Sportrádió: „Bátorkodtam megnézni az első félidőt, lehet, nem kellett volna” – Székely

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 10:45
null
Székely Márton nehezen emésztette meg a portugálok elleni mérkőzést (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Székely Márton kicsit mazochistának érzi a magyar férfi kézilabda-válogatottat, amely szerette volna legyőzni a D-csoport harmadik fordulójában Portugáliát, többek között azért is, hogy a középdöntőt a házigazda svédek ellen zárják, de a vereséggel épp a skandinávok ellen kezdik a mieink a világbajnokságon. A portugálok elleni meccs feldolgozásáról és a középdöntőről Székely Márton a Sportrádió munkatársának, Lantos Gábornak beszélt immár Göteborgban.

A magyar válogatott a portugálok elleni vereség másnapján utazott a D-csoportnak otthont adó Kristiandstadból a középdöntő helyszínére, Göteborgba, ám mint azt Székely Márton elmondta, nem az utazás, hanem a portugálok elleni mérkőzés megemésztése volt a nap legnehezebb része.

„Még mindig nem sikerült megemészteni. Bátorkodtam megnézni az első félidőt, lehet, nem kellett volna, de nyilvánvalóan ki kell javítani a hibáinkat. Sajnálom, hogy az első meccs a svédek ellen lesz, mert szerettük volna legyőzni a portugálokat és így a svédekkel játszanánk utoljára, de így másik forgatókönyv lép életbe. Kicsit mazochistának érzem magunkat. Ahelyett, hogy megkönnyítenénk a dolgunkat és élveznénk a játékot és a világversenyt, megint olyan forgatókönyvet kell véghezvinnünk, amely az extra- és a bravúrkategóriát képviseli, hiszen a regnáló Európa-bajnok lesz az ellenfél hazai pályán egy olimpiai kvalifikációs világbajnokságon” – fogalmazott Székely Márton, megjegyezve, a válogatott már hozzá van szokva, hogy a legnehezebb utat választja és ahhoz is, hogy a csapat meccsein minden kardiológusnak készen kell állnia, mert a válogatott olyan hullámvölgyekkel játszik, melyek miatt vannak, akik szívükre veszik a stresszt.

A kapus kitért rá, a svédek ellen mind a 16 magyar játékosnak extrát kell nyújtania, miközben a hazaiaknak gyengébb napot kellene kifogniuk, hogy a mieink nyerjenek.



FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
D-CSOPORT (Kristianstad)
Portugália–Magyarország 27–20
(16–9)

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KÖZÉPDÖNTŐS PROGRAMJA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG ADATBANKJA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

KÖZÉPDÖNTŐ II. CSOPORTJÁNAK (GÖTEBORG) PROGRAMJA
1. 18. 15.30
Portugália–Brazília
1. 18. 18.00
Zöld-foki-szigetek–Izland
1. 18. 20.30
Svédország–MAGYARORSZÁG
1. 20. 15.30
Zöld-foki-szigetek–Portugália
1. 20. 18.00
Brazília–MAGYARORSZÁG
1. 20. 20.30
Izland–Svédország
1. 22. 15.30
Zöld-foki-szigetek–MAGYARORSZÁG
1. 22. 18.00
Brazília–Izland
1. 22.20.30

Svédország–Portugália

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik