Női kézi: a Győri ETO új edzője a felkészülés első napján kiadta a jelszót

Vágólapra másolva!
2023.07.16. 22:46
null
Erős csapatban bízik a Győr új vezetőedzője (Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC)
A Győri Audi ETO KC új vezetőedzője, Ulrik Kirkely a klub hivatalos honlapján nyilatkozott a következő idényről és a csapat céljairól.

 

 

„Én is új vagyok itt, és vannak új játékosaink is, szóval tényleg elengedhetetlen, hogy az alapokat lefektessük” – kezdte gondolatait Ulrik Kirkely.

„Az idény céljait illetően csak azt tudom mondani, hogy minél hamarabb egységes, erős csapatot szükséges alkotnunk. Keményen, szorgalmasan dolgozzunk, lépésről lépésre, semmit sem elsietve. Van egy meghatározott forgatókönyvünk, amelyet követni fogunk. Új edzőként biztos, hogy sok újdonság lesz a csapaton belül, és bele is fog telni kis időbe, amire mindenhez hozzászokunk. Leginkább azt kell kialakítanunk, hogy minél hamarabb csúcskézilabdát játsszunk, a bajnokságok végén pedig begyűjtsük a trófeákat – zárta gondolatait a vezetőedző.

(Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC)
(Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC)

 

A csapattalálkozó során a Győri Audi ETO KC ügyvezetője, Endrődi Péter is megfogalmazta elvárásait.

„Meg kell nyernünk a magyar bajnokságot, és el kell hódítanunk a Magyar Kupát is, ezen kívül oda kell érnünk a Bajnokok Ligája final fourba. Vissza kell hoznunk a kupákat Győrbe, ide, az Audi Aréna Győrbe!” – jelentette ki Endrődi Péter.

A trófeák elhódításáért a győri játékosok hétfőn, fizikai teszteken való részvétellel kezdenek el dolgozni, majd a hét második felében már kézilabdás edzéseket is vezényel Ulrik Kirkely.

(Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC)
(Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC)

 

(Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC)
(Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik