Ilyés Ferenc: Ez a társaság tényleg családdá érett össze

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2024.03.13. 20:34
null
A Magyar Kézilabda-szövetség elnöke hisz abban, hogy a hazai pálya és a közönség segíteni fog a magyar válogatotton a tatabányai olimpiai selejtezőtornán, a csapatban pedig szerinte vannak olyan játékosok, akik kijárták az útjukat, és most értek a legjobb korba ahhoz, hogy meghatározó szerepet játsszanak.

– Ön szerint hol van a magyar férfiválogatott helye az európai kézilabdában?     
– Az Európa-bajnoki ötödik hely történelmi siker volt, és abból a szempontból is külön örülök neki, hogy a fiúk megérezték, ha sorozatban jól teljesítenek, akkor ilyen helyezés jöhet ki belőle – mondta a Nemzeti Sportnak Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – A mezőny sűrű, egyre sűrűbb, ha már kétszer kikapsz egy világversenyen, a legjobb nyolc közé sem jutsz be, a győzelmet vagy a vereséget nagyban befolyásolja a napi forma. De mi is ott vagyunk az erős mezőny elején, és bízom abban, hogy ez az Eb-siker önbizalmat ad a csapatnak az olimpiai selejtezőre is.

–  Mennyit változott a sportág, mennyivel lett erősebb a mezőny, mint az ön játékoskorában?     
– Nagyon sok csapat felzárkózott. A legjobb példa a rivális portugál válogatott, amelyet akkoriban könnyűszerrel győztünk le, most viszont mindig ki-ki meccset játszunk vele, és nagyon jó teljesítmény kell ahhoz, hogy meg tudjuk verni. A skandináv csapatok továbbra is ott vannak az élen, a dán, a svéd és a francia válogatott is tartja magát az élbolyban, a spanyolok és a norvégok ugyan most nem szerepeltek jól az Európa-bajnokságon, de ebből nem lehet kiindulni, legközelebb simán el tudom képzelni, hogy újra ott lesznek a legjobb négy vagy hat között.

–  A hazai pálya ezúttal bejöhet nekünk?     
– A két évvel ezelőtti Európa-bajnokság szerintem nem jó példa arra, mennyit segíthet a hazai pálya, abban a gyenge szereplésben sok minden közrejátszott. Szerintem a hazai pálya több százalékot hozzátehet az esélyeinkhez, a fiúkon múlik, mennyit fog segíteni. De hiszek benne, hogy most tényleg fog, ezért is küzdöttünk annyit, hogy megkapjuk az olimpiai selejtezőtorna rendezési jogát.

– Ön szerint szerencsés, hogy ilyen fontos tornán a leggyengébb ellenféllel, jelen esetben Tunéziával kezdünk?    
– Személyes meglátásom az, hogy előnyös lehet, ha a papíron leggyengébb ellenféllel kezdünk, de nem szabad leírni Tunéziát, egyrészt mert nem rossz csapat, másrészt az első meccs mindig nagyon nehéz egy tornán, bárki az ellenfél. De jó lehetőség is, mert esélyt ad arra, hogy ha megnyered, belemelegedj a játékba, és a következő meccsre a megfelelő szintre kerülj. De bármennyire is nehéz lesz, én bízom a győzelemben, abban, hogy átesünk a tűzkeresztségen. Nagy a várakozás és a felhajtás a torna körül, ezt a játékosok is érzik, ami remélem, jó teljesítményt hoz ki belőlük. A januári Európa-bajnokságon is csak nehezen, két góllal nyertük meg az első meccset Montenegró ellen, de láttuk, milyen sokat jelentett az a győzelem, mert elindult a csapat felfelé. Most is jól kell teljesítenünk, hogy legyen esélyünk, semmi sem lehetetlen.

 

– Mi volt a januári Európa-bajnokság legfőbb tanulsága?   
– Azt láttam, hogy Chema Rodríguez szövetség kapitány mögé felsorakoztak a játékosok, családdá érett össze a társaság, ami nagyon fontos, mert egymást segítve tudnak átjutni a nehézségeken. Az Eb-n csak az Ausztria elleni meccs volt az, ami nem úgy alakult, ahogy vártuk, de kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, egyre jobbak lettünk meccsről meccsre. A játékosok erőnléte is javult, és mindez annak köszönhető, hogy Chemával már hosszabb ideje dolgozik a csapat.

– Legutóbb Imre Bence Kielbe igazolása igazi szenzáció volt. Egyre több magyar játékos igazol külföldre. Ezt a folyamatot jónak tartja?    
– Ezt a kérdést két irányból is meg lehet közelíteni. Azt mindenképpen üdvözölni tudom, hogy vannak olyan fiataljaink, akik kelendőek külföldön is, hajlandóak kilépni a komfortzónájukból és kipróbálni magukat egy erős külföldi bajnokságban. Azt gondolom, ez az egyéni fejlődésüknek mindenképpen jót tesz. Másrészt a szövetség elnökeként sajnálom, hogy nem férnek be a legjobb csapatainkba, a Szegedbe és a Veszprémbe, de mögöttük ott a Fradi, a Tatabánya, a Csurgó vagy a Balatonfüred, hogy csak néhányat említsek, amelyek próbálnak minél jobb csapatot építeni, minél több magyar játékossal, ők biztosan foglalkoztatnák ezeket a fiatal srácokat.

– A jelenlegi válogatott miben változott leginkább az elmúlt években?   
– A statisztikákat böngészve sokszor látni, hogy milyen válogatottak tudnak igazán sikeresek lenni. Minél többet játszanak együtt a játékosok, minél több rutint szereznek, annál hatékonyabbak, ami győzelmekben jelentkezik. Nálunk vannak játékosok, akik kijárták az útjukat, és most értek a legjobb korba ahhoz, hogy meghatározó szerepet játsszanak, Chema pedig jól építi be melléjük a fiatalokat. Amikor a mi korosztályunk visszavonult, ezek a srácok vállalták helyettünk ezt a szerepet, de időre volt szükségük.

– Férfi és női válogatottunk is olimpiai selejtezőt játszik itthon. Melyikért izgul jobban és melyik kijutását tartja reálisabbnak?     
– Egyformán szurkolok mindkettőnek. A sportág hazai megítélése szempontjából fantasztikus siker lenne, ha mindkét válogatottunk kijutna az olimpiára, az esély pedig adott. Most azonban még nem tudok a női csapatra gondolni, annyira közel van a fiúk megméretése, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy a szervezés rendben legyen. Még nem egészen egy éve vagyok elnök, és fontosnak tartom megemlíteni, hogy ennek alapjait az előző elnök idejében rakták le, mi az olimpiai selejtezőtornák megrendezésével próbálunk még többet hozzátenni. Sose feledjük el, hogy az olimpiára jutás, vagy bármilyen nagy eredmény nem az elnök, hanem a sportág sikere.

 

A magyar férfi kézilabda-válogatott az elmúlt években többször is játszott a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban, és fontos selejtezőmérkőzéseit rendre meg is nyerte.

Eddig négyszer játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott a 2022 januárjában átadott Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban, és bár nem nyerte meg valamennyi mérkőzését, egy-egy sikerrel megvívott világ- és Európa-bajnoki selejtező miatt jó emlékek fűződnek hozzá.

Előbb 2022-ben az Izrael elleni 31–22-es sikernek köszönhetően jutottunk ki a következő évi világbajnokságra, majd tavaly tavasszal két Eb-selejtezőt is játszottunk Tatabányán. Svájc 36–27-es legyőzésével már biztossá vált az Eb-szereplésünk, és Grúziától ugyan 31–30-as vereséget szenvedtünk, de annak a mérkőzésnek már nem volt igazi tétje, ezért Chema Rodríguez fiatalokból álló együttest küldött a pályára.

Idén Csehországgal játszottunk két felkészülési mérkőzést a csarnokban, de abból csak az első volt hivatalos. Az aréna a magyar élvonalbeli MOL Tatabánya KC otthona, hivatalosan 6200 szurkoló fér a lelátókra.

Sikeres selejtezők a tatabányai csarnokban

A MAGYAR KERET AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐRE
Kapusok: Mikler Roland (Szeged), Bartucz László (Tatabánya), Palasics Kristóf (La Rioja – Spanyolország)
Jobbszélsők: Krakovszki Zsolt (NEKA), Imre Bence (FTC), Rodríguez Álvarez Pedro (Tatabánya)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Tatabánya), Ilic Zoran (Hamburg – Németország)
Irányítók: Lékai Máté (FTC), Hanusz Egon (Stuttgart – Németország), Fazekas Gergő (Wisla Plock – Lengyelország)
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (CS Dinamo Bucuresti – Románia), Szöllősi Szabolcs (Dabas), Sipos Adrián (MT Melsungen – Németország)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Szeged)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Krakovszki Bence (Tatabánya)
Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez 

A 35 FŐS BŐ KERET TOVÁBBI TAGJAI
Kapusok: Andó Arián (Balatonfüred), Székely Márton (Tatabánya), Nagy Martin (Szeged)
Jobbszélsők: Bujdosó Bendegúz (FTC), Hornyák Péter (Balatonfüred)
Jobbátlövők: Leimeter Csaba (PPD Zagreb – Horvátország), Széles Ákos (CSM Bucuresti – Románia)
Irányítók: Juhász Ádám (Tatabánya), Lukács Péter (Elverum – Norvégia)
Beállók: Topic Petar (Tatabánya), Szűcs Bence (Balatonfüred)
Balátlövők: Nagy Bence (FTC), Győri Mátyás (Tatabánya)
Balszélsők: Kovacsics Péter (FTC), Molnár Robin (NEKA)

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ MENETRENDJE (Tatabánya, 2024. március 14–17.) 
Március 14., csütörtök:  
18.30: Norvégia–Portugália
21.00: Magyarország–Tunézia
Március 16., szombat: 
17.00: Portugália–Tunézia
19.30: Norvégia–Magyarország
Március 17., vasárnap:
18.30: Tunézia–Norvégia
21.00: Magyarország–Portugália

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik