Kézilabda: nyilvánosságra hozták a bundagyanúba kevert tisztségviselővel történt beszélgetést

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 10:27
null
Nyilvánosságra hozták a bundagyanúba kevert Dragan Nacsevszkivel történt rejtett kamerás beszélgetést (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) további értesítésig felmentette feladatai alól a versenybizottság egyik tagját, a korábban játékvezetőként tevékenykedő északmacedón Dragan Nacsevszkit, mert a dán Tv2 még 2020-ban rejtett kamerás felvétellel próbálta rávenni a tisztségviselőt, hogy manipuláljon mérkőzéseket. A lap most nyilvánosságra hozta a teljes beszélgetést, a dokumentumfilmet pedig július 5-én mutatta be.

 

A 2020-as svédországi Európa-bajnokság ideje alatt készítette a Tv2 a rejtett kamerás felvételt Nacsevszkivel, akit egy magát üzletembernek kiadó férfi hívott találkozóra, s az volt a terve, hogy csapatot indít a SEHA-ligában.

A lap azért Nacsevszkivel beszélt, mert 2019-ig a kontinentális szervezeten belül ő volt a felelős a játékvezetők küldéséért.

A beszélgetésben elhangzottakat a lap az Európai Kézilabda-szövetség elé tárta, a tisztségviselő pedig hiába utasította vissza az „üzletember” ajánlatát, az EHF szerint Nacsevszki nem határolódott el teljesen a dologtól – „hibás jelzéseket küldött az általa képviselt szerepkörben” –, ezért további intézkedésig Nacsevszkit felmentették feladatai alól.

A Tv2 most nyilvánosságra hozta a rejtett kamerás beszélgetést, melynek elején az „üzletember” az új csapat indítása után tért a „tárgyra”.

„Üzletember”: – Van még egy téma, amiről szeretném, ha beszélnénk és ez nagyon jövedelmező lehet Önnek.
Nacsevszki: – Milyen irányban és területen?
„Üzletember: – Szerencsejáték. Nagyon jó kapcsolatom van Ázsiában a fogadási piacon és kiterjedt emberhálózattal rendelkezem, akik tehetségesek és profik abban, amit csinálnak. Olyan dolgokat is meg tudnak tenni, amiket figyelnek. Azt látom, hogy a kézilabdával ez nagyon jövedelmező üzletté válhat. Tudom, hogy a játékvezetők nagyon fontos szerepet játszanak ezeken a meccseken. Nacsevszki úr, az ön pozíciójával ez nagyon jó lesz. Úgy látom, ezen a területen együtt tudunk működni. Érti, mire gondolok?
Nacsevszki: – Tudom, mire gondol, de ez nagyon kényes téma. Sok vita folyik a szerencsejátékról, de, Zhang úr (az „üzletember” álneve – a szerk.), nem fogok részt venni ebben. Nem azt mondom, hogy félek, de ez kockázatos. A kézilabdában van ez a Sportradar, amely a fogadóirodákkal együttműködve üzemel és egyes mérkőzésekkel kapcsolatban minden szerencsejátékkal kapcsolatos információban részt vesz az Európai Kézilabda-szövetségben. Követik és tudják, hogy mi történik, és ezért most nemet mondok az ilyen jellegű üzletekre. Ha fiatalabb lennék és csak a pénzt kergetném, biztosan elgondolkodnék rajta.
„Üzletember”: – Esetleg tud valakit ajánlani, aki jól ismeri a játékvezetőket?
Nacsevszki: – Ez veszélyes. Főleg manapság, mert világszerte nagy a figyelem.
„Üzletember”: – Ön egy nagy alakja ennek, az emberek bíznak önben.
Nacsevszki: – Köszönöm szépen, Zhang úr. Ez a mi személyes beszélgetésünk. Beszéltünk, de nem beszéltünk, szóval ne törődjön vele! Nem kell félnie.

A beszélgetés után a felek elbúcsúztak egymástól, majd az ajtóban Nacsevszki még visszaszólt: „Legyen óvatos azzal, amiről beszéltünk!”

Az Európai Kézilabda-szövetség Kézilabda-bírósága eljárást indított Nacsevszki ellen, s arra kérte a Tv2-t, hogy adjon át információkat, például a videófelvételeket, illetve azonosítsa névtelen forrásait, de a lap ezt megtagadta.

Dragan Nacsevszki fia, a szintén nemzetközi játékvezetőként dolgozó Gjorgji Nacsevszki is szerepel a Sportradar elemzőcég 2018-as riportjában, amely alapján nyolc játékvezetői párost gyanúsítanak azzal, hogy 2016 szeptembere és 2017 novembere között 26 kézilabda-mérkőzést – így Bajnokok Ligája-meccseket és válogatott találkozókat – befolyásoltak. Az EHF tudott a jelentésről, de tartalmát nem hozta nyilvánosságra és a játékvezetőket sem szankcionálta, mert saját vizsgálatai nem mutattak gyanús viselkedésre utaló jeleket a pályán, majd a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) is megvédte a gyanúsított játékvezetőket, akiknek teljes bizalmat szavazott.

Chris Kronow Rasmussen, a New Haven Egyetem sportfogadási integritásának docense a Tv2-nek arról beszélt, hogy létezik egy elemző szolgáltatás, amely figyeli és figyelmezteti a fogadótársaságokat, ha gyanúsak bizonyos mérkőzések eredményei. Rasmussen – aki korábban Sportradar-vizsgálatokban és más ügyekben is közreműködött – arról beszélt, hogy Nacsevszki riasztóan viselkedett.

„Bárki, aki valamilyen vezetőségi területen dolgozik, azt mondaná: »Itt álljunk meg és köszönöm a kávét.«”

Rasmussen ugyanakkor megjegyezte, hogy a bírók vezetőjeként nem léphet közbe és nem adhat tanácsot a játékvezetőknek a mérkőzések eredményével kapcsolatban, Nacsevszkinek csak távol kell maradnia, a beszélgetés után pedig az EHF-hez kellett volna fordulnia, s beszélnie a találkozóról.

Nacsevszki egyébként a felfüggesztése után határozottan kijelentette, hogy soha nem vett részt mérkőzések eldöntésére irányuló dolgokban, ügyvédjén keresztül pedig kifejtette: biztos volt benne, hogy az „ázsiai fogadási maffia” egyik tagjával találkozott, megijedt és féltette a biztonságát, ezért nem beszélt az EHF-nek a találkozóról.

A Tv2 beszélt egy, a neve elhallgatását kérő korábbi játékvezetővel is, aki maga kereste meg a lapot, s elárulta, hogyan kérték fel egy kézilabda-mérkőzés manipulálására: „Egy fontos meccs előtt közvetve megkeresett Dragan Nacsevszki. Egy másik személy hívott fel a feladattal Nacsevszki nevében, aki azt akarta, hogy győződjek meg róla, hogy nem az adott csapat nyeri a meccset” – mondta az ismeretlen forrás, aki szerint karrierjét előremozdította volna, ha a megfelelő csapat nyer, ám állítása szerint úgy döntött, a kérésnek nem tesz eleget, az ügyet azonban Nacsevszkihez hasonlóan ő sem jelentette az EHF-nek, mert mint mondta: „Az Európai Kézilabda-szövetségben eltöltött évek során szerzett tapasztalataim alapján nem az a benyomásom, hogy komolyan veszik az ilyen ügyeket, csak egy fiók alján végzik.”

„Ha valaki egy mérkőzés végeredményével kapcsolatos speciális kérdéssel fordul hozzá, hatalmában állt gondoskodni arról, hogy a megfelelő játékvezetők kapják a kérdéses feladatot és ő az a típus, aki azt várja, hogy megkapja, amit akar” – fűzte hozzá Nacsevszkiről a név nélkül nyilatkozó korábbi játékvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik