Újra a szebbik arcát mutatta a Sopron: győzött a Pécs ellen

Vágólapra másolva!
2009.03.22. 14:32
A Sopron meglepő Szeged elleni veresége miatt az alapszakasz elsőségről hivatott dönteni az utolsó fordulóban rendezett Pécs elleni presztízsrangadó. Mindkét csapat egy-egy vereséggel állt a táblázat első két helyén az összecsapás előtt.. Első mérkőzésükön decemberben négy ponttal tudott nyerni a Sopron a Pécs otthonában. Ezúttal is szoros volt a mérkőzés eleje, az első negyed, utána azonban fokozatosan ellépett a Sopron – többek között Honti Kata és Horti Dóra remeklésének köszönhetően –, a félidőre 12 pontosra duzzadt a különbség, a vége pedig 83–64-es kiütéses soproni győzelem lett. Ezzel első helyen végzett az alapszakaszban a hazai csapat.
Horti Dóra (balra) uralta a palánk alatti területet
Fotó: Czagány Balázs
Horti Dóra (balra) uralta a palánk alatti területet
Horti Dóra (balra) uralta a palánk alatti területet
Fotó: Czagány Balázs
Horti Dóra (balra) uralta a palánk alatti területet

Székely Norbert, a hazaiak mestere a mérkőzés előtt elmondta, nehéz összecsapásra számít, mert másfél hónapos menetelésben vannak, de 1-1 mérkőzésre fel lehet készülni külön is ezen belül, most a Pécs ellen ezt meg is tették.

A Pécs dolgát megnehezítette Vajda Anna és Somogyi Andrea hiánya, mivel így leszűkültek a palánk alatti variációs lehetőségeik, valamint a személyi hibákkal is óvatosan kellett bánniuk.

A várt nagy küzdelmet, lüktető játékot hozta az első negyed. Honti Kata szerezte a mérkőzés első két kosarát, de az irányító a negyed további részében is igen aktív volt. A pécsi oldalon főleg Mazzante szállította a pontok nagy részét, tíz egységig is eljutott. Kétpontos soproni előnnyel végződött a negyed. (18–16)

A folytatásban a Sopron magas emberei (főleg Horti Dóra volt elemében) rengeteg gondot okoztak a Pécsnek, Honti pedig kitűnő labdákkal szolgálta ki társait. Iványi megszerezte első pontjait, a palánk alatt Nicole Ohlde tartotta a lépést a hazaiakkal. Lassan elhúztak azonban Székely Norbert tanítványai, ugyanis amikor Iványi nem volt a parketten, senki sem tudta tőle átvenni a csapat irányítását. A félidő előtt már tíz pontnál is nagyobb volt a különbség, a vége 45–33 lett (Horti 16 pontig jutott).

A második félidő elején még egyszer fellángolt a Pécs, azonban így sem tudott tízen belülre kerülni, pedig a Sopronnál nem szerepelt az egyaránt négy személyi hibát begyűjtő Horti és Krivacsevics sem. A felzárkózás is csak időleges volt, a negyed végére húszpontosra hízott a különbség. (66–46)

Félő volt, hogy kínos mértékű lesz a mérkőzés lefújására a különbség, a Sopron ugyanis nem állt le a pontgyártással, a látogatóknál pedig egyedül Ohlde nyújtott maradandót. A vendégcsapatnak azonban volt tartása, az utolsó negyedet egy ponttal megnyerte a Pécs, ám a hazaiak így is simán, 83–64-re megnyerték az alapszakasz elsőségről dönteni hivatott rangadót.

NŐI KOSÁRLABDA NB I

22. FORDULÓ
MKB-EUROLEASING SOPRON–MIZO PÉCS 2010 83–64 (18–16, 27–17, 21–13, 17–18)
Sopron, 1350 néző V: Cziffra, Király, Győrffy
MKB-EUROLEASING SOPRON Macleod 12/6, Honti 15/6, Holt 6, Milovanovic 19/6, Horti 17 Cs: Krivacevic 4, Horváth Zs. 7/3, Eördögh 1, Hadarics 2, Horváth L.
MiZo-Pécs 2010: Iványi 2, Raksányi 4, Mazzante 15/9, Mészáros 3/3, Ohlde 25 Cs: Török 6/3, Krnjic 9, Ruják, Sarok, Szabó
Mezőny dobószázalék: 30/60 50% ill. 23/55 42%
3-pontos dobószázalék: 7/16 44% ill. 5/21 24%
Büntető dobószázalék: 16/19 84% ill. 13/16 81%
Lepattanó: 32 (Holt, Milovanovic 7-7) ill. 28 (Ohlde 9)
Gólpassz: 15 (Honti 5) ill. 9 (Iványi 3)
Szerzett labda: 13 ill. 7
Eladott labda: 6 ill. 12
Fault: 16 ill. 23


AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

1. MKB-Euroleasing Sopron 22 21 1 2054–1295 0,977 43
2. MiZo-Pécs 22 20 2 1928–1262 0,955 42
3. Szeviép-Szeged 22 18 4 1834–1415 0,909 40
4. BSE-ESMA 22 15 7 1703–1407 0,841 37
5. Seat-Foton-Győr 22 15 7 1679–1401 0,841 37
6. Zala Volán-ZTE 22 11 11 1600–1540 0,750 33
7. Szolnoki NKK 22 10 12 1624–1512 0,727 32
8. Vasas-Csata 22 9 13 1458–1600 0,705 31
9. Atomerőmű-KSC 22 7 15 1563–1693 0,659 29
10. BEAC-Újbuda 21 3 18 1220–1612 0,571 24
11. Ceglédi EKK 21 2 19 1155–1969 0,548 23
12. Savaria BC-Szombathely 22 22 1166–2278 0,500 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik