrosszabb támadásbeli produkcióját nyújtotta csapatszinten. A vendégeknél egyszerre játszott jól a 16-ot szóró Jerrells, illetve a mindig hasznos benti páros, Damir Markota (12 pont, 8 lepattanó) és Gasper Vidmar (14 pont, 6 lepattanó), de ez is kevés volt a nagy bravúrhoz.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
E-CSOPORT, 5. FORDULÓ
CSZKA Moszkva (orosz)–Unicaja Málaga (spanyol) 81–94
Anadolu Efes (török)–Zalgiris Kaunas (litván) 56–52
Panathinaikosz (görög)–Real Madrid (spanyol) 54–58
F-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Montepaschi Siena (olasz)–Besiktas (török) 63–57

 

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid (spanyol) 5 5 364–322 10
2. CSZKA Moszkva (orosz) 5 4 1 423–378 9
3. Anadolu Efes (török) 5 4 1 370–344 9
4. Panathinaikosz (görög) 5 3 2 342–348 8
5. Unicaja Málaga (spanyol) 5 2 3 379–388 7
6. Zalgiris Kaunas (litván) 5 1 4 340–348 6
7. Alba Berlin (német) 5 1 4 337–365 6
8. Brose Baskets (német) 5 5 371–433 5

 

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Montepaschi Siena (olasz) 5 5 396–366 10
2. Caja Laboral (spanyol) 5 4 1 406–360 9
3. Barcelona Regal (spanyol) 5 4 1 404–362 9
4. Himki Moszkva (orosz) 5 3 2 404–374 8
5. Olympiakosz (görög) 5 2 3 369–373 7
6. Maccabi Electra (izraeli) 5 1 4 374–389 6
7. Fenerbahce (török) 5 1 4 403–468 6
8. Besiktas (török) 5 5 306–370 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik