Női kézi Eb: Égett a tűz a szemekben, tudtam, hogy ez meglesz! – Helembai Fanny

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 06:43
A magyar női kézilabda-válogatott két vereséget követően 26–24-re nyert a románok ellen a dániai Európa-bajnokság középdöntőjében. A mérkőzés után Faluvégi Dorottya és Helembai Fanny beszélt a már nagyon várt győzelemről. 

„Óriási küzdés volt hatvan percig, nem adtuk fel egy pillanatra sem – mondta Helembai Fanny. – Nem volt kérdés, hogy nekünk ma nyerni kell. Kitettük a szívünket-lelkünket a pályára, ez a magyar válogatott igazi arca, nagyon büszke vagyok a csapatra. Az utolsó tíz percben már mindkét csapat levegőért kapkodott, nagyon hajtós volt a végjáték, de nekünk sikerült jobban összeszedni a gondolatainkat és érvényesíteni az akaratunkat. Ránéztem a lányokra, mindenkinek égett a tűz a szemében. Tudtam, hogy ez meglesz.”

A mérkőzést megelőző napon Tóth Eszter arról beszélt, hogyelsősorban a saját árnyékukon kell túllépniük.Faluvégi Dorottya ennyire költőien nem akart fogalmazni a románok legyőzése után.

„Én csak a tényeket látom: végre küzdöttünk, végre beszéltünk, végre megcsináltuk, amit az öltözőben megbeszéltünk. Aki ezt megfogalmazta, eldönti, megtörtént-e. Sokban segített ez a győzelem, hogy leküzdjük a görcsösséget. Javulni látszik a játékunk az edzéseken is, de ami még fontosabb, ma a mérkőzésen is meg tudtuk ezt mutatni, téthelyzetben is azt produkáltuk, amire képesek vagyunk.”

A magyar válogatott kedden a norvégok ellen zárja az Eb-t. Helembai elmondta, tudják az északiakról, mennyire jó csapatuk van, és kiváló alkalom lesz ellenük gyakorolni, ám ők sem feltartott kézzel mennek a pályára. Nyerni szeretnének a skandinávok ellen is, száz százalékot beleadnak ebbe, aztán kiderül, mi lesz a vége.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT (KOLDING)
MAGYARORSZÁG– ROMÁNIA 26–24 (13–14)
Kolding, zárt kapuk mögött. V: Mitrovics, Kazanegra (montenegróiak)
MAGYARORSZÁG: Bíró B. – Lukács V. 2, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 4, Tomori, Helembai F. 2, Kovacsics 2, SCHATZL NADINE 7. Csere: Szikora (kapus), Klujber 3 (2), LAKATOS R. 5, Tóvizi P., Háfra N. 1, Csiszár-Szekeres, Faluvégi D. Szövetségi kapitány: Danyi Gábor, Elek Gábor
ROMÁNIA: Dumanska – Seraficeanu 2, Laslo 3, Buceschi 3 (2), OSTASE 8, Neagu 5, Dinca 1. Csere: Dedu, Mazareanu (kapusok), Polocoser, Savu, Iuganu 1, L. Popa 1, Iovanescu, A. Popa. Szövetségi kapitány: Bogdan Burcea
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 9. p.: 4–4. 11. p.: 7–5. 21. p.: 12–10. 36. p.: 15–17. 44. p.: 20–18. 52. p.: 21–21. 58. p.: 25–22
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2

A csoport másik hétfői mérkőzésén
Hollandia–Németország 28–27 (14–15)

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia44138–93+458
2. Horvátország431101–103–26
3. Hollandia422106–110–44
4. Németország422104–114–104
5. MAGYARORSZÁG41397–108–112
6. Románia4483–101–180
A 2. CSOPORT (KOLDING) MÉRKŐZÉSEI
12. 10.18.15Horvátország–Románia25–20
12. 10.20.30
Hollandia–Norvégia25–32
12. 1216.00MAGYARORSZÁG–Németország25–32
12. 1218.15
Horvátország–Norvégia25–36
12. 14.18.15Hollandia–Németország28–27
12. 14.20.30
MAGYARORSZÁG–Románia26–24
12. 15.16.00
Hollandia–Románia
12. 15.18.15
Horvátország–Németország
12. 15.20.30MAGYARORSZÁG–Norvégia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik