Férfi kézi: klasszis kapust igazolt a Ferencváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.20. 18:43
null
Mijatovics aláírt a Fradihoz (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros férfi kézilabdacsapata szerződtette Rade Mijatovicsot, az állandó Bajnokok Ligája-résztvevő Meskov Breszt montenegrói kapusát – számolt be róla a fradi.hu.

A 36 éves kézilabdázó, aki egy plusz egy évre írt alá a Fradihoz, több mint 100-szoros montenegrói válogatottnak mondhatja magát, a legutóbbi Európa-bajnokságon még ő volt a nemzeti csapat első számú kapusa, majd az Eb után visszavonult a válogatottságtól.

Mijatovics a fehérorosz Meskov Breszttől érkezik, de megfordult korábban a Partizanban, a Dinamo Minszkben, a Metalurgban és Spanyolországban is, valamint a magyar közeg sem lesz neki új, hiszen Csurgón és Tatabányán is védett már. Személyében egy rendkívül rutinos, nemzetközi színtéren is bizonyított, igazi bravúrkapust szerződtetett a Fradi, aki öt szezont is lehúzott a Bajnokok Ligájában, továbbá a Tatabányával az EHF-kupában is szerepelt.

„Beszéltem honfitársammal, a Ferencvárosban játszó Bozso Andjeliccsel, aki csak jókat mondott a klubról és az itt dolgozókról. Szimpatikus volt az a terv, amit a vezetőség felvázolt, és sokat számított az is, hogy a családom közel van, ez az én koromban már komoly szempont" – nyilatkozta a montenegrói kapus.

A következő szezonban tehát Rade Mijatovics, Marián Zernovic és Merkovszki Pál lesz a csapat három kapusa. Nagy Levente a játékos-pályafutását a Ferencvárosban befejezte, de a klub fontos szerepet szán neki az utánpótlásban, ahol kapusedzőként dolgozik tovább.

A Ferencváros már korábban szerződtette Schuch Timuzsint, Debreczeni Dávidot, Kovacsics Pétert, Szakály Benedeket, Teimuraz Orjonikidzét, valamint az ifiválogatott Merkovszki Pált, Holdosi Bencét és Musztács Dánielt. Rade Mijatovics a keret negyedik, és egyben utolsó légiósa is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik