Női kézi NB I: hosszabbított a vezetőedzőjével a Budaörs

Vágólapra másolva!
2023.11.30. 16:45
null
Buday Dániel (balra) két évvel hosszabbította meg a szerződését (Fotó: budaorshandball.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Moyra-Budaörs a hivatalos honlapján jelentette be, hogy hosszabbított a vezetőedzőjével, Buday Dániellel.

A klub oldala alapján a felek teljesen egyetértettek, hogy szeretnék folytatni a közös munkát. A szakember nyáron lejáró szerződését két évvel hosszabbítják meg, így Buday összesen hat idényen keresztül vezetheti a budaörsi gárdát.

A korábbi válogatott klasszis 2020 óta dolgozik a klubnál, és irányítása alatt jutottak vissza a budaörsiek az NB I-be, értek el rekord pontszámot, és játszhattak a Magyar Kupa négyes döntőjébe kerüléséért is.

„Hatéves ciklusról beszélünk, ami egy edző életében igen hosszú idő. Ez nyilván két dolgot jelent: az egyik, hogy kitűnően érzem magam Budaörsön és zavartalanul megvalósíthatom a szakmai elképzeléseimet, a másik, hogy a klub vezetése is értékeli az erőfeszítéseimet és a munkámat, ami jó érzéssel tölt el. A közös terveinket eddig nagyrészt megvalósítottuk. Azt megígérhetem, hogy a jövőben sem fogunk inkorrekt ígéretekkel, a pénztárcánkat meghaladva eszetlenül igazolni. Jó úton járunk, de rengeteg feladatunk van még idén is, nemhogy az előttünk álló két évben. Eközben a színfalak mögött már építjük a jövő csapatát is, ami jelenleg extra kihívást jelent, mivel alapembereink közül többen is szögre akasztják nyáron a cipőt. Érzelmileg nehéz, ugyanakkor roppant izgalmas időszak következik”– mondta Buday Dániel a hosszabbítása után.

AZ ÁLLÁS
1. Mosonmagyaróvár11101378–287+9120
2. Győr1192395–251+14418
3. FTC99339–224+11518
4. Debrecen981286–218+6816
5. Vasas10424253–281–2810
6. Vác1046262–278–168
7. Fehérvár10316277–308–317
8. Budaörs10316280–312–327
9. Kisvárda9315233–265–327
10. Dunaújváros936226–296–706
11. MTK9135244–283–395
12. Békéscsaba9216235–284–495
13. NEKA927211–251–404
14. Kozármisleny9117204–285–813

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik