Hámori súlyos sérülése miatt visszahívja kölcsönadott irányítóját a DVSC

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.12. 16:05
null
Szabó Nina újra Debrecenben (Fotó: Török Attila)
Amint arról beszámoltunk, az elmúlt hétvégén a DVSC irányítója, Hámori Konszuéla súlyos sérülést szenvedett a Győri ETO ellen 29–28-ra megnyert Bajnokok Ligája mérkőzésen. Vasárnap kiderült, Hámori keresztszalagja elszakadt, így legalább tíz hónap kihagyás vár rá. A debreceniek más választás híján, Hámori pótlására visszarendelték az idény előtt az MTK-nak kölcsönadott Szabó Ninát, aki délután már ismét régi-új csapattársaival edzett Debrecenben.

 

A DVSC Schaeffler hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a 22 éves Szabó eddig 65 meccsen szerepelt a csapatnál, s tavaly nyáron került kölcsönbe az MTK-hoz, ahol 13 bajnokin és 3 kupamérkőzésen játszott. Szabó szombaton három góllal vette ki a részét az Kisvárda 29–27-es legyőzéséből az MTK-nál, s akkor még nem sejtette, hogy ez lesz az utolsó meccse a kék-fehéreknél. 

„Nagyon sajnálom, ami Konival történt, de tudtam hogy ilyen esetekben visszahívhat a Loki” – idézte Szabó Ninát DVSC honlapja. – „Amikor vasárnap megcsörrent a telefonom, már tudtam, hogy miért keresnek, egyből elkezdtem pakolni. A beilleszkedéssel biztosan nem lesz gond, sőt mondhatom, hogy nagyon hiányoztak a lányok, örülök, hogy újra köztük lehetek. Még sok idő van hátra a szezonból, mindent meg fogok tenni azért, hogy minél jobb eredményt érjen el a csapat!”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik