Kézilabda: az EHF után az IHF is felfüggesztette az exbírófőnököt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.22. 14:53
null
Az EHF után három hónappal az IHF is felfüggesztette Dragan Nacsevszkit (Fotó: Getty Images)
Címkék
Mint arról beszámoltunk, a dán Tv2 még 2020-ban készített rejtett kamerás beszélgetést az Európai Kézilabda-szövetségen (EHF) belül 2019-ig a játékvezetők küldéséért felelős versenybizottsági taggal, az északmacedón Dragan Nacsevszkivel, akit az EHF még májusban azonnali hatállyal felfüggesztett, mert „hibás jelzéseket küldött az általa képviselt szerepkörben”. Bár a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) korábban teljes bizalmat szavazott a szakembernek, most mégis felfüggesztette őt.

 

A dán Tv2 még 2020-ban kezdett dokumentumfilmet készíteni a nemzetközi kézilabdában előforduló esetleges mérkőzésbefolyásolásokról. Az idén nyáron bemutatott filmben látható egy 2020. januári – a svédországi Európa-bajnokság idején – felvett rejtett kamerás beszélgetés Dragan Nacsevszkivel, akit egy magát üzletembernek kiadó személy hívott találkozóra.

Az északmacedón szakember nagy befolyással bírt az Európai Kézilabda-szövetségen belül, hiszen 2019-ig ő felelt a játékvezetők küldéséért, a Tv2 pedig arra próbálta rávenni, hogy segítsen a mérkőzések végeredményének manipulálásában.

Nacsevszki visszautasította az „üzletember” ajánlatát, de az EHF indoklása szerint nem határolódott el teljesen a dologtól – „hibás jelzéseket küldött az általa képviselt szerepkörben” –, ezért további intézkedésig Nacsevszkit felmentették feladatai alól.

A Tv2 most arról számolt be, hogy három hónappal az európai szervezet döntése után a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) e-mailben jelezte, hogy a jelenleg is zajló vizsgálat befejezéséig Nacsevszkit nem hívják meg a jövőbeli IHF-eseményekre és értekezletekre.

Nacsevszki az eset kirobbanása után az EHF-nek adott nyilatkozatában azt írta, sohasem vett részt semmilyen meccs manipulálásában, ügyvédjén keresztül pedig kifejtette: biztos volt benne, hogy az „ázsiai fogadási maffia” egyik tagjával találkozott, megijedt és féltette a biztonságát, ezért nem jelentette az EHF felé a beszélgetést.

Egyébként Dragan Nacsevszki fia, a szintén nemzetközi játékvezetőként dolgozó Gjorgji Nacsevszki is szerepel a Sportradar elemzőcég 2018-as riportjában, amely alapján nyolc játékvezetői párost gyanúsítanak azzal, hogy 2016 szeptembere és 2017 novembere között 26 kézilabda-mérkőzést – így Bajnokok Ligája-meccseket és válogatott találkozókat – befolyásoltak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik