Női kosárlabda NB I: tíz ponttal nyert a Vasas Kanizsán

Vágólapra másolva!
2007.12.14. 23:05
Tíz pontos győzelemmel távozott a Vasas Csata együttese a Kanizsai Vadmacskák otthonából a női kosárlabda NB I 11. fordulójának péntek esti összecsapásán. A Vasas mindkét félidőben nagyszerűen hajrázott, Koncz és Fritz mellett a zárónegyedben parádézó Rasheed tett a legtöbbet azért, hogy a budapestiek magabiztosan nyerni tudjanak a zala megyei városban.
Két hónapnyi munka "fekszik abban", hogy Sztevan Csupics végre vezetőedzőként ülhetett le a kanizsai együttes kispadjára. Ezúttal tehát vége a meccslapon őt, mint tolmácsot feltüntető időszaknak, s hivatalosan is bemutatkozhatott a kanizsai vadmacskák élén.Az első húsz perc után hatpontos vendégvezetést regisztrálhattunk, s ez a büntetők értékestésének fényében érdekes: míg a hazaiak 13-ból hét dobást abszolváltak eredményesen, addig a Csata játékosai hatból hatot süllyesztettek el a kosárban. A negyedik negyedben Tursics Sándor egy csodajátékosra akadt Rasheed Rita Salwa személyében, hiszen a 18 esztendős hölgy bevágott két hárompontost, szerzett egy fontos szituációban védőlepattanót, értékesített két büntetőt, s ezen kívül még volt két duplája is. Kell ennél több a győzelemhez?
KANIZSAI VADMACSKÁK SE – VASAS CSATA 50–60 (15–15, 10–16, 11–9, 14–20)
Nagykanizsa, 100 néző. V: Tóth K., Sabáli
KANIZSA: PURICS 24/3, Fekete 5/3, Fitos 4, Horváth B. 1, Varga Zs. 12/3. Cs: Fuisz, Bencze 2, Csáki 2. Edző: Sztevan Csupics
VASAS: Szondy 2, Laklóth, Izsák, Fritz 14/3, KONCZ 20/6. Cs: Czank 2, Fejes 6, Mansaré 2, Szécsi, RASHEED 14/6. Edző: Tursics Sándor
Az eredmény alakulása. 5. p.: 8–6. 8. p.: 13–8. 10. p.: 13–15. 15. p.: 20–21. 20. p.: 23–31. 25. p.: 29–33. 26. p.: 34–33. 28. p.: 34–40. 35. p.: 42–45.
Kipontozódott: Varga Zs. (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Sztevan Csupics: – Mindent megpróbáltunk, s annak ellenére, hogy az edzéseken maximálisan dolgozunk az ellen nincs ellenszer, hogy a tréningeken kevesen vagyunk, és a pályán is csak három játékos játszik elfogadhatóan.
Tursics Sándor: – Egy alacsony színvonalú találkozón mindkét oldalon egy-két ember főszereplésén volt a hangsúly, de összességében nekünk minden győzelmet meg kell beszélnünk.

A bajnokság állása
1. MiZo Pécs 2010 7 7 - 607-376 1,000 14
2. MKB Euroleasing 9 8 1 871-491 0,944 17
3. BSE 9 8 1 746-542 0,944 17
4. Szeviép Szeged 9 7 2 707-522 0,889 16
5. SEAT Foton Győr 10 7 3 741-697 0,850 17
6. Szolnoki NKK 9 6 3 618-564 0,833 15
7. Zala Volán ZTE 10 6 4 721-627 0,800 16
8. Atomerőmű Szekszárd 10 4 6 714-752 0,700 14
9. Vasas-Csata 10 3 7 565-714 0,650 13
10. Ceglédi EKK 9 2 7 588-732 0,611 11
11. Kanizsai Vadmacskák 10 1 9 558-827 0,550 11
12. BEAC Újbuda 8 - 8 393-659 0,500 8
13. Savaria BC Szombathely 8 - 8 474-800 0,500 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik