Váradi nagy lehetősége

BENKŐ KRISTÓFBENKŐ KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2005.09.02. 23:51
Címkék
Három napot töltött a tizenhatszoros francia bajnok Adecco Asvel vendégeként Lyonban Váradi Kornél, a Falco 18 esztendős irányítója. Az egykor Gulyás Róbertet is soraiban tudó sztárcsapat nem próbajátékra, hanem amolyan feltérképezésre invitálta a vasi sárga-feketék korosztályos válogatottját. Mi a különbség a két megfogalmazás között? - tudakoltuk a vasi kosarastól.- A leglényegesebb az, hogy a próbajáték után jó esetben szerződéskötés következik - kezdte Váradi Kornél -, a mi esetünkben azonban ez nem jöhet szóba, mivel én először szeretném befejezni a középiskolai tanulmányaimat, és csak azután lehetne szó légióskodásról. Jövő tavasszal érettségizem.
- Hogy sikerült ez a bizonyos feltérképezés?
- Nem vallottam szégyent. Három tréningen vettem részt, ezek között volt dobóedzés és taktikai foglalkozás is. Összességében egyáltalán nem lógtam ki a sorból.

- A nagyokkal edzett vagy saját korosztályával?
- A fiatalokkal gyakoroltam, de az edzéseket megnézte az első csapat három edzője, sőt még a menedzser is.

- Milyen különbségeket tapasztalt az itthoni tréningekhez képest?
- A leglényegesebb talán a felfogásbeli különbség volt. Mindenki tudja a dolgát, az edzőknek még véletlenül sem kell a fegyelmezéssel foglalkozniuk. Látszott, hogy a játékosok már egészen fiatalon igazi profivá válnak.

- A körülmények?
- Csodálatosak. Hétezres csarnokban gyakoroltunk, ami azért nekem kissé szokatlan volt. Edzés előtt mindenkinek ki volt készítve a szerelése, látszott, hogy minden apró részletre odafigyelnek. Annak pedig külön örültem, hogy nagy szeretettel fogadtak.

- Egyáltalán hogy került képbe a franciáknál, és milyen folytatás várható?
- Ha jól tudom, a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőkön több játékost is kinéztek maguknak a franciák, ám csak engem hívtak meg tesztelésre. Ígéretük szerint hamarosan közlik a velem kapcsolatos terveiket a menedzseremmel, Vinkó Lászlóval.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik