Női kézi NB I: idény közben távozik a Mosonmagyaróvár szélsője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 13:33
null
Hajtai Vanessza távozik Mosonmagyaróvárról, másik NB I-es csapatban folytatja (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Motherson-Mosonmagyaróvári KC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Lajta-partiak 27 éves szélsője, Hajtai Vanessza kérte szerződése felbontását a klubvezetőségtől, hogy egy másik NB I-es csapatban folytassa pályafutását.

Hét bajnoki idény után távozik a Mosonmagyaróvártól Hajtai Vanessza, aki teljes pályafutását tekintve tíz évet töltött a kisalföldieknél. A 27 éves szélső kérte a klubvezetőséget, hogy bontsák fel élő szerződését, s erre október 18-án sor is került, így a kézilabdázó távozik a Lajta-partiaktól.

„Nagyon nehezen hoztam meg ezt a döntést, hiszen az otthonom lett a város, ahol felnőtt, profi kézilabdázó lettem” – nyilatkozta Hajtai Vanessza a mkcse.hu-nak. „Adódott egy olyan lehetőség egy másik csapatban, amit meg akarok ragadni, hogy egy kicsit visszatérjek önmagamhoz. Úgy érzem, hogy több van bennem, sokat szeretnék játszani, kivinni a pályára, amihez nekem most környezetváltozásra van szükségem” – tette hozzá.

Hajtai kitért arra is, a klubvezetőség próbálta maradásra bírni, de a megérzésére hallgatott, ami azt súgta, váltania kell.

„Huszonhét évesen inkább az új feladat, kihívás vonz, annak szeretnék megfelelni. Továbbra is a magyar élvonalban fogok kézilabdázni, de nyilvánosan még nem jelenthetem be az új klubomat” – mondta Hajtai, aki a most zajló idény eddigi öt mérkőzésén kilenc gólt szerzett az MKC színeiben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik