Férfi kézi: négy játékos is távozik a Ferencvárosból

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.02.19. 17:42
Négyen is távoznak az idény végén az FTC-ből (Fotó: fradi.hu)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos oldalán jelentette be, hogy nyáron négy játékosa is távozik a csapatból.

Balogh Zsolt, Bognár Alex, Pordán Bálint és Szepesi Zsombor sem lesz az FTC keretében a következő idénytől.

A 2020-ban Váctól 19 évesen érkező Bognár Alex az utóbbi években a csapat egyik kulcsfigurájává vált, védekezésben és támadásában is többször maradandót alkotott. Utóbbira jó példa a múlt idényben szerzett utolsó pillanatos gólja az Európa-ligában, ami a továbbjutást jelentette a zöld-fehéreknek. Az irányító a nyártól a szlovén Celjében folytatja pályafutását.

Az 55-szörös magyar válogatott Balogh Zsolt, a Ferencváros csapatkapitánya, Pordán Bálint és az idény elején kölcsönbe érkező Szepesi Zsombor következő úti céljáról a klub egyelőre nem adott ki konkrét információt a honlapján, de azt már biztosan bejelentette, hogy nyáron távoznak a ferencvárosi gárdából.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik