Amit a Benettonról tudni érdemes

M. T.M. T.
Vágólapra másolva!
2002.07.04. 21:06
Címkék
A ma Benetton néven ismert csapatot 1954-ben Pallacanestro Treviso néven alapították. A klub 1961-ben jutott fel először az első osztályba, ám azonnal kiesett, majd megjárta a negyedik ligát is, és csak 20 év múlva, 1981-ben "bukkant elő” legközelebb az A1-ben. Egy évre rá jelent meg az egyesület történetében a Benetton sportszergyár, amely eleinte csak szponzorként (és csarnoképítőként!), később tulajdonosként alakította a klub életét.A Benetton Treviso a kilencvenes években vált európai hírű csapattá, köszönhetően olyan edzőknek, mint Petar Skansi, Mike D'Antoni és Zelimir "Zseljko” Obradovics, illetve olyan játékosoknak, mint Del Negro, Kukoc, Rusconi, Naumoszki, Rebracsa – hogy csak a leghíresebbeket említsük. A csapat 1992-ben szerezte meg története első bajnoki címét, amely mellé az azóta eltelt évtizedben még számos titulust sikerült begyűjtenie. A Benetton a 2001–2002-es olasz bajnokságot is "hazavitte”, miután a döntőben 3–0-ra (az utolsó találkozót botrány miatt 20–0-ra nyerve) verte meg a Kinder Bolognát. Aztán a nyáron a sikeredző, D'Antoni némi meglepetésre elhagyta Trevisót, az utódja pedig alighanem Ettore Messina, a Kindertől távozó olasz szakvezető lesz. A csapatot erősítő sztárok közül az amerikai Tyus Edney, az orosz Szergej Csikalkin, az olasz Riccardo Pittis és a horvát Mario Stojic nevét mindenképpen ki kell emelni.A lista rövidesen Németh István nevével egészülhet ki…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik