Kézi Eb: vakbéllel műtötték a magyar válogatott kapusát, vége a tornájának

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.24. 13:21
Palasics számára idő előtt ért véget a torna (Fotó: Getty Images)
A Magyar Kézilabda-szövetség közleménye szerint szerdára virradóra vakbélgyulladás miatt megműtötték a Németországban zajló férfi Európa-bajnokságon szerepelő magyar válogatott kapusát, Palasics Kristófot, így a torna további részén már nem szerepelhet. Szintén véget ért a kontinenstorna Máthé Dominiknek, aki már a németek elleni legutóbbi mérkőzésen sem játszott és haza is utazott Kölnből.

 

A Magyar Kézilabda-szövetség honlapján olvasható közleményből kiderül, hogy Palasicsnak kedden jelentkeztek a hasi panaszai, este további vizsgálatok elvégzésére kórházba vitték. Ezekből kiderült, hogy a 21 éves kapusnak vakbélgyulladása van, ezért még éjjel meg is műtötték. Rajta kívül további veszteséget jelent, hogy Máthé Dominik térde állapota nem javul, ezért további vizsgálatok elvégzése miatt elhagyta a csapatot és hazautazott.

„Nagyon nehéz napon vagyunk túl, főleg Kristóf, hiszen meg kellett operálni, Dominik térde pedig további vizsgálatokra szorul, így nem lehetnek velünk – árulta el Chema Rodriguez szövetségi kapitány. – Mindannyian mielőbbi gyógyulást kívánunk Kristófnak, most az a legfontosabb, hogy biztonságban legyen és meggyógyuljon. Ezek után futunk neki a franciák elleni középdöntő-mérkőzésnek, de természetesen minden erőnkkel azon leszünk, hogy a legjobb eredményt érjük el!”

Dr. Erdélyi Gábor csapatorvos elmondta, hogy Palasics Kristófnak kedden hasi panaszai voltak. 

„Kristófot tegnap kórházi kivizsgálásra vittük, és a részletes vizsgálatok során kiderült, hogy vakbélgyulladása van, éjjel meg is operálták. A beavatkozás után a körülményekhez képest jól van, éjjel, majd délelőtt is tudtunk vele beszélni személyesen, néhány nap múlva reményeink szerint hazatérhet. Ami Máthé Dominikot illeti, korábbi térdsérülése és -műtétje után a torna során ismét panaszai jelentkeztek, ezek fokozódtak, így további vizsgálatok céljából hazautazott a kontinensviadalról” – fogalmazott a csapat orvosa. 

A magyar válogatott szerdán este hatkor Franciaország ellen játssza utolsó középdöntős mérkőzését, és hogy az elődöntőben folytassa a szereplést, ahhoz a franciák legyőzése, illetve a csoport másik két meccsének kedvező alakulása is kell – ahogy a mieinknek az ötödik helyről döntő mérkőzésen való szerepléséhez is megfelelő eredmény szükséges a másik két találkozón. Erről bővebben itt írtunk.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ
I. CSOPORT
15.30: Ausztria–Izland (Tv: M4 Sport)
18.00: Franciaország–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.30: Németország–Horvátország (Tv: M4 Sport)

 GYDVLG – KGGKP
1. Franciaország44139–122+17 8   
2. Németország4211113–107  +6 5   
3. Ausztria4121108–112  –4 4   
4. MAGYARORSZÁG422119–116  +3 4   
5. Izland413116–128–12 2   
6. Horvátország413116–126–10 1   
AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik