Tökéletes védekezés és csúcsteljesítmény adhat esélyt a Sopronnak

Vágólapra másolva!
2011.02.09. 13:14
null
Kell a küzdőszellem: a Sopronnak nagyot kell játszani a továbbjutáshoz (Fotó: Mirkó István)
A harmadik, döntő összecsapást vívja szerda este a Ros Casares Valencia és az MKB-Euroleasing Sopron az Euroliga nyolcaddöntőjében. Székely Norbert csapatának akkor lehet esélye a sikerre, ha megmarad az a lendület és akarat, amelynek köszönhetően győzött a párharc második felvonásán.

56–84, 72–70. Már az eredményekből is látszik, hogy a Sopron női kosárlabdacsapatára pokoli nehéz feladat vár Valenciában, ha be akar jutni az Euroliga legjobb nyolc csapata közé – Székely Norbert vezetőedző szerint védekezésben csak tökéletes teljesítménnyel elérhető a bravúr, ráadásul legalább négy kosarasnak kiemelkedőt kell nyújtania.

„Csaknem tökéletesen kell védekeznünk, hogy egyáltalán legyen esélyünk nyerni. Széles repertoárjuk van a spanyoloknak támadásban, nehéz lesz hibátlanul megállítani őket. Több játékosnak kell saját magához és az ellenfélhez képest is extrát nyújtania, ez nem kérdés" – nyilatkozta a tréner a Nemzeti Sportnak.

A szakember az eddigi két összecsapáson dupla duplát (16 pont, 12 lepattanó, illetve 23, 13) elérő Rebekkah Brunson semlegesítését tartja az egyik kulcsfeladatnak, bár maga is elismeri: a világklasszis játékos teljes kikapcsolása gyakorlatilag lehetetlen. Mindenesetre a soproniak új védekezési variációkkal készülnek ellene – támadásban pedig meglepetéssel készülnek.

„Szerintem támadásban maradt még bennünk tartalék, nem voltunk kiegyensúlyozottak egyik mérkőzésen sem. Kölcsönösen ismerjük egymást, nehéz lesz meglepetéssel kirukkolni. Kulcskérdés, tudunk-e annyira eredményesek lenni a gyűrű alatt, mint Sopronban – a bravúrgyőzelemhez az kellene" – vélekedett Székely.

„Sopronban nem játszottunk rosszul, csak hibáztunk a távoli dobásainknál, amelyek általában be szoktak menni. A mai meccs kulcsa – ahogy mindig – az lehet, hogy jól védekezünk, és nem hagyunk második lehetőséget az ellenfélnek. Nem várok meglepetést a Soprontól, ilyen rövid idő alatt nem sok mindenen lehet változtatni. Részletesen elemeztük a soproni meccs felvételeit, és felkészültünk arra, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat" – mondta Jordi Fernández, a Valencia trénere.

 NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Ros Casares Valencia (spanyol)–MKB Euroleasing Sopron
Valencia, 20.30 (Tv: Sport2)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1–1
TOVÁBBI PROGRAM
Szpartak Moszkva (orosz)–Beretta-Familia Schio (olasz) – 17.00
Bourges (francia)–Kosice (szlovák) – 19.30
Basket Taranto (olasz)–USK Praha (cseh) – 20.30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik