Női kézilabda Ek: nyert a DAC, de elbúcsúzott a sorozattól

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.02.19. 20:24
null
Fotó: Lelkes Ernő
A női kézilabda Európa-kupa negyeddöntőjének visszavágóján a DAC 30–29-re legyőzte a Bekament Bukovicska Banja csapatát, de mivel az első meccsen hétgólos szerb siker született, nem jutott a legjobb négy közé.

Nehéz helyzetben voltak a visszavágó előtt a dunaszerdahelyi kézilabdázók, Debre Viktor csapatából sérülés és betegség miatt is sokat hiányoztak. Ennek ellenére a szurkolók néhány óra alatt megvásárolták az összes jegyet.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örömteli, hogy ekkora az érdeklődés a szurkolók részéről, de sajnos a járványügyi rendelkezések miatt most sem telhetett meg teljesen a csarnok” – mondta Horváth Zoltán klubelnök.

A HC DAC azzal történelmi sikert ért el, hogy bejutott az Európa-kupa negyeddöntőjébe.

A visszavágót jól kezdte a csapat, gyorsan kétgólos előnyt dolgozott ki, de a tapasztalt szerb csapat mindig fel tudott zárkózni. Kétgólos előnnyel kezdte a második félidőt a HC DAC, de nem nőtt tovább az előny, sőt, a szerb csapat húzott el hárommal.

A hajrában a sárga-kékek végül a maguk javára fordították a találkozót, és egy góllal győztek. A találkozó legjobb góllövője a tizenegyszer eredményes, hazai Élő Beatrix volt.

„Nagy meccsen vagyunk túl, erős ellenféllel játszottunk, a játékunkban nem volt benne, hogy mi héttel vagy nyolccal nyerjünk. Nem voltunk olyan állapotban, kevesen voltunk, ráadásul egy-két húzóemberünk nem is fogta ki a legjobb napját. Szerettünk volna továbbjutni is, de ez most nem jött össze. Talán jövőre – mondta a Nemzeti Sportnak a találkozó után Debre Viktor, a DAC mestere. – Büszke vagyok a csapatomra, az Európa-kupában egészen a negyeddöntőig meneteltünk. Mindamellett itt tudomásul kell vennie egy-két embernek, hogy többet kell ehhez hozzátenni. Nem elég, ha valaki csinos, itt olyan emberekre van szükség, akik tudnak harcolni minden egyes pillanatban. Ez hiányzott egy-két embernél. Ez egy kicsit bosszant, de a többiek helyettük is megdolgoztak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik