Női kézi NB I: Abban a két percben nem sok esélyt láttam a bajnoki címre – Görbicz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 10:20
Drámai körülmények között védte meg magyar bajnoki címét a Győri ETO a női kézilabda NB I-ben. Az NSO Tv stábja Puhalák Szidóniával, illetve a sérülése miatt pályára nem lépő, ugyanakkor a mérkőzés után fontos szerepet kapó Tomori Zsuzsannával beszélt, emellett ott jártunk Görbicz Anita sajtótájékoztatóján is.
BROCH: MEGTISZTELTETÉS VOLT AMBROSSZAL DOLGOZNI

– Magyar Kupa, Bajnokok Ligája, és most a bajnokság – háromból három… Mi az első gondolata?
Hogy ez… Ez az idény… Ez a legjobb, amilyenben valaha részem volt – válaszolta Yvette Broch, a Győr beállója. – Amin keresztülmentünk, amennyit küzdöttünk… Sosem éltem meg ennyire nehéz szezont, de hihetetlen, milyen erő, kitartás volt a csapatban végig. Nagyon büszke és boldog vagyok!

– Azért az az utolsó perc, amikor csak várták a pályán, hogy mikor derül már ki, hogy bajnokok-e, aligha a boldogságról szólt.
De a büszkeségről igen. Azok a másodpercek… Hihetetlen, milyen csend volt a csarnokban, és én először azt hittem, eszerint nincs is meg az aranyérem. De ha végül nem lettünk volna bajnokok, akkor is ugyanennyire büszke lettem volna a csapatra, és az érzéseim semmit sem változtak volna ezzel az évvel kapcsolatban. Még az utolsó hétre is újabb játékosaink dőltek ki, de megmutattuk, hogy nincs, ami megállíthatná ezt a csapatot.

– Az utolsó fél óra pont ezt mutatta – az ember várta, hogy legalább egy kicsit elfáradnak vagy visszaesik a tempójuk, ahogyan ez természetes volna, de nem.
Hihetetlen volt. Én is éreztem a pályán, hogy visz minket a lendület, de előzetesen meg is beszéltük, hogy még egyszer, utoljára mindent beleadunk. Én is… Mindenem fájt a héten, olyan fáradt voltam, mint még soha, de ahogy a többiek, erre a hatvan percre én is elfelejtettem minden fájdalmat. Az első perctől úgy mentünk bele a meccsbe, hogy nem tartalékolunk. Főleg védekezésben akartunk mindent beleadni, mert tudtuk, hogy képesek vagyunk elég gólt szerezni – a kérdés az volt, mennyit kapunk. És úgy érzem, kitettünk magunkért.

– Ambros Martín játékosaiként utoljára.
Szomorú vagyok, de ilyen az élet. Hatalmas megtiszteltetés volt a játékosának lenni három évig, ő a világ legjobb edzője. Imádtam vele dolgozni, és remélem, Rosztovban is boldog lesz.

A Győr és a Fradi versenyfutásának utolsó percei

NŐI KÉZILABDA NB I
26. (UTOLSÓ) FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 39–14 (20–8)
Győr, 5214
néző. Vezette: Andorka, Hucker
GYŐR:
GRIMSBÖ – BÓDI 6, GROOT 9, Oftedal 4, BROCH 7, Hansen 1, GÖRBICZ 10 (5). Csere: Althaus 1, M. Gonzalez, Puhalák 1, Fodor. Edző: Ambros Martín
BÉKÉSCSABA:
Györkös – Kovács A. 2, Mihálffy 4 (1), Walfisch 3, Zöldi-Tóth, Szögi 1, Botto. Csere: Popovics (kapus), Giricz 1, Vukajlovics 3, Farkas K., Gidai, Szarka. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása.
5. perc: 5–0. 12. p.: 11–4. 23. p.: 16–6. 36. p.: 24–9. 48. p.: 30–10. 54. p.: 34–12
Kiállítások:
4, ill. 4 perc
Hétméteresek:
5/5, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG

Ambros Martín:
– Szuper, szuper, szuper! A világ legjobb csapatától a világ legjobb pillanatait kaptuk.
Horváth Roland:
– Nem könnyű olyan mérkőzésen játszani, amikor nekünk kell eldönteni a bajnoki címet. Ötezerkétszáz fütyülő néző előtt is nagyon nehéz kézilabdázni, ezért ma csak ennyire telt a csapatomtól.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Győri Audi ETO KC 26 25 1 860–568 +292 50
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 26 25 1 878–587 +291 50
3. Érd 26 19 7 736–626 +110 38
4. Dunaújvárosi KKA 26 17 2 7 734–642 +92 36
5. Siófok KC 26 17 1 8 753–695 +58 35
6. Váci NKSE 26 15 1 10 805–735 +70 31
7. Kisvárdai KC SE 26 13 2 11 632–635 –3 28
8. Alba Fehérvár KC 26 9 4 13 682–716 –34 22
9. DVSC-TVP 26 10 2 14 662–706 –44 22
10. Budaörsi KC 26 8 1 17 710–792 –82 17
11. MTK Budapest 26 5 4 17 655–760 –105 14
12. Békéscsabai ENKSE 26 5 1 20 654–812 –158 11
13. Kecskeméti NKSE 26 3 1 22 595–831 –236 7
14. Vasas SC 26 1 1 24 586–837 –251 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik