A franciák nyerték meg az I. csoport rangadóját (Fotók: AFP)

 

FRANCIAORSZÁG–SPANYOLORSZÁG

A legutóbbi öt világbajnokságból négyet, közte az előző kettőt megnyerő francia válogatott kezdte jobban a meccset, Michaël Guigou góljaival 2–0-ra vezettek, majd Nikola Karabatic találata már 5–2-es előnyt eredményezett. Ezt követően felváltva voltak eredményesek a felek, a 20. percben viszont csak egy volt közte (13–12). Ekkor a franciák ritmust váltottak, rövidesen öttel vezettek (17–12), bár ebből a hátrányból a szünetig hármat ledolgoztak a spanyolok (17–15).

Sőt! A 34. percben Eduardo Gurbindo egyenlített (18–18) is, de erre Ludovic Fabregasék egy újabb 4–0-s szériával feleltek (22–18), negyedórával a vége előtt pedig már hat gól volt a felek között (26–20). Hat perccel a vége előtt mínusz ötnél (31–26) sem adták fel azonban a spanyolok, és az 59. percben már újra nyílt volt a csata (32–30). Sterbik Árpád hiába védett a kipattanó a franciáké lett, így nem jött össze a spanyol csoda (33–30). A hozzá hasonlóan veszprémi Kentin Mahé 4 gólig jutott a meccsen.

NÉMETORSZÁG–IZLAND

Bár az izlandi nem gyenge válogatott, az elődöntőbe (és világbajnoki címre) vágyó Németországnak csak a győzelem számított elfogadható eredménynek Kölnben. Az északiak a 22. percig tartották a lépést a társházigazdával, utána azonban a németek Uwe Gensheimer vezérletével 4–0-s szériát futottak, így kényelmes előnnyel vonulhattak pihenőre (14–10). A fordulás után az izlandiak többször is felzárkóztak két gólra, de a végjátékot a hazaiak uralták, akik négy perccel a vége előtt már hattal is vezettek (23–17), és Kai Häfner révén ők szerezték a meccs utolsó gólját is (24–19). A német kapuban Andreas Wolff 40 százalékos hatékonysággal védett (12/30). Németország két nap múlva Horvátországgal csap össze, amelyre addig még vár egy Brazília elleni mérkőzés.

Andreas Wolffra és Uwe Gensheimerre ezúttal is számíthattak a németek

TUNÉZIA–SVÉDORSZÁG

Ha a középdöntő végén oda szeretnénk érni legalább a csoport negyedik helyére, ahhoz két csapatot biztos meg kell előznünk. Erre a papírforma és az eddigi meccsek alapján a két afrikai együttes, Egyiptom és Tunézia esetében mutatkozik nagyobb esély. Ilyen szemmel is néztük a második kör első meccsét Herningben, amelyen a szintén spanyol edző irányította tunéziaiak az első negyed órában vezetni tudtak a svédekkel szemben, a D-csoport győztese először 9–8-nál tudta átvenni az irányítást.

A kapuba csereként érkező Mikael Appelgren védéseire, valamint a veszprémi Andreas Nilsson góljaira alapozva a játékrész második felében hattal is elhúzott a skandináv csapat (12–18), amiből ötöt megőrzött a szünetre is (14–19). Koppenhágával ellentétben Herningben már csak elvétve voltak svéd szurkolók a hatalmas Jyske Bank Boxenben, a lelátót a házigazda dánok meccsére várakozó dánok uralták. Sokan közülük persze még a szurkolói zónában vagy éppen a büfékben töltötték az időt az első meccs alatt.

Appeelgren a második félidőre sem esett vissza, előfordult, hogy egy védés után ülve indította a végül hét gólig jutó Niclas Ekberget, a svédek pedig az utolsó tíz percre fordulva megduplázták előnyüket. Ekkor már a magyar válogatott játékosai is a pálya egyik sarkában figyelték másnapi ellenfelüket, bár megtévesztő lenne pusztán az ekkor látottakból kiindulni. A svédek ugyanis már nagy fölényben játszottak, Tunézia pedig már vasárnapra is tartalékolt. Az északiak 35–23-s győzelmükkel újabb lépést tettek az elődöntő felé.

FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG, DÁNIA ÉS NÉMETORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ
I. CSOPORT (KÖLN)
Franciaország–Spanyolország 33–30 (17–15)
Ld: Fabregas, Mem 6-6, ill. Solé 11
Németország–Izland 24–19 (14–10)
Ld:
Fäth 6, ill. Gunnarsson 6

II. CSOPORT (HERNING)
Tunézia–Svédország 23–35 (14–19)
Ld: Szanai 6, ill. Ekberg, A. Nilsson 7-7

Dánia–Magyarország 25–22 (15–10) – BŐVEBBEN ITT!

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Németország 3 2 1 83–65 +18  5  
  2. Franciaország 3 2 1 82–77 +5  5  
  3. Horvátország 2 2 54–46 +8  4  
  4. Spanyolország 3 1 2 81–81 0 2  
  5. Brazília 2 2 43–58 –15  0  
  6. Izland 3 3 71–87 –16  0  
A II. CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Dánia 3 3 91–70 +21  6  
  2. Svédország 3 3 95–77 +18  6  
  3. Norvégia 2 1 1 60–54 +6  2  
  4. Egyiptom 2 1 1 54–57 –3  1  
  5. MAGYARORSZÁG 3 1 2 82–88 –6  1  
  6. Tunézia 3 3 69–105 –36  0