Füzi-Tóvizi Petra: Kelleni fog a szurkolók támogatása Debrecenben

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.04.10. 10:00
null
Füzi-Tóvizi Petrának duplán is hazai pályát jelent a debreceni Főnix Aréna, ahol csütörtöktől olimpiai selejtezőn lép pályára a magyar női kézilabda-válogatott. A beálló szerint nagy szükség lesz a hazai közönség támogatására.

„A küzdeni akarásunkkal és a csapatösszhanggal csodákra lehetünk képesek. Azt várom, hogy ezt megmutassuk. Óriási élmény lesz ez nekünk, Debrecenben nagyon sportszeretőek az emberek, biztos jó hangulat lesz. Remélem, hogy sokan fognak nekünk szurkolni, mert kelleni fog a támogatás. Megígérhetem, a szívünket-lelkünket ki fogjuk tenni a pályára” – mondta Füzi-Tóvizi Petra az NSO Tv-nek. 

Videónkban sorra vesszük az ellenfeleket, szó esik a beállóposzt szerepéről, illetve azt is megtudhatjuk, hogy a DVSC játékosa tett-e bármilyen fogadalmat annak esetére, ha női válogatottunknak sikerül megszereznie a párizsi repülőjegyet. 

A NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Böde-Bíró Blanka, Janurik Kinga (mindkettő FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (SG BBM Bietigheim – Németország), Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: Albek Anna (Mosonmagyaróvár), Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (Gloria Buzau – Románia)
Irányítók: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Moyra-Budaörs), Simon Petra (FTC), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (Vác), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)
Balátlövők: Juhász Gréta (Kisvárda Master Godd SE), Kácsor Gréta (DVSC), Kuczora Csenge (Vác)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győr)

OLIMPIAI SELEJTEZŐ, NŐK
1. TORNA (Debrecen, Főnix Aréna) 
Április 11., csütörtök 
15.30: MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia
18.00: Svédország–Japán 
Április 12., péntek
18.00: Svédország–MAGYARORSZÁG
20.30: Japán–Nagy-Britannia
Április 14., vasárnap
16.45: Nagy-Britannia–Svédország
19.15: MAGYARORSZÁG–Japán
A mérkőzéseket az M4 Sport élőben közvetíti.

2. torna (Torrevieja, Spanyolország): Hollandia, Csehország, Argentína, Spanyolország.
3. torna (Neu-Ulm, Németország): Németország, Montenegró, Szlovénia, Paraguay. 
A csoportok első két helyezettje kijut a nyári, párizsi ötkarikás játékokra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik