U19-es női kézi Eb: Néha belegondolok, hogy ez tényleg megtörtént? – Simon Petra az aranyéremről

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.07.18. 10:44
Mint beszámoltunk róla, a Romániában rendezett U19-es női kézilabda Európa-bajnokság döntőjében a magyar válogatott 35–26-ra legyőzte Dániát, ezzel százszázalékos teljesítménnyel ült fel Európa trónjára! A csapat hétfő este ért haza, a reptéren pedig beszélgettünk is a torna MVP-jével, a következő szezont ismét a Ferencvárosban kezdő Simon Petrával, valamint Szilágyi Zoltán szövetségi edzővel, aki elárulta, kik érhetnek oda csapatából a felnőttválogatottba is.

Simon Petrától először azt kérdeztük: aludtak-e valamennyit a döntő után.

„Egy pár órát sikerült, de nyilván megünnepeltük ezt a győzelmet, hiszen egy aranyéremnél ezt nem szabad elmulasztani. Utána volt egy kis reggeli, dél körül pedig indultunk is.”

Videónkban elmeséli: sikerült-e már feldolgoznia, hogy mit ért el Romániában. Szóba kerül, hogy sérüléséből az Eb-re tért vissza, de azt is elárulja: mi járt a fejükben a döntő első 30 perce után, amikor még hátrányban voltak Dániával szemben. Ugyancsak megtudjuk tőle, miről beszélgetett a svájciakat irányító Martin Albertsennel, aki a Ferencvárosnál lesz az edzője, és a zöld-fehérekhez való visszatéréséről is szó esik.

Szilágyi Zoltán szövetségi edzőt a finálé után a magasba dobálták a lányok, erről az élményéről is mesélt nekünk.

„Először nagyon megijedtem, nagyon régen volt az, hogy magasba dobáltak, ráadásul lányok még soha. Meglepődtem, hogy milyen jó erőben vannak, most már nem is csodálkozom, hogy Európa-bajnokok lettünk, ha engem is ilyen magasra fel tudtak dobálni.”

Tőle is megtudjuk, mi zajlott a döntő szünetében, de azt is elárulja: csapatából kik lehetnek majd meghatározó játékosok a felnőttválogatottban is.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT!

U19-ES NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
MAGYARORSZÁGDÁNIA 35–26 (14–17)
Pitesti (Románia),2500néző.V:Jovic, Arnautovic (bosnyákok).
MAGYARORSZÁG:Zaj K. – Gém,CSÍKOS8,Szabó L.2,VARGAE. 11 (9),SIMONP.8,Szabó Anna3.Csere:Imre (kapus), Farkas J.2,Csernyánszki1,Kövér, Kostyó, Kovalcsik.Edző:Szilágyi Zoltán.
DÁNIA:KAYSEN – Götzsche3,A. Johansen3,A. Lund, F. LARSEN4,SCAGLIONE11 (1),Vestergaard2.Csere:S. Rasmussen (kapus), Thestrup, Bang1,Nielsen1,Laursen1,Ibranovic.Edző:Flemming Dam Larsen
Az eredmény alakulása.6. perc:3–3.12. p:8–7.17. p:8–9.23. p:10–14.27. p:13–16.36. p:19–19.42. p:24–20.46. p:27–21.53. p:31–23.57. p:33–26.
Kiállítások:6, ill.6perc.
Hétméteresek: 10/9, ill.1/1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik