Kosárlabda, Uniqa női NB I: kikapott a BEAC Zalaegerszegen

Vágólapra másolva!
2007.12.09. 23:13
Az Uniqa női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának tizedik fordulójában a sereghajtó BEAC 28 pontos vereséget szenvedett Zalaegerszegen. A vendégek két negyeden keresztül is jól tartottak magukat, hiszen csupán öt-öt pontot tudott rájuk verni az esélyesebb házigazda. A második felvonásban azonban állva maradtak a vendégek, akik két negyed alatt mindössze 17 dobott pontig jutottak.
A BEAC így továbbra is nyeretlen a szezonban, nyolcadik vereségüket szenvedték el, a ZTE hatodszor tudott győzni.A BEAC precíz technikai alapokra épülő lelkes játéka az első félidőben tisztes helytállásra elég volt, a fizikai és tapasztalati fölényben lévő volánosok szemben az Európa Kupával, most önbizalomtól teljesen kovácsoltak tízpontos előnyt, lepattanó fölényükből és az egy-egyekből a félidőre. A második félidőben már szerzett labdában is megjelent a hazaiak rutinja, a harmadik negyedben alig akadt helyzete Bagiéknak, s mivel Pungor személyében megbízható irányítót avattak az egerszegiek, a 25. percben eldőlt a találkozó (53–35).A 40–17-es lepattanó arány már magában elég lenne a győzelemhez, a volános bedobó, Turóczi egy híján annyi lecsurgót szedett, mint a BEAC, és 45 IBN-pont fölé jutva segítette csapatát.

UNIQA NŐI NB I, ÉLVONALBELI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ, 10. FORDULÓ:

ZALA-VOLÁN ZTE - BEAC-ÚJBUDA 82–50 (20–15, 23–18, 17–6, 22–11)
Zalaegerszeg, 100 néző. V: dr. Páli, Gelencsér
ZTE: Creamer 8/6, Ambrus 5/3, Szélesy 7/3, TURÓCZI 29, MILKOVA 14. Cs: Hersits 9/3, Pungor 8/6, Horváth Zsó, Czukor 2, Gerencsér. Edző: Bencze Tamás
BEAC: Szász 6, Pusztai 4, Simon 7/3, Horváth Sz. 2, BAGI 19. Cs: Süle 12, Kinter, Szabó, Kisvári, Zsámár. Edző: Balogh Judit
Az eredmény alakulása: 3. p.: 8–2. 8. p.: 15–12. 15. p.: 28–21. 25. p.: 53–35. 35. p.: 69–43
Kipontozódott: Horváth Sz. (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: Nekünk minden győzelem értékes, remélhetőleg ez a mai pozitív energiákat mozgósít a lányokban, de csak a hozzáállásunkkal voltam elégedett.
Balogh Judit: Ma tompák voltunk, szombatra élesítünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik