Bevilaqua: eddig csak siker!

B. L., S. T. R.B. L., S. T. R.
Vágólapra másolva!
2002.12.13. 21:32
Címkék
Az Euroliga lengyel sztárcsapatát, a Gdyniát a GYSEV játékosállományával, közvetlenül az edzőváltás utáni lelkes állapotban el lehetett kapni! Szekszárdon, a bajnokin tulajdonképpen kötelező volt a győzelem. A soproniak új szakvezetője, Dirk Bevilaqua a hét közben Parmában, számos nehézség ellenére és közepette is diadalra vezette a soproni együttest. Tehát, ha úgy tetszik, ez volt számára a mestervizsga.
Branzova (jobbra) megtette a magáét, nem rajta múlt, hogy oda a pécsi veretlenség
Branzova (jobbra) megtette a magáét, nem rajta múlt, hogy oda a pécsi veretlenség
Branzova (jobbra) megtette a magáét, nem rajta múlt, hogy oda a pécsi veretlenség
Branzova (jobbra) megtette a magáét, nem rajta múlt, hogy oda a pécsi veretlenség
Branzova (jobbra) megtette a magáét, nem rajta múlt, hogy oda a pécsi veretlenség
Branzova (jobbra) megtette a magáét, nem rajta múlt, hogy oda a pécsi veretlenség
Megfelelt! Az ausztrál fiatalember a gratuláció után igen szerényen a játékosaira hárította a "felelősséget” a sikerért. Érdeklődésünkre elmondta, úgy érzi, egy ilyen csapat mellett nem nehéz edzőnek lenni. Kifejtette: az első számú középjátékos, Mujanovics kiesése után szinte mindenki emberfelettit nyújtott, és a társak remek csapatmunkával pótolták a centert. A szakember külön nem is akart kiemelni senkit. Úgy vélekedett, az az ideális állapot állt elő Parmában, hogy határtalanul lelkesen, és az első negyed jelentős játékvezetői nyomásának átvészelését követően nagyon okosan is játszott a társaság. Az egymást segítő remekcsapatvédekezés eredményeként az olasz együttesthazai környezetben 60 pont alatt tartották a lányok (csak emlékeztetőül: a GYSEV 76–58-ra diadalmaskodott).
A statisztika azt mutatta, hogytámadásbanvoltak, akik önmagukat messze felülmúlva nyújtottak extrát. Balogh Judit ezúttal is a legnehezebb, legkritikusabb helyzetekben, elsősorban a második negyed azon szakaszában, amikor hátrányban volt a soproni együttes, tudott lendíteni a GYSEV szekerén. Az inkább védekezéséről híres Dénes Krisztina négy triplakísérletéből három a gyűrűben landolt, az orosz Zakaluzsnaja pedig nagyon erős dupladuplával (18 pont, 13 lepattanó) vette ki a részét az előzmények után kissé meglepő, de mindenképpen igazságos soproni sikerből.
Kevesebb sikerrel járt a héten szintén Olaszországban vizitáló másik magyar euroligás együttes, a PVSK, amely "megnyert meccset” engedett kicsúszni a kezéből. A (rém)történet bizonyára sokak előtt ismert: az első negyedbeli harmatosabb játék után fordított a baranyai hölgykoszorú, s úgy tetszett, Comóban sem forog kockán a veretlensége. Öt perccel a befejezés előtt 11 ponttal tartott előbbre a Rátgéber-sereg, amikor a játékvezetők hathatós támogatását élvező házigazda utolsó, elkeseredett rohamra indult. Láss csodát, a 14–2-es olasz száguldás végén a Como állt jobban egyetlen ponttal. Bosszantó a vereség, nagyon is az, még akkor is, ha a pécsiek második helyét nem fenyegeti veszély. A kudarc okait boncolgatva elsőként illik említeni, hogy a 17-17 pontig jutó Iványi és Branzova mellett pécsi oldalon senki sem volt, aki állandó veszélyt jelentett volna a hazai kosárra, a gólgyáros Ká-rolyi például 3/10-es mezőnymutatóval mindössze hét pontig jutott. Pécsett mindazonáltal nem csak emellett nem mennek el szó nélkül. A klubelöljárók már fel is vették a kapcsolatot a honi szövetség vezetőivel, kérvén őket, jelezzék az illetékes nemzetközi szervnek, hogy a bíráskodás enyhén szólva hagyott kívánnivalót maga után. A panasszal élő pécsiek éppen ezért hamarosan elküldik majd a mérkőzésről készült videokazettát a FIBA-nak. Mondván: csemegézzen a nemzetközi szövetség. S járjon a történtek után, ha lehet…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik