Női kézi BL: leendő edzője ellen játszik a Győri Audi ETO

Vágólapra másolva!
2023.04.29. 08:22
null
A Győr leendő edzője, az Ulrik Kirkely irányította Odense vendégeként lép pályára a BL negyeddöntőjében (Fotó: Koncz Márton)
Kezdődik a negyeddöntő a női kézilabda Bajnokok Ligájában, ahol előbb 16 órától a friss Magyar Kupa-győztes FTC-Rail Cargo Hungaria hazai környezetben, Érden a francia Metz ellen kezd, míg a Győri Audi ETO KC játékosai leendő edzőjük, Ulrik Kirkely ellen lépnek pályára Dániában, az Odense vendégeként.

 

Rendkívül kemény hétvégén van túl az FTC-Rail Cargo Hungaria és a Győri Audi ETO KC – a két magyar BL-csapat egy héttel ezelőtt még a Török Bódog Női Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében csatázott egymással, ezúttal pedig már a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében lesz érdekelve. A folytatásra egyértelműen a kupagyőztes fővárosiak készülhetnek jobb hangulatban, de profik lévén a győriek sem sok időt hagytak a búslakodásra.

„Tudtuk, hogy kicsit meg kell ünnepelni ezt a sikert, mert óriási dolog, hogy megvédtük a címünket a Magyar Kupában, ettől függetlenül már mindenkinek ott volt a fejében a következő feladat, úgyhogy nem vittük túlzásba – emlékezett vissza a kupadöntőt követő vasárnap estére Márton Gréta, a Ferencváros balszélsője. – Ami a heti munkát illeti, úgy éreztem, energikusabban és mosolygósabban telt, ez pedig a kupagyőzelem adta löketnek köszönhető. Az edzéseken is figyeltem, mindenkinek láttam a szemében a tüzet.”

Márton Gréta szerint az FTC-nek nagy löketet adhat a kupagyőzelem (Fotó: Koncz Márton)
Márton Gréta szerint az FTC-nek nagy löketet adhat a kupagyőzelem (Fotó: Koncz Márton)

Az FTC-nek talán az évad legfontosabb mérkőzése következik szombaton a Metz ellen – Elek Gábor történelmi tettre készül a párharcban, ugyanis bejutna a BL-sorozat négyes döntőjébe. Ehhez a francia bajnokon keresztül vezet az út, amely az évadban az összes mérkőzést figyelembe véve egyetlenegyszer kapott ki, s egyszer játszott döntetlent.

„Valóban így van, de hosszú út van mögöttünk, amit szeretnénk megkoronázni. A Metz nagyon jól játszott az egész idényben, biztos, hogy mindent tud rólunk, szóval nagyon nehéz meccset várok, de mi is próbáljuk semlegesíteni az erősségeit. Mindent beleadunk, mindenkitől száz százalék kell, hogy továbbjuthassunk – folytatta Márton. – Valamennyi poszton olyan játékosok alkotják a francia keretet, akikre egytől egyig figyelni kell. Ezért minden fronton akadhatnak nehézségek, de talán a metziek gyors játékát kell elsősorban megállítani. Támadásban jól cseleznek, ezért tördelnünk kell a játékot, és leginkább a védekezésre koncentrálni, mert ha kevés gólt kapunk, nekünk is lehetnek gyors akcióink. A visszarendeződés kulcskérdés lesz.”

Ami a Győri ETO-t illeti, a kupafináléban hat gólt szerző francia világbajnok irányító-átlövő, Estelle Nze Minko szerint nem játszottak rosszul a legutóbbi mérkőzésen, ez mindenesetre nem vigasztalja az ezüstérmes kisalföldieket a szombati, Odense elleni összecsapás előtt.

„Nagyon kemény hétvégén vagyunk túl, amellyel megkezdődött az idény legfontosabb része – most egy másik sorozatban, a Bajnokok Ligájában vár ránk fontos feladat – mondta a Nemzeti Sportnak Nze Minko. – Visszagondolva a Fradi elleni mérkőzésünkre, nem érzem, hogy rosszul teljesítettünk volna támadásban, védekezésben, vagy akár a kontrákban, inkább azt mondanám, hogy átlagosak voltunk. Az Odense ellen talán ez lehet a kulcs, hogy minden játékelemben kicsivel többet kell nyújtanunk. Az ellenfél játékosai már jó ideje együtt játszanak, összeszokottak, így az egyéni játékukat és a különféle kapcsolatokat kell szétszednünk a pályán, ha győzni szeretnénk.”

Nze Minko hozzátette: az tölti fel őket energiával, hogy még mindig van olyan trófea, amelyért versenyben vannak.

BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Április 29., szombat
16.00:
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Metz (francia) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00: Odense (dán)–GYŐRI AUDI ETO KC (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Április 30., vasárnap
14.00:
Rapid Bucuresti (román)–Vipers Kristiansand (norvég) (Tv: Sport1)
16.00: Esbjerg (dán)–CSM Bucuresti (román) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik