Elfogadták az alapszabályt, végre elkezdődhet az érdemi munka

Vágólapra másolva!
2007.06.21. 16:51
Lezárult a Berényi János elnök által kezdeményezett könyvviteli átvilágítás a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében (MKOSZ), a csütörtöki küldöttgyűlés után a sportvezető elárulta, hogy több szabálytalanságra is fény derült, a feljelentésektől mégis eltekint a grémium. Az európai szövetség eltekint a honi szervezet adósságának harminc százalékától.
Berényi János rendcsinálásának már kézzel foghatóak a jelei, elfogadták az új alapszabályt, elkezdődhet a jövő építése
NS-archív
Berényi János rendcsinálásának már kézzel foghatóak a jelei, elfogadták az új alapszabályt, elkezdődhet a jövő építése
Berényi János rendcsinálásának már kézzel foghatóak a jelei, elfogadták az új alapszabályt, elkezdődhet a jövő építése
NS-archív
Berényi János rendcsinálásának már kézzel foghatóak a jelei, elfogadták az új alapszabályt, elkezdődhet a jövő építése

”Néhány nappal ezelőtt találkoztam Münchenben Nar Zanolinnal, a FIBA Europe főtitkárával, aki egy erős szövetség alapjait látja a személyemben, éppen ezért elengedte a tartozásunk 30 százalékát” – árulta el Berényi János elnök, aki a jelek szerint a gyümölcsöző sportdiplomácia szempontjából kiváló sportvezető a szervezet élén.

"A 2005/2006-os mérleg módosításra szorul, mert nem szerepelt benne az európai szövetség felé akkor fennálló 25 millió forintos adósság, így tavaly már 60 milliós veszteséget regisztráltunk” – tette hozzá az elnök, aki azt is megjegyezte, hogy ez az összeg a kapitányok, alkalmazottak és szállodák felé fennálló kifizetetlen elmaradásokból tevődik össze.

A vég nélküli hadakozás, a sárdobálás a jelek szerint a múlté, a jövőre nézve biztató jel, hogy a küldöttek 90 százaléknál is magasabb arányban bólintottak rá az új alapszabályra.

A jogerőre lépett szabályzat az ésszerűség és az egyszerűség jegyében követhetőbbé alakítja a szervezet gazdálkodását. Ennek érdekében a vezetőség visszavette a legfontosabb jogokat a férfi és a női tagozattól, így valamennyi bevétel rögtön a szövetségnél jelentkezik.

Eddig kilenc tagból állt az elnökség, a létszám azonban tizenegyre módosult. Sterbenz Tamás főtitkár visszalépett a szakmai alelnökségtől, így nem kettő, hanem három új ember került a felső vezetésbe.

Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke a médiatevékenységért és a marketingstratégiáért felel, rajta kívül Othmar Michl, az UNIQA osztrák vezérigazgatója és Tóth Tamás dombóvári klubelnök csatlakozott a grémiumhoz.

”Miután a meghatározó pontokban a kérdőjelek helyére pont került Berényi János elnök kitüntette az idény legjobbjait. Elismerésben részesült a férfi NB I negyedik helyén végzett Falco KC Szombathely irányítója, Kálmán László. A női élvonal legjobbjának járó díjat pedig Cserny Réka, az MKB Euroleasing Sopron bedobója vehette át.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik