Kézilabda: már nem Rasmussen Korsós Dorináék edzője

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.14. 21:21
null
Felbontották Rasmussen szerződését (Fotó: Instagram/kimras72)
Korsós Dorina csapata, a Rapid Bucuresti a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést bont Kim Rasmussen vezetőedzővel. 

A klub honlapja szerint a felek közös megegyezéssel szüntették meg a dán vezetőedző és másodedzője,Bo Rudgaard szerződését.

Rasmussen 2016-ban még Bajnokok Ligáját nyert a CSM Bucurestivel most azonban nem volt ennyire sikeres a román fővárosban, hisz alig több mint fél évet töltött a magyar válogatott szélsőt, Korsós Dorinát is foglalkoztató Rapid kispadján.

A Romániában eltöltött két időszak között a szakember 2016-tól 2020-ig a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott, ám ekkor sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

A bukaresti klub már azt is bejelentette, hogy Rasmussen helyét a spanyol edző,David Ginesta Montes veszi át az idény folytatásában.

„Köszönöm lányok az odaadásotokat és a kemény munkátokat, de most ideje hazamenni és békére lelni a hozzám legközelebb álló személyekkel – reagált a távozására Rasmussen azInstagram-oldalán. Olyan csapatot hagyok itt, amely az utóbbi meccseken megmutatta, mekkora lelke van és megszorongatta az Esbjerget és a CSM-et is. Azonban az élet megy tovább, ilyenkor az embernek folytatni kell a harcot és én pontosan ezt teszem.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik