Janurik Kinga a Ferencvárosban folytatja pályafutását (Fotó: Török Attila)

Danick Snelder Siófokra szerződése után a Ferencváros két új játékos érkezéséről számolt be. A zöld-fehérek hivatalos honlapja szerint Janurik Kingával és Kisfaludy Anettel is kétéves szerződést írtak alá.

Kisfaludy a távozó Snelderhez hasonlóan beálló, míg Janurik kapus. Mind a ketten 28 évesek, Érden lettek meghatározó NB I-es játékosok és tíz évet követően intenek búcsút a néhány héttel korábbi hírek szerint nehéz anyagi helyzetbe került érdi klubnak.  

A FRADI.HU BEMUTATÓJA A JÁTÉKOSOKRÓL

Janurik Kinga 1991. november 6-án született Budapesten, s mielőtt 2010-ben az Érd játékosává vált, kézilabdázott a Kőrösi DSE-ben és az Újbuda TC-ben is (ugyanezt írja a Wikipédia is – a szerk.). A 176 centiméter magas kapus 2010-től kezdve folyamatosan az Érd játékosa volt, klubjával hatszor szerzett magyar bajnoki bronzérmet, kétszer Magyar Kupa-ezüstérmet, és 2015-ben az EHF-kupa elődöntőjéig menetelt. Janurik Kinga 2016-ban került be először a magyar válogatott keretébe, és azóta is rendszeresen tagja a nemzeti csapatnak.

Kisfaludy Anett 1991. augusztus 29-én született Kapuváron, kézilabdázni Győrben kezdett. 2005-től 2010-ig szerepelt az ETO-ban, magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes is lett, majd 2010-ben az Érdhez igazolt, és mostanáig nem is váltott többször klubot. A 183 centiméter magas beálló 2011-ban kapott először meghívót a magyar válogatottba.



A zöld-fehérek kerete a következő idényre – a korábbi évekhez viszonyítva – jelentősen átalakul. Az elmúlt hetekben már négy új érkezőt is bejelentettek, február 20-án arról adtak hírt, hogy megállapodtak a Thüringer HC két játékosával, Emily Bölkkel és Alicia Stolléval. Nem sokkal később a jelenleg a Rosztov-Donban szereplő Julia Behnke átigazolása  is hivatalos lett – harmadik németként.

Két nappal ezelőtt Kovács Anettet, a Békéscsaba 25 esztendős jobbszélsőjét mutatták be a Népligetben. 

Mindannyian kétéves szerződést írtak alá.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Győr 19 18 1 668–455 +213 36
  2. Siófok 18 15 1 2 608–427 +181 31
  3. FTC 18 13 3 2 579–454 +125 29
  4. Debrecen 17 10 3 4 526–485   +41 23
  5. Érd 17 11 6 557–475   +82 22
  6. Vác 17 9 2 6 493–484     +9 20
  7. MTK 19 8 2 9 542–589   –47 18
  8. Dunaújváros 18 7 2 9 458–491   –33 16
  9. Szombathely 17 6 1 10 436–522   –86 13
10. Mosonmagyaróvár 17 5 1 11 439–498   –59 11
11. Kisvárda 17 4 3 10 408–476   –68 11
12. Fehérvár 17 4 1 12 433–524   –91   9
13. Békéscsaba 17 2 1 14 452–522   –70   5
14. SZISE 18 2 16 458–655 –197   2