Férfi kézi: Cupara a döntőbe védte a Veszprémet

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2022.08.27. 22:23
null
Rasmus Lauge (fehérben) négy góllal járult hozzá a házigazda Veszprém sikeréhez (Fotó: Telekom Veszprém/Peka Roland)
Nagyszerű játékot hozó elődöntő után a házigazda Telekom Veszprém megérdemelten jutott be a vasárnapi fináléba, ahol tornagyőzelemmel ünnepelheti 45. születésnapját a THW Kiel ellen.

 

Legutóbb öt évvel ezelőtt rendezett kézilabdafesztivált városában a Telekom Veszprém, akkor fennállásának 40. évfordulójára, az idén pedig a másodikat rendezi a negyvenötödikre, és akárcsak 2017-ben, ezúttal is megadta a módját. Olyan erős ellenfeleket hívott meg az idényrajt előtti utolsó felkészülési tornára, hogy az felér egy Bajnokok Ligája négyes döntő színvonalával is: Kiel, Flensburg és Kielce. Bár ezek még nem éles meccsek, a színvonal miatt már csak azért sem érdemes aggódni, mert hamarosan kezdődnek a bajnokságok Európában – a német és a magyar a jövő héten, a lengyel két hét múlva –, így az együttesek az utolsó simításokat végzik.

Az első elődöntőben a német Kiel és az öt évvel ezelőtti veszprémi tornát megnyerő lengyel Kielce csapott össze egymással, de egyik csapat sem volt százszázalékos, a német együttesben négy hiányzó volt, és csak egyetlen beállóval volt kénytelen végigjátszani a találkozót, a Kielcéből pedig hiányzott a csapat motorja, a jobbátlövő Alex Dujshebaev, ráadásul Andreas Wolff távollétében a jó kapusteljesítmény is… Mivel a Kiel két átlövője – a jobb oldalon a német Steffen Weinhold, a balon a svéd Karl Wallinius – együtt majdnem a csapat góljainak felét szerezte, a meccset a németek nyerték meg két góllal, így bejutottak a vasárnapi döntőbe.

A házigazda mérkőzésén aztán olyan hangulatot teremtettek a veszprémi szurkolók, mint egy BL-meccsen, és a találkozó bőven hozta is azt a színvonalat. A meccs hőse a Veszprém szerb kapusa, Vladimir Cupara volt, akiben 16 lövés akadt el a hatvan perc alatt. Petar Nenadics és Jahja Omar remek teljesítményt nyújtott a mezőnyben, az Építők pedig kreatív és lendületes játékkal tartotta a hajrában négygólos előnyét, így abszolút megérdemelten jutott a fináléba.

II. HANDBALLCITY FESZTIVÁL, VESZPRÉM
Elődöntő
THW Kiel (német)–Lomza Industria Kielce (lengyel) 35–33 (18–14). Legjobb dobók:
Wallinius 8, Weinhold 7, ill. Karaljok 6, Remili 6
Telekom Veszprém–SG Flensburg-Handewitt (német) 35–31 (16–14). Ld:
J. Omar 7, Nenadics 5, Nilsson 5, Strlek 5, ill. Golla 5, Hald 5

Vasárnapi program. A 3. helyért: Kielce–Flensburg, 14. Döntő: Kiel–Veszprém, 16.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik