Férfi kézi: a nyolcnapnyi rémálom után a Flensburg azonnali hatállyal megvált edzőjétől

Vágólapra másolva!
2023.04.25. 10:51
null
A Flensburg menesztette Maik Machullát (Fotó: AFP)
A sportszakmai helyzet alapos vizsgálata után úgy döntött a német Flensburg férfi kézilabdacsapatának vezetősége, hogy azonnali hatállyal megválik vezetőedzőjétől, Maik Machullától.

21 veretlenül megvívott tétmeccset követően a Flensburg nyolc nap alatt szinte mindent elbukott. Először 38–31-re kikapott a Német Kupa elődöntőjében a Löwentől, majd ugyan a Lemgo Lippe ellen behúzta a bronzmeccset, az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján meglepő, 35–27-es zakóba futott bele hazai pályán a Granollers ellen, így nem léphet pályára saját közönsége előtt a final fourban sem. Mindezt tetőzte a Kieltől kapott tízgólos pofon a bajnoki rangadón, amelynek következtében négy pontra került az első három helyen szereplő csapattól a tabellán (bár a harmadik Magdeburg egy meccsel többet játszott).

Mindezek után döntöttek úgy a klubnál, hogy menesztik Machullát az idény hajrája előtt. A 46 éves szakember 2012-ben még játékoskánt érkezett a Flensburghoz, majd először Ljubomir Vranjes segítője volt (2014-ben Bajnokok Ligáját nyertek), aztán 2017-től már vezetőedzőként folytatta. Irányításával 2018-ban és 2019-ben is megnyerte a csapat a Bundesligát, 2020-ban és 2021-ben pedig ezüstérmes volt.

Az edzések irányítását ideiglenesen Machulla segítője, Mark Bult vette át.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik