Ismét elbukta a Falco a finálét, először kupagyőztes a Pécs

Vágólapra másolva!
2009.04.05. 15:46
A Pécs nyerte meg a férfi kosárlabda Magyar Kupa 2008–2009-es kiírását, miután a vasárnapi fináléban Szombathelyen verte meg a hazai Falcót. A mecsekaljai csapat történelme első kupagyőzelmét ünnepelhette a 98–87-es végeredménnyel záruló találkozót követően.
Kupagyőztes a Pécs
Fotó: Unger Tamás
Kupagyőztes a Pécs
Kupagyőztes a Pécs
Fotó: Unger Tamás
Kupagyőztes a Pécs
Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. De igen! A Falco egy évvel azt követően, hogy hazai környezetben, kétszeri hosszabbítást követően elbukta az Atomemrőmű elleni kupadöntőt, most a Pécs ellen kapitulált.

A mecsekaljai alakulat végig taktikusan kosarazva 98–87-re verte meg a Falcót, s ezzel fennállása első kupasikerét ünnepelhette. Ebből következik, hogy először került Pécsre mindkét honi kupaserleg – egy évben.

Az első három negyedben még semmi sem utalt arra, hogy tizenegy ponttal kikap a Falco. A csapatok felváltva termelték a kosarakat, igazán nagy előnyhöz egyik gárda sem jutott.

A hazaiak kezdték valamivel jobban a mérkőzést, az első negyed közepére ugyanis megtalálták jó dobóformájukat, és öt perc után már hét ponttal vezettek. Az előny azonban hamar elillant, mert a pécsiek keményen védekeztek, és gyorsan egyenlítettek.

Ezután inkább a hazaiak irányítottak, akik az utolsó negyednek még ötpontos előnnyel futottak neki. A záró szakaszban azonban ellenállhatatlan volt a Pécs.

Elsősorban Thomas Kelley vezérletével a maga javára fordította a mérkőzést a PVSK. Az amerikai klasszis egymaga 31 ponttal segítette csapatát. Sztojan Ivkovics együttese pedig az utolsó negyedben 16 ponttal dobott többet a nagy lehetőség kapujában teljesen lebénuló Falco ellen.

A siker kulcsa az volt, hogy amíg a szombathelyiek teljesen „kiégették” kulcsjátékosaikat a találkozón, addig a Pécs folyamatos cserékkel állandóan friss csapat benyomását keltette, s végül megérdemelten nyerte meg a kupát.

A Falco ezúttal sem tudta kihasználni a több ezer hazai szurkoló buzdítását, s ismét meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

Bronzmérkőzést nem rendeznek.

FÉRFI MAGYAR KUPA

DÖNTŐ
PVSK-Pannonpower–Falco KC Szombathely 98–87 (18–23, 24–19, 22–27, 34–18)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik