Női kosárlabda: Olajuwon utódja Hollingsworth a Győrnél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.05. 16:42
A december végén elküldött Abi Olajuwon helyére egy másik amerikai centert, Quanitra Hollingsworthöt szerződtette a Seat-Lami-Véd Győr női kosárlabdacsapata.

A klub vezetői szerdán elmondták, már korábban is kiszemeltjeik között volt a 22 éves, 196 cm magas középjátékos, aki az ősszel a lett TTT Riga együttesében szerepelt, s az Euroligában meccsenként 10 pontot és 10.5 lepattanót szerzett átlagban.

Tapodi Péter vezetőedző jelezte, fontos szempont volt, hogy Hollingsworth játékban volt az utóbbi időben, s ezúttal annak köszönhetően sikerült átigazolni, hogy a rigai együttes már kiesett az Euroligából.

A győriek a bajnokságban a harmadik helyen állnak, míg az Európa-kupában bejutottak a legjobb 16 közé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik