Férfi kézi: Nem lehet más a cél, csak a BL-győzelem – Lékai

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 12:44
null
Lékai Máté (66) felnőtt a világ legjobbjaihoz, ezért vezéregyénisége a Veszprémnek (Fotó: Szabó Miklós)
Az edzőtábor kényszerű, de hasznos összezártságában gyorsan beilleszkednek a profi újoncok, akiknek készséggel segítenek a régi harcosok.

 

– Három napja edzenek. Milyenek a benyomásai?
– Még nagyon az elején tartunk, el sem mondtuk egymásnak minden nyári élményünket – válaszolta Lékai Máté, a Telekom Veszprém irányítója a Nemzeti Sportnak –, pedig mindenki igyekezett kihasználni a négy-öt hetet a pihenésre, a regenerálódásra. Ránk is fért, mert soha nem tapasztalt, erős idényt zártunk, hetven tétmeccset játszottunk.

– Kipihente?
– Próbáltam, nem nagyon sikerült, de azért nem panaszkodom.

– Szóval, az első egy-két nap benyomásai…
– Jó volt újra találkozni a régi srácokkal, az újoncainkkal pedig érdekes, hiszen eddig ellenfélként álltam szembe William Accambray-vel, Kent Robin Tönnesennel és Dejan Manaszkovval. Azt eddig is tudtam, hogy a legjobbak közé tartoznak, az pedig már néhány edzés alapján is kiderült, hogy remek fickók, van humoruk, ők is benne vannak a zrikákban.

A TÁRS
A Veszprém vezetői keresik, Aron Pálmarsson távozásával ki lehet Győri Mátyás mellett a másik játékostársa Lékai Máténak az irányítóposzton. A biztos pont mégis a Balatonfüredből frissiben igazolt Győri. Nem véletlen, hogy előkelő helyen szerepelt Ljubomir Vranjes igazolási kívánságlistáján. Várhatóan talál a Veszprém harmadik karmestert is, de ha nem, Lékai és Győri együtt megoldja.

– Ők a mikrofon és a kamera előtt elmondták a kötelezőt a céljakról, a terveikről. Ott nem lehetett szó viccekről, ugratásról…
– Persze, de egymás között más. Gyorsan be fognak illeszkedni. Ehhez segíti majd őket a szlovéniai magaslati edzőtábor, ahová a szerda délelőtti edzés után utaztunk el.

– Összezárva tíz napra – hogy bírja?
– Az idény legnehezebb szakasza, ezt senki sem szereti. Nem az összezártság, hanem a rengeteg erőfejlesztő tréning miatt. Ezek nagyon nehezek, az embernek össze kell szorítania a fogát. Játékosok vagyunk, játszani szeretünk. Csakhogy ehhez elengedhetetlen a jó erőnlét.

– Edzőjük, Ljubomir Vranjes is azt mondta, a nyáron kell megalapozni, hogy májusban és júniusban is bírja a csapat a strapát. Ő legendásan nehéz alapozásokat tartott Flensburgban.
– Tudjuk, készültünk is erre. Az első és második nap felmérései jól sikerültek, elindulhattunk Roglára a hegyek közé.

– Az előző szezonban nagyon bő volt a keretük. Most hányan utaztak?
– Az eredetileg huszonegy tagú keretből tizenkilencen indultunk volna, mert Ligetvári Patrik és Győri Mátyás a junior-világbajnokságon szerepel. Végül tizennyolcan szálltunk a buszra…

TEHER ALATT NŐ A PÁLMA
Bevállalós fiú Aron Pálmarsson – talán ő is hallotta, teher alatt nő a pálma. Ez nem öncélú szójáték a nevével, tényleg nyomhatja őt a gond, hogy alakul a jövője… Neki – és a Barcelonának is – presztízskérdés, hogy ne tiltsák el, és legyen csapata. Akárhogy is történt, me­ggyőzték, hagyja el Veszprémet, vegye az irányt Barcelona felé. Az izlandi irányító ilyen jövőképéről hónapok óta ír a média. Neki az a tét, hogy játszhat-e a következő idényben, s melyik csapatban. Egy út már lezárult, Ljubomir Vranjes nem sokat vacakolt…
Hétfőn 16.15 órakor megtudta Pálmarsson üzenetéből, hogy a játékos edzés helyett hazautazott Izlandra, és 17.06 órakor – vagyis szuperszonikus gyorsaságú egyeztetések és döntés után – már olvasható is volt a klub honlapján: Vranjes „a történtek miatt nem számít a játékosra a következő idényben (…) a klub elnöksége, valamint a klubot működtető zrt. vezetősége egyetért az edző döntésével.”
Közölték, a klub megteszi a szükséges jogi lépéseket, hogy Pálmarssont eltiltsák és kártérítésre kötelezzék. Amit eddig tudunk, annak alapján egyértelmű, a klubnak van igaza. Mégis meglepő lenne, ha Pálmarssonnak, menedzserének és munkajogban jártas érdekvédőinek – vélhetően erős Barca-hátszéllel… – nem lenne válaszlépése.
Ez a lépés pedig alighanem Bacelona felé vezet. Még akkor is, ha a katalánok néhány héttel ezelőtt közölték, nem áll szándékukban kivásárolni a sztárt. Vajon van némi realitása, hogy meggondolhatják magukat?
De hát teher alatt nő…

– Az ön két poszttársa, Győri és Aron Pálmarsson is hiányzik – az izlandi már az első tréningre sem jött el, ezért Vranjes nem számít rá. Önre így mennyi feladat vár?
– Ez valóban új szituáció, de őszintén megmondom, engem csak a saját dolgom érdekel. Miként eddig is, ezután is mindent megteszek a csapat sikeréért, igyekszem élni minden lehetőséggel, amit az edzőtől kapok. Az előző idényben is hatalmas teher nehezedett a középen játszókra, az átlövők, a beállósok és az irányítók mégis állták a sarat támadásban és védekezésben is. Így lesz szeptem­bertől is, csak előbb legyünk túl szerencsésen, sérülés nélkül az alapozáson és az augusztusi felkészülési meccseken.

– Nem kockázatos megjósolni, a válogatottban is karmester lesz. Erről már beszélt Vranjessel?
– Továbbra is az a rendszer él, hogy a veszprémi edző egyben szövetségi kapitány, de még csak néhány napja dolgozunk együtt. Eddig csupán a klubfeladatokról volt szó, a válogatott első összetartása az ősszel következik, ezért erről még nem beszéltünk. A válogatottság persze elsődleges nekem is, remélem, számít rám a kapitány.

– A taktikai változtatásokról sem volt szó?
– Még a klubban sem… A labdát az eddigi három napban csak erőnléti gyakorlatokhoz vettük elő, és tudom, Roglán sem lesz másként. Legfeljebb az edzőtábor második felében, de inkább a vége felé fogunk valamicskét játszani.

– Minden megkérdezett társától azt hallottuk, a BL-győzelem a legfőbb cél.
– Egyetértek. Nem is lehet más. Ötödszörre futhatunk neki a négyes döntőnek. Már voltunk negyedikek, harmadikok, kétszer döntősök. Szeretnénk végre a trófeával hazajönni. Addig persze el kell jutni, ami minden eddiginél nehezebbnek ígérkezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik