Női kézi MK: a DVSC öt góllal legyőzte a Mosonmagyaróvárt a bronzmeccsen

Vágólapra másolva!
2024.03.10. 17:02
Szabó Nina (labdával) és a DVSC bronzérmes lett (Fotó: Török Attila)
A DVSC nyerte a csalódott csapatok csatáját, vagyis a női kézilabda Magyar Kupában a bronzrmérkőzést a Mosonmagyaróvár ellen, amely az első félidőben még jól tartotta magát, sőt már négy góllal is vezetett, ám a debreceniek a második félidőben magasabb sebességfokozatra kapcsoltak, s 34–29-re megnyerték a mérkőzést.

„Háromszor veri vissza kenden Lúdas Matyi!” – gondolták a mosonmagyaróváriak Kácsor Gréta keresztlécről bepattanó 11 méteres bombája után, és ezt követően egészen a félidő hajrájáig vezettek a bronzmérkőzésen, amely kifejezetten parázsra sikerült. Albek Annát a 10. percben már másodszor állították ki, de a debreceni egyenlítést követően amint az átlövő visszatért, csapata ellenállhatatlan játékkal lépett el. Az MKC csapatkapitánya, Tóth Eszter valódi vezérként játszott, Szilágyi Zoltánnak pedig már az első félidőben ki kellett kérnie második idejét is, hogy rendezze a debreceni sorokat. A hajrára aztán elszabadult a pokol a pályán, egyre durvábbak lettek a felek, amit nem mindig tudtak kezelni a játékvezetők – jött is a lelátóról az „Egyformán fújjatok!” skandálás. Közben Gabrijela Bartulovic kezdett kapusparádéba, és miután két hetest is védett, a Loki a félidőre nemcsak egyenlített, fordított is.

A szünet után villámrajtot vettek a debreceniek, akik a 45. percre tulajdonképpen eldöntötték a meccs sorsát. Az óváriak küzdöttek, küszködtek, de a második félidőben sokkal nagyobb erőkifejtést igényelt tőlük az ellenfél védőfalának feltörése. A végjátékban Szemerey Zsófi bár fontos pillanatokban védett, így hétről négy gólra még visszakapaszkodott Gyurka János együttese, a fordításra már nem maradt ereje, így a bronzcsata az eredményt tekintve sima lett, és a Debrecen idén is behúzta a harmadik helyet.

KÉZILABDA
NŐI MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ, TATABÁNYA
A 3. HELYÉRT
DVSC SCHAEFFLER–MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁR 34–29 (16–15)
Tatabánya, 2200 néző. Vezette: Sándor Gy., Szabó B. 
DEBRECEN: Gabriel – Töpfner 4 (4), Planéta 2, Haggerty 2, VÁMOS P. 3, KÁCSOR 6 (1), Vámos M. 3. Csere: BARTULOVIC (kapus), Jovovics, SZABÓ N. 8, FÜZI-TÓVIZI 4, Hornyák, Csernyánszki 1, Grosch 1. Edző: Szilágyi Zoltán
MKC: Szemerey – Udvardi 2, Albek 3, PÁSZTOR N. 3, IVANCOK 5, Tóth E. 8 (4), Stranigg. Csere: Hadfi, Horváth Sz. (kapusok), Lancz 1, Faragó Luca 1, Tóth G. 3, Varga Emília 2, Schatzl N. 1. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 8. p.: 5–5. 15. p.: 7–10. 25. p.: 11–14. 29. p.: 15–14. 33. p.: 19–15. 40. p.: 21–19. 47. p.: 27–20. 51. p.: 28–24. 58. p.: 32–27
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – Az elmúlt időszak mérkőzései után egyértelműen bizonyítottuk, itt a helyünk, ezen a szinten. Már a Győrrel is nagyon jó meccset játszottunk, de ott nem jött össze a győzelem, pedig nem sok híja volt. Nagy dicséret illeti a lányokat, hogy a csalódás után így fel tudtak állni. A nyitott védekezésünk volt a siker kulcsa, a hatékony védelem adott olyan lendületet és önbizalmat, amiből jöttek a kapusbravúrok és támadásban is eredményesek tudtunk lenni.
Gyurka János: – Nekünk ez döntővel felérő mérkőzés volt, ahol másképp kell játszani. Nem elég a csodálatos kezdés, ennél többre van szükség, hatvan percen át kell pörögni. Azt láttam, hogy megtorpant a játékunk, és nem tudtuk átlendíteni magunkat a hibáinkon. Megfogott minket a Debrecen öt egyes játéka, bizonytalanná váltunk, és mentálisan nem tudtuk feldolgozni a pályán történteket. El kell tudni viselni az ilyen terhet, csak akkor fogunk előrelépni.
KÉSŐBB
DÖNTŐ
18.00: Győr–FTC 23–25

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik