Igor Vori (balra) és Denis Spoljaric ezúttal a PPD Zagreb sikereiért küzdhet együtt (Fotó: AFP)

 

Mint arról beszámoltunk, Veszelin Vujovics nyolc hónap után, magánéleti okokra hivatkozva mondott le a Bajnokok Ligája-szereplő PPD Zagreb vezetőedzői posztjáról – igaz, a montenegrói szakember hozzátette, a jövőben visszatérne a horvát együttes kispadjára.

A Jutarnji List szerint Vujovics helyét Igor Vori veszi át a zágrábi kispadon. A világ- és olimpiai bajnok horvát legenda vezetőedzőként először bizonyíthat – igaz, korábban már belekóstolhatott az edzősködésbe, hiszen 2018-tól kezdve Lino Cervar segítőjeként dolgozott a horvát válogatottnál.

A korábbi klasszis beálló munkáját a szintén világ- és olimpiai bajnok Denis Spoljaric segíti majd a zágrábi együttesnél.

Vedran Supukovic, a Zagreb igazgatója elárulta a lapnak, Ivica Obrvan is a jelöltek között volt, de annak ellenére hogy ő nagy tapasztalattal rendelkezik, Vori mellett döntöttek. Supukovic szerint a legendás játékos feladata nem lesz egyszerű, de mindent megtesznek majd, hogy segítsék, céljaik pedig nem változnak: Horvátországban mindent meg akarnak nyerni, a Bajnokok Ligájában pedig minél tovább akarnak jutni. A sportvezető azt is elárulta, hogy a pénzügyek már az első pillanattól kezdve nem jelentettek akadályt a tárgyalásoknál.

A PPD Zagreb a hivatalos felületein még nem számolt be Vori kinevezéséről, ennek ellenére biztosra vehető, hogy ő lesz az alakulat új edzője.