Hendlein Roland egyelőre nem igazol a Maccabi Tel-Aviv csapatába

Vágólapra másolva!
2007.07.17. 09:48
Eldőlt: Hendlein Roland nem lesz az Euroliga egyik legpatinásabb csapatának játékosa. Legalábbis egyelőre. Megérkezett ugyanis a várva várt visszajelzés az izraeli bajnoktól.
A 11-es számú Hendlein Roland újabb egy évig viselheti a Kaposvár kék mezét
Unger Tamás
A 11-es számú Hendlein Roland újabb egy évig viselheti a Kaposvár kék mezét
A 11-es számú Hendlein Roland újabb egy évig viselheti a Kaposvár kék mezét
Unger Tamás
A 11-es számú Hendlein Roland újabb egy évig viselheti a Kaposvár kék mezét

„Kaptam egy e-mailt a Maccabitól, amely szerint továbbra is tartják, hogy Roli nagyon tehetséges, tetszett a játéka, de az idén nem szerződtetik” – mondta Vinkó László, a játékos ügynöke.

„Nyomon követik a következő idényét, kell majd küldenem statisztikákat, DVD-ket róla, tehát tartjuk a kapcsolatot. Egy év múlva döntenek arról, visszatérünk-e a dologra vagy sem.”

A menedzser hozzátette: ezzel eldőlt, hogy Hendlein Roland marad még egy évig a nevelőklubjában, Kaposvárott, ahol a következő évad végéig szól a megállapodás.

„A szintén premier ligás Askelon szakvezetőjének is megtetszett Roli, ami nem meglepő, mert ő volt az edzője annak a gárdának is, amelyben szerepelt a jól sikerült jesolói táborban” – folytatta Vinkó.

„Ugyanakkor mi úgy gondoltuk, inkább itthon játszik még egy idényt. A döntésben az is szerepet játszott, hogy Kaposvárott rendeződni látszanak a viszonyok, ráadásul az askeloniak úgy nyilvánították ki szerződtetési szándékukat, hogy annak sem az időtartamát, sem az anyagi kondícióit nem határozták meg…”

„Ami ennél is nyomósabb ok: nem annyira acélos az a csapat, hogy érdemes lenne miatta belekóstolni egy teljesen idegen világba” – magyarázta a menedzser.

Nagy dilemma egy először külföldre készülő kosaras esetében, hogy vajon melyik a jobb megoldás: a kispadon ülni egy kevésbé neves határon túli együttesben – az Elitzur Askelon legutóbb kilencedik volt Izraelben –, avagy sokat játszani a nem túl erős honi bajnokságban.

Utóbbira sajnos nem nagyon figyel oda a kontinens, de a Hendlein Rolanddal most a válogatottban épp együtt edző Simon Balázs példája is bizonyítja, hogy külföldön sem egyszerű az élet. Főleg, ha valaki nem kap elegendő lehetőséget, mint ahogy vele történt nemrég Németországban.

A kispadról, de főleg a kispadon ugyanis nehéz maradandót alkotni. Persze azért van olyan klub, amelyért érdemes vállalni a sokadik tartalék szerepkörét is, ilyen például a kétszeres Euroliga-győztes Maccabi Elite Tel-Aviv.

Illetve – ilyen lett volna. Visszatérve Vinkó Lászlóhoz, a menedzser javában dolgozik egy másik kliense jövőjén is: a jelenleg Kubában nyaraló, nászúton lévő Németh Istvánnál még nem tisztázódott, melyik lesz új csapata.

Már ha egyáltalán lesz új csapata. Ugyanis továbbra is igényt tartana rá a régi, az előttünk álló idényben az Adriatic Ligában induló szerb Vojvodina.

Az újvidéki mellett azonban van két másik ajánlata is a korántsem lebecsülendő görög élvonalból, ahonnan patinás gárdák csábítják. Báder Márton az idén nyáron már elcsábult az Európabajnoki címvédő országába...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik